Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 1. szám
emeletét kettős-hármas ikerablakok lazítják fel, és a kiugró fatornácon ülő, tűszerű, zsindelyfedésű toronysisak zárja le. A templomot téglából építették, egyes részeihez (oszlopfőhöz, párkányhoz) külön e célra idomtéglát vetettek. Bármily kis méretben is, de minden együtt van itt, ami a templomot jelenti: a szentély, az oltár, a pap helye, a híveket befogadó hajó, az uraság magasra emelt karzati ülőhelye. A külsőn az építőmester nyújtott arányokkal dolgozott. A magasba emelkedő torony — melynek az volt a célja, hogy messze környékre hirdesse a templomot, és reprezentálja az építtető uraságot —, az alacsonyabb, de szélesebb hajó, és a kisebb szentély pompás építészeti tömegritmusban illeszkedik egymáshoz. A maga korában sem volt, s ma sem egyedülálló emléke ez a templom Árpád-kori falusi építészetünknek. A Felvidéken négy község (Zobor- darázs, Pominoc, Almágy, Garamszentgyörgy) temploma e csoportba tartozik. Legalább ugyanennyit ismer a helyreállítás tudományos irányítója, Entz Géza Erdélyben (pl. Tompaházán, Ke- cseden), sőt a Dunántúlon is (Alsódörgicsén, Alsóörsön). Erdélyt és a Felvidéket összekötő területünkön ma is áll a felsőregmeci, illetve északabbra a palágyi református templom is. A rokonjegyekA Szaboics-Szatmár megyéhez (egykori Bereghez) tartozó község szláv eredetű nevét (Csernavoda = fekete víz) lápos környékétől kapta. A homokos síkság, ahol fekszik, földrajzilag az Alföld része. Ez a vidék elkerülte a török megszállást, és sokáig o Ffabsburg-uralmat is - addig hat más megyével együtt Erdélyhez tartozott. Egy darab tehát a Nagy Magyar Alföldből, melynek más volt a történelmi sorsa — ebből származik műemléki jelentősége is. S még abból, hogy hosszan tartó társadalmi-történeti elmaradottsága — melyet csak az utóbbi évtizedekben kezdtek felszámolni — konzerválta műemlékeit is. Nem világrengető alkotások ezek: középkori falusi templomok, fa haranglábak, vidéki kúriák, kastélyok s a népi alkotókészség hagyományainak sok századra visszanyúló épületei, faluképei. Ebbe a történeti környezetbe tartozik Csaroda most helyreállított református temploma. A Káta nemzetség birtokközpontjában, a XIII. sz. derekán épített templom a falusi templomok lényegre redukált típusához tartozik. Téglány alakú hajójához négyzetes szentély csatlakozik, melyet ma gótikus keresztboltozat fed. Tűszerű tornya a templom testéből nő ki, oly módon, hogy súlyát a homlokzat fala és a belsőben emelkedő urasági karzat oszlopai hordozzák. E családi templomoknak a karzat volt a legfontosabb részük, mert ez az építtetőnek — a kegyúrnak és családjának — a helye a templomban, ahol így fizikai létükben is a nép fölé emelkedve vehettek részt az istentiszteleteken. A csarodai templomban két oszlopon álló keresztboltozaton emelkedik a karzat, melyre falépcső vezet. A karzat pillérekre támaszkodó, dongaboltozotos tér, melyből a hajó felé félköríves árkád nyílik. Mint említettük, a főfalon kívül a karzat oszlopai, pillérei hordják a tornyot is, melynek a tető fölé emelkedő két KÖZÉPKORI FALKÉPEK bői aligha következtethetünk arra, hogy ezek a templomok egyetlen építőműhely alkotásai, rokonságuk oka inkább az azonos gazdasági-társadalmi helyzet, mely ezt a szűkszavú, de minden lényegest tartalmazó típust kitermelte. A csarodai templom helyreállítása során kisebb festett és idomtégla részletek kerültek elő a külsőn, megújították a templom fedését és rendezték környezetét. A régészeti kutatás megállapította, hogy az északi oldalon egykor sekrestye tartozott a templomhoz. Gazdag eredménnyel járt viszont a belső helyre- állítása. Már a század elején, majd 1952-ben, a templom részleges helyreállításakor, találtak középkori falfestményeket, a mostani helyreállítás során azonban még korábbi falfestmények bukkantak elő. A templom hajóját és szentélyét 1642-ben virágos, népies festéssel díszítették. Nyilván az e korban dívó református puritánság meszeltette le a középkori falképeket, és festett a helyükre népies jellegű díszítést. Ezek a művek ugyanannak a mesternek a munkái, aki a közeli ófehértói templomban egy évvel korábban már festett hasonlókat. Jól illeszkedett később ehhez a kifestéshez az egy századdal ez után (1777) készült kazettás famennyezet és a hangvetős szószék. Az újonnan feltárt falképek a hajó északi falát díszítik, János, Kozma és Dómján, Mária látható rajtuk, míg a diadalív homlokfalán a kép Szt. Annát ábrázolja harmadmagával. A képek stílusa még a XIII. sz. jegyeit viseli magán, lehetséges, hogy közvetlenül a templom építése után készültek, de az sincs kizárva, hogy az építtető egyik utóda rendelte meg őket. A szentélyben és a diadalíven már korábban is találtak falképeket. Ügy látszik, egységes festészeti program szerint díszítették a szentélyt. Az odavezető diadalív belső oldalán a négy egyházatya, a szentélytengelyben a Vir dolorum (sírjában álló s sebeit mutató Krisztus), mellette jobbra és balra négy pár apostol, az ablak rézsűjében pedig Katalin és Dorottya látható. A két falképcsoport eltérő iskolázottságú mestertől szármozik. A diadalív egyházatyái ugyanis a XIV. század 50—60-as éveiben dolgozó firenzei mester kezemunkájára vallanak, a szentély falképeit viszont a nemzetközi gótika stílusjegyeit ismerő magyar művész festhette. A falképek restaurátorai — Bécsi János és Pintér Attila — amellett, hogy konzerválták az újonnan feltárt freskókat, és helyrehozták a korábbi restaurálás hibáit, megmentették a XVII. századi népies festés jó részét is. így a helyreállított templomocska most építészeti gyöngyszem, amely lényegre redukált formában adja az Árpád-kori falusi templom típusát, belseje pedig valóságos múzeum. A templom helyreállítását Komjáthy Attila tervezte, és az Országos Műemléki Felügyelőség nyíregyházi építésvezetősége végezte. A CSARODAI TEMPLOM
