Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 2. szám
A legrégibb, ismert magyarországi harang. 1200 k. Komárom megye HM PATAY PÁL „Megkondul az esteli harangszó, Kifáradt már a lovas és a ló” - Petőfi egyik leghangulatosabb vertének, a Szülőföldemen sorai, akárcsak azok, amelyek Arany János Zách Klára című balladájában felcsendülnek: „Harangoznak délre, Udvari ebédre..." — arról tanúskodnak, hogy az emberek mindennapi életének ritmusát, -városban és falun, kunyhóban és palotában, évszázadokon át a harang szava Irányította. A Tisza című költeményében Petőfi azt is megörökítette, hogy vészt jelezni is a harang feladata volt: „Pár nap múlva fél szendergésemből Félrevert harang zúgása vert föl. Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzók, S tengert látók, ahogy kitekinték.” A középkorban, amikor Európában a harangok elterjedtek, a mindennapi életet az egyház vezérelte, nem csoda tehát, hogy szolgálatába állította a harangokat. De hiába akarta kisajátítani, hiába tiltotta világi célú használatát, a harang a legutóbbi időkig megmaradt az idő és a nagyobb események jelzése eszközének. Az egykori pesti városháza tornyának harangja például jelezte a tűzvészt, de megszólaltatták ünnepélyek alkalmával s a kivégzésekkor is. A rádió, a televízió korában a harangnak már nincs meg az egykori jelentősége, mégis vámosainkban, falvai nkban, de még a kisebb településeken is ott találjuk őket. Sok harang elpusztult, vagy hadianyaggá „lényegült át", mégis a tornyok magasában, nem egy helyen, 3-400 éves, sőt ennél is korosabb harangok függnek. Egyik-másik harangunk országos jelentőségű eseménynek is hirdetője volt. Legtöbbje iparművészeti és ipartörténeti műtárgy, amelyet egykor nagy szakmai tudással rendelkező mesterek művészi érzékkel alkottak. A kis hargngok, vagy csengettyűk — nehéz köztük határt vonni, csak méreteikben különböznek egymástól — használata régi keletű. Mózes II. könyvében olvashatjuk, hogy az Áron számára készített főpapi palást alsó peremére arany csengettyűket aggattak. Hazánk területén az i. e. Vl-V. századi szkíta sírokból kerültek elő bronz csengők. Valószínűleg a temetési szertartásnál szólaltatták meg őket, hogy hangjuk távol tartsa a gonosz szellemeket. A kereszténység elterjedésétől már nagyobb harangok ismeretesek Magyarországon. A XI. század végén keletkezett ún. nagyobbik Szent Cellért-legendában nemcsak harangokról, hanem harangszóról is történik említés. A harang Elő-Azsián és Európán túl is meghonosodott. Kínában már jóval időszámításunk kezdete előtt öntöttek nagyméretű bronz harangokat. Ezek alakja, így a hangja, hangszíne is más, mint az Európában ismereteseké, működésük és rendeltetésük azonban azonos. Bár nem fogadjuk el a legendát, amely szerint a harangot Paulinus, az olaszországi Campana tartománybeli Nola püspöke találta volna fel (ezért a harang latin és olasz neve, campana), az mégis kétségtelen, hogy Európában a keresztény egyház népszerűsítette. A szertartások idejének jelzését harangozással Sa- binianus pápa 605-ben rendelte el. A keleti egyházban a harang ekkor még ismeretlen volt; Bizánc csak 871-ben (vagy 865-ben) jutott, I. Orso velencei dogé ajándékából, harangokhoz. Hazánk létező harangjainak legidő- sebbikét mindössze 10 éve ismerjük, pedig méhkas alakjából következtetni lehet: akár 800 éves is. Talán a török elől rejtették földbe a Komárom megyei Dág határában, ahol 1966-ban egy traktor kiszántotta. Hasonló módon jutott birtokunkba a második legöregebb harangunk is. Ezt, cukorsüvegre emlékeztető alakja után, az 1200-, 1300-as évekből valónak véljük. Keresetpusztán, Szeged egykori tanyavilágában mintegy 100 éve találtak rá. A két öreg harang keletkezésének idejéből már harangöntők nevét is ismerjük. Pesten 1240-ben, Henrik mester működött. A Galnovból való (Gál) Konrád mesterről pedig föl- jegyézték, hogy 1357-ben Visegrá- don, Nagy Lajos király rendeletére öntött nagy harangot. Sikeres munkáját adómentesség koronázta. Már azt is tudjuk, hogy Konrád mester ezt a harangot a Salamon-torony tövében öntötte, ugyanis 1968-ban Szőke Mátyás régész egy valamikori vermet kitöltő hulladék között rálelt a harang díszített formájának töredékére. A XVI—XVII. században a török és más ellenség elől néhány harangot elrejtettek, de sok el is pusztult, s még többet zsákmányként elhurcoltak, vagy ágyút öntöttek belőlük. De nemcsak az ellenség! Szapolyai János parancsára például 1538-ban sok harangból öntöttek ágyút. így aztán hazánkban ma igen kevés, a törökvilágot megelőző, vagy abból a korból származó harangot találunk.
