Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 1. szám
BRONZKORI SZERTARTÁSI SZOBOR BRONZ SZERTARTÁSI TÁRGY »[MÁK. FRIGEK. URA« MUREI NEMERKÉNYI ANTAL Ankara óvárosának hegyre futó meredek utcái, öreg házai közül mesz- szire kitűnik egy sok kupolás, régi épület, Mahmud pasa 1471-ben emelt karavánszerája. Ennek tágas központi termében működik már 25 esztendeje a török főváros Régészeti Múzeuma, a régi emlékekben rendkívül gazdag ország egyik legjelentősebb gyűjteménye. Kisázsiát nem ok nélkül nevezik a régészeti meglepetések földjének. Száz évvel ezelőtt például a hettitákról aTig néhány sorba foglalható ismeretekkel rendelkeztünk; kultúrájukat csak századunk negyvenes évei óta ismerjük pontosabban, a terület őstörténetére pedig csak az elmúlt tíz-tizenöt év kutatásai nyomán derült fény. A jelentősebb feltárás az első világháború után indult meg a kiterjedt anatóliai fennsíkon, s ma is sok helyen folynak ásatások. Török régészek szerint a területről szóló történelemkönyvek szinte évről évre avulnak el: valahol mindig kiforgat valamit az ásó a földből, ami egész fejezetek újraírását teszi szükségessé. A megnyitásakor főleg hettita anyagot bemutató múzeum épülete is szűknek bizonyult az utóbbi években. Ezért az egykori karavánszeráj- hoz új csarnokot építettek, és ebben helyezték el az újabb ásatások leleteit. A múzeum ma már a kőkorszaktól kezdve a görög hódítás koráig szemlélteti Kisázsia forgatagos történelmét. A török föld legrégibb leletei a déli tengerparton fekvő Antalya város környékéről, az úgynevezett Feketebarlangból kerültek elő. Az őskőkor- ban vadásznépek éltek itt, az ő szerszámaik, fegyvereik láthatók az első tárlókban. Ezekhez a leletekhez kapcsolódnak az újabb kőkor, a neolitikum emlékei. A közép-anatóliai Konya városától nem messze fedezte fel az angol James Mellaart egy, a neoliti- kumból származó település, Catal Hüyük maradványait, amelyet joggal tartanak a világ egyik legrégibb településének: alapításának idejét a tudósok az i. e. 6750 körüli időre teszik. Környékének vulkanikus hegyei nagy mennyiségben szolgáltatták az obszidiánt, ebből készítették a település lakói szerszámaikat, fegyvereiket, csontfoglalatú késeiket. Catal Hüyük környéke ma kopár, kietlen sziklavilág, de nyolcezer évvel ezelőtt még erdős, ligetes táj volt, amelyet bölények, gímszarvasok, vaddisznók, leopárdok laktak. Az ásatások során feltárt, majdnem hatvan úgynevezett áldozati terem egyikének rekonstrukciója a múzeumban kiállított Catal Hüyük-i leletek legérdekesebb látnivalója. A vadászattal kapcsolatos rítusok bemutatására szolgáló termet agyagból formált bikafejek ékesítik, valódi szarvakkal díszítve. A falfestmények is támadó állatokat örökítenek meg. A későbbi korokból származó, hasonló rendeltetésű termek a vadállomány gyors pusztulására engednek következtetni: egyre kevesebb az állatszobor, s a festmények között ritkább a vadászjelenet. A megváltozott természeti tényezők hatására a település lakói a földművelés felé fordultak. A tudósok tizennégy kultúrnövény, köztük a búza, a borsó és néhány gyümölcs maradványaiból rekonstruálták Catal Hüyük lakóinak étlapját. A bronzkor emlékeivel az Ankarától északkeletre feltárt Alaca Hüyük település anyaga alapján ismerkedhetünk meg. Alaca Hüyüköt a leírások Trójával hasonlítják össze, itt is számtalan település rétegeit különítették el. A bronzkorban benépesült terület évezredeken keresztül lakott maradt, utolsó telepesei a török időkben, valamikor a nándorfehérvári ütközet idején hagyták el. Bronzkori emlékei, amelyeket tizenhárom királysír kazamatája rejtett, a mú
