Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 4. szám
terializmus. S ez annyiban igaz is, hogy Spinoza panteiz- musa a leghatározottabban a valóság objektivitásának, öntörvényűségének magyarázatára irányult. Spinoza híres bibfiakritikája, mely a Tractatus teologico politicusban jelent meg, éppúgy igazolja a szállóigévé vált tétel helyességét, mint az, hogy Spinoza az első, aki igen határozottan ki akarta űzni a gondolkodásból a természetnek célszerűséget tulajdonító szemléletet. Azt állítja, hogy csupán az ember képes célokat kitűzni és ezek alapján cselekedni; a természetben különböző oksági folyamatok, különböző szükségszerüségi láncolatok vannak, de a természetben célszerűséget — mint az embernél — nem lehet felfedezni. Spinoza a maga idejében a németalföldi köztársaság egyik legkiválóbb politikai írója is volt, és úgynevezett panteizmusának kereteiben nagyon is elfért a polgári tudomány, mégpedig a politikai tudomány továbbfejlesztése, sőt bizonyos pontokon megteremtése. Mint említettük, Spinoza szerepét nem lehet elválasztani attól a hatástól, amelyet Giordano Bruno, valamint a nagy reneszánsz politikus, Machiavelli az egész polgári gondolkodásra gyakorolt. Machiavelli ismerte fel és ismertette kényszerítő erővel, hogy nem lehet többé valamiféle eszmei, elméleti konstrukciót adni az államvezetésnek, hanem a valóságos államvezetésból kell kiindulni. Spinoza ezt az indítékot politikailag elmélyítette, de elmélyítette az egyes ember vonatkozásában is. Mereven visszautasítja azokat a spekulációkat, melyek az emberi természet ideális fölvázolásából indulnak ki, márcsak azért is. mert helyesen látja: mindazok, akik fölvázolják a' emberideált, a seholsincs- •mbert, szükségképpen alá kell becsüljék a valóságost. Spinoza így ír: „Azt az emberi természetet, mely sehol sincsen, mindenféle módon dicsérik, a valóban létezőt pedig ócsárolják. Az embereket ugyanis nem úgy szemléik, amilyenek, hanem úgy, amilyenekké szeretnék hogy egyenek.” télje meg a mai olvasó, hogy milyen fordulatot jelent sz Spinoza korában az emberek szemléletében. És hogy innék a Spinozái elvnek az érvényesítése milyen fordu- atot jelentene a mai szokványos polgári szemlélettel izemben is! Az a ma is divatozó elképzelés ugyanis, mely izerint létezik egy emberideál, és ebből kell levezetni a valóságos embert, nyilvánvalóan sok kárt okoz, hiszen fé- ryében a valóságos ember mindig esendőnek, nyomorú- ágosnak tűnik, az elképzelt és konstruált eszményivel zemben. íaruch Spinozát megtagadta az amszterdami zsidóság, negtagadta az amszterdami közvélemény, mely erősen »rotestáns és nagyon is vallásos volt. Megmaradt számá- a a mestersége, és megmaradt néhány tudós barátja, ikikkel rövid életében a geometria, az optika, a társa- lalom, a fejlődés kérdéséről levelezett. De a mindsnki- ől kivetett Spinozát befogadta az európai kultúra, és saknem minden lényeges gondolatát úgy tekintette a ésőbbi fejlődés, egészen napjainkig, mint a legértéke- ebb eszmei örökséget. A kivetett embert tehát befogadók. Igazolta az európai humanizmus fejlődése. A leg- zebb, a legkatartikusabb, és sok szempontból éppen :zért a legtanulságosabb életsors — és gondolatsors — ehát az, ami Baruch Spinozának, az amszterdami üveg- öszörűsnek, a makacsul eretnek elátkozottnak osztályészéül jutott. A panteista Spinozára emlékező mai kor lemcsak önmagát tiszteli meg Spinozára emlékezve, ha- lem Spinozában az európai kulturális fejlődés egysége is nagysága egyik kezdeményezőjét is látja. fiie/Sniá ne uyíjlmn ntiitţţilti iuegtjt! ‘nyílna 7V/>* Iräitirs Knn'/tft , riant Kneipp-kúrák (Illusztrációk Platen: Természetes gyógymódok c. könyvéből) Az embergyógyászat valamiféle tudományának már az ősember is birtokosa volt, aki tapasztalati alapon kezdett gyógyítani. Feltétele volt ennek a legősibb időkben is: felismerni a betegség állapotát. Az egészség-betegség fogalom tisztázása régen megtörtént, s már az ókori füves orvosok is tehetséges elődök gazdag tapasztalatát örökölték. A tudományos megfogalmazásokból — több tucatnyit ismerünk — az 1813. május havában Debrecenben, Diószegi Sámuel által írt és kiadott fü- vészkönyvből idézünk: „Mikor hát az emberben az életerő a maga formáló, visszaszerző és (annak idejében) tenyésző módját, könnyen és minden alkalmatlanság nélkül gyakorolhatja, nevezetesen a gyomor jól emészt, úgyhogy az ember nem is érzi, hogy gyomra volna: a vér könnyen forog, úgyhogy az ember nem is érzi, hogy szíve volna; a tüdő, vesék, máj, lép s.a.t. mindenik a maga alkotása szerént való kötelességét minden nehézség nélkül teljesíti, úgyhogy az ember nem is érzi, hogy belső részei volnának; egyszóval mikor minden érző és más tagok, a magok munkáját helyesen, fájdalom és alkalmatlanság nélkül viszik véghez, akkor az életerő vidám, az élet édes, és a test egészséges". . . „Mikor pedig valamelj külső, vagy belső ok valamelj tagnak, vagy belső résznek, vagy az egész testnek alkotása szerint való munkálkodását akadályoztatja . . . egyszóval akár melj rész vagy tag a maga munkáját nem teljesíti: akkor a test megbetegszik, az ember külömb külömb fájdalmakat szenved . . .” A betegség felismerése és gyógyítása nem függött össze racionálisan, hiszen a betegségek okait nem ismerték, így oki terápiát nem alkalmazhattak. A tüneti kezelésben azonban valamennyi orvosi iskola mutatott fel kiváló eredményeket. Az enyhítő, a fájdalomcsökkentő, a panaszokat gyorsan mérséklő gyógymódot az oki gyógytevékenység mellett ma is használja az orvostudomány. A tüdőgyulladás antibiotikus kezelése például több napot, hetet vesz igénybe, de a beteg lázát, fejfájását, köhögését (az alapbetegség kísérő tüneteit) azonnal igyekeznek megszüntetni. A régi gyógymódok többségére ez a tüneti kezelés volt jellemző, amit nem becsülhetünk alá, hiszen a szervezet segítését jelenti, s növeli BÁGYONI ATTILA TSUDASZEREK NYAVALYÁKRA
