Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 4. szám
FERENCZY LÁSZLÓ Sokszorosított művészi reprodukció, vagy egy festményhez mérhető műalkotás? Reklám, vagy a japán művészet többi ágával egyenértékű műfaj? Mennyi volt a jelzett művész szerepe az alkotásban? - E kérdések merülnek fel mindjárt, ha a hagyományos japán metszetekről beszélünk. Ezek a fadúcokkal sokszorosított nyomatok szinte filléres áron forogtak közkézen virágkorukban, a XVII—XIX. században. A japánok sose becsülték őket annyira, mint a festményeket és csak akkor kezdték „felfedezni" igazán, amikor a nyugati országokban tanuló művészeik rájöttek, hogy ezek a metszetek erős hatással voltak a századforduló általuk követett európai művészetére. Kínában már legalább a Vili. sz. óta készítettek nyomatokat fadúccal és 900 körül már Japánban is készültek buddhista nyomatok. A műfaj tehát kínai eredetű és csak később nyert japán jelleget. Az egylapos színes nyomatok előzményeinek az illusztrált könyvek és egyes buddhista képek tekinthetők. A XVII. sz. elején, a városi polgárság felemelkedésekor alakult ki a japán metszetek témaköre. Az egyes nyomtatott lapokat ekkor még utólag, kézzel színezték. Egy évszázaddal később azonban — kínai példát követve - már kétszínű nyomatokat is készítettek, majd a fadúcokba vésett jelzővonalak bevezetésével, a többdúcos nyomtatásra is rátértek. A művész rajzát cseresznyefa lapba vésték, ahányat a kép színei megkívántak. A színes technika kidolgozásában nagy szerepe volt Szuzuki Harunobunak (1725-1770). Egy-egy dúcsorozattal több száz nyomatot lehetett készíteni, ami a témaismétlések mellett bizonyos sztereotípia érzését kelti. A nyomtatott kép nem versenyezhet a lélek és a kéz minden rezdülését visszaadni tudó tusfestéssel. A metszeteknek a hajszálfinom rajzon, a finom színskálán és rafinált térelosztáson alapuló szépsége azonban nyilvánvaló. Nagy közönségsikert arattak - Hirosige egyik tájképes sorozatát például fél nap alatt szétkapkodták -, amit a témák aktualitása is előmozdított. A tökéletes metszet - mint például az Edo-kor életének, társadalmi ideáljainak művészi megfogalmazása -, ugyanolyan értékű lehet így, mint a festmény, nem is szólva arról, hogy a metszetek alkotóinak legtöbbje festő is volt, közülük nem egy zseniális művész. Egy-egy régi metszet értékét ma azon kívül, hogy melyik mestertől való, s milyen állapotban maradt fenn, az is megszabja, hogy hány példány van belőle. A zömük így nem éri el a régi festmények értékét, a ritkábbak ára azonban nem marad el a festményeké mögött. Ami a reklám vagy művészet kérdését illeti, tény, hogy a metszetek zöme szép nőket (mégpedig főleg a Josivara negyed keresett szépségeit) és a népszerű kabuki színház ünnepelt színészeit ábrázolja. Van tehát bizonyos propagáló jellegük, de e metszetek sem pornográf jellegűek, hanem idealizáltak (eltekintve a kifejezetten erotikus témajuaktól). Szórakozás, séta, művészkedés közben mutatják be a nőket. Téma és formátum szerint is többféle fametszetes képpel találkozhatunk: buddhista nyomatok és könyvek, illusztrált könyvek; az önálló nyomatok általában egylaposak, de van több trip- tychon és számos híres sorozat is. A nőkön és színészeken kívül szumo birkózók, történelmi témák, régi költőnők, csatajelenetek, híres hadvezérek, tájképek is szerepelnek rajtuk. Külön változatot képviselnek az erotikus metszetek (sunga, „tavaszi kép"), a privát rendelésre készített, rejtett dátumokat tartalmazó képes naptárak és az ugyancsak ajándéknak szánt, verssel kombinált nyomatok (szurimono). Kacusika Hokusza (1760-1849) : Nagy hullám Kanagavánál Kitagava Utamaro Jamauba és Kintoki Tósúszai Saraku: Icsikava Ebizo
