Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 2. szám
A PIACTÉR. A KEREK PAVILON KOROL MÁRVÁNY ELADÖPADOK ALLNAK LEPTIS MAGNA MONUMENTÁLIS SZÍNHAZA A FÖLDKÖZI-TENGER PARTJÁN AUGUSTUS-TEMPLOM MARADVÁNYAI A TENGERPARTON 12 LEPTIS MAGNA Dübörögve verődnek a Földközi-tenger indigókék hullámai az afrikai kontinens természetmunkálta északi szegélyének. Az elhagyatott sivatagi táj felé gáttalanul száguldó szelek fehér tajtékot fröccsentenek a köveshomokos part napszítta fövenyére. A tenger morajlása, a megtörő hullámok hangos csattanása ott visszhangzik az egykor virágzó város — Leptis Magna — tengerpartra épült hatalmas színházának márványoszlopai között, s az évszázadok óta elárvult nézőtér egyetlen tanúja a víz és szél, olykor fülsiketítőén felerősödő, máskor suttogássá halkuló hangjátékának. Ott, ahol a part a legegyhangúbb s a felszín a legsivárabb — a mai Líbia területén —, a tenger mélyen beleharapott a szárazföldbe. A Szahara fennsíkja itt nem ér le a tengerig, hanem szabadon hagy egy keskeny, mély fekvésű, part menti sávot. A zegzugos partvonal mentén csak elvétve akad olyan — kisebb szir- tek vagy sziklazátonyok által védett — kikötésre alkalmas öböl, mint amilyen a tájék két folyóvölgye, a Wadi Caam és a Wadi Lebda torkolatában. Az időszámításunk kezdetét megelőző ezredév elején ezen a vidéken nomád afrikai törzsek éltek. Nyugalmas vándorlásukat a távoli Kisázsia felől közeledő föníciai hajók érkezése bolygatta meg. Az ókor ismert hajósai határozott céllal kötöttek ki Afrika ezen kevéssé hívogató partszakaszán: innen lehetett a legjobban megközelíteni az ősi Phazanit — a mai Fezzant — s ezen az úton Közép-Afrika legkeresettebb kincseit, az elefántcsontot, aranyat, a fűszereket és a rabszolgákat hajóikra tudták szállítani. A Wadi Lebda torkolatában közel háromezer évvel ezelőtt létrejött településről, Lepcisről már Plinius is megemlékezett. A fejlődő és egyre növekvő kereskedelmi központ összeköttetést teremtő csomópont volt Afrika belseje és a tenger találkozásánál. Lepcis nem az egyetlen föníciai település az észak-afrikai partvidéken. Nyugatra tőle Sabratha és még távolabb — a mai Tunézia területén — a legnagyobb politikai jelentőségre szert tett Karthágó bizonyították a kisázsiai kereskedőnép távolra terjedő hatalmát és mozgékonyságát. A várostól keletre — a Barka fennsík területén, a mai Benghasi közelében - therai görög telepesek alapították Kyrenót. A környező vidék Nagy Sándor korában kapta a Kyre- naika elnevezést. A görög kultúra és befolyás az i. e. VI. sz.-ban futótűzként terjedt, ezért Karthágó a föníciai és pun hatalom területi elsőbbsége védelmében — bennszülött törzsek segítségével —, fegyverrel támadt a görögökre, és vezérükkel, Do- rieusszal együtt elűzte őket a Wadi Caam torkolatvidékéről. Lepcis fennállásának korai századaiból kevés adat maradt fenn. Vezető szerepe elsősorban a kereskedelem terén volt, közigazgatási rendjét, belső szervezetét Karthágó hatása szabta meg. Karthágóé, melynek az első és második pun háború idején is hű szövetségese volt. A második pun háború után Lepcist, Sabrathat és Oeát — melynek alapjai Sabratha- tól nyugatra szicíliai telepesek vetették meg — együttesen Három Városnak, Tripolisnak nevezték. (A mai Tripoli, Líbia fővárosa, Oeából fejlődött.) A harmadik pun háborúban Lepcis nem játszott szerepet, s ez a magyarázata annak, hogy a rómaiak nem csatolták, Karthágó i. e. 146- ban bekövetkezett pusztulása után, az első római provinciához, hanem a numidiai királyok fennhatósága alá tartozott, de önkormányzattal rendelkezett. Sorsának további alakulása szempontjából döntő jelentőségű volt az i. e. 108-as esztendő, amikor elöljárói Quintus Caecilius Metellustól, az Afrikában állomásozó római légiók parancsnokától katonai védelmet kértek a város számára. Rövidesen négy egység ligúriai katona érkezett Lepcisbe. Ettől kezdve
