Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 1. szám
Kietlenül, egyhangúan n-yújtózík az agyagszínű szír sivatag a látóhatár széléig. Ősidők óta karavánok szelték át a pusztaságot a Perzsa-öböltől a Földközi-tenger partjai felé, s később a Mezopotámiát a Vörös-tengerrel összekötő útvonalon. Indiából tengeren érkező áruk itt jutottak tovább szárazföldi úton Európa felé, s a mediterrán övezet termékeit itt szállították el távoli megrendelőikhez. Ott, ahol a karavánutak egymást metszették, magaslatok törik meg a sík vidék sivár egyhangúságát. Itt emelkedett a Dzsebel El Tarr, a Dzsebel Mohamed Ali és Hajane dombvonulatai. A dombok északi lábánál forrás fakad: a kissé sós vizű Efqa. Mint mindenütt a sivatagban, ahol a víz az élet lehetőségét nyújtja, az Efqa körül is oázis létesült, a történelmi nevezetességű_Tadj- mór. Nevét már az i. e. II. évezredben kőbe vésték,"Tcésőbb, az i. e. XI. századból — I. Tiglatpilesar korából - származó évkönyvekben is feljegyezték, s az ótestamentumi Krónikák Könyve is megemlíti Tadmor oázist, melynek eredete — a dombok alól felszínre került kovakő eszközök tanúsága szerint — a kőkorszakba nyúlik vissza. A sivatagban nyugatról kelet felé haladó vándor az enyhén emelkedő lejtőkön szinte észrevétlenül jut fel a magaslatokra. A dombháton túl váratlanul kitáruló látvány azonban szinte a meseszerűség érzetét kelti. Mintha délibáb öltött volna valóságos formát egy keleti legendában. A magaslatok alatt vég nélkül elterülő sivár táj színtelen tengerében mélyzöld terület sötétlik: az oázis. Lombos fák közül hatalmas méretű romcsoportok emelkednek elő. Pálmafák koronái fölé karcsú oszlopok, csipkehatású oszlopsorok magasodnak, monumentálisán és mégis szinte játszi súlytalanság benyomását keltve. A látvány megdöbbentő és valószerűtlen. Az egykori Tadmor, a később görögös nevén ismertté vált város, Palmyra, kiterjedése és méretei meggyőzően tanúskodnak a hajdani település gazdagságáról és jelentőségéről. Egyértelműen árulkodik az építmények légies könnyedsége és arányaik harmóniája az egykori lakosság kifinomult ízléséről és az antik kultúra fejlettségéről. Palmyra földrajzi helyzeténél fogva a karavánok ismert állomása volt. Az i. sz. első századaiban az állomáshelyből virágzó kereskedelmi központ alakult, a kelet és nyugat, észak és dél felől érkező karavánok legfontosabb találkozóhelye. Később a kereskedők már nem csupán pihentek itt, hanem lerakták, piacra vitték és kicserélték áruikat. Palmyra arab lakossága is bekapcsolódott a kereskedelembe, s mind több kereskedő telepedett meg a fejlődő városban. Saját karavánokat indítottak az ismert útvonalakon, elsősorban a Perzsa-öböl, Mezopotámia és Egyiptom felé, s az Indiai-óceánon palmyrai hajók hozták az árut távoli kikötők felől. 137-ben a város dekrétumot adott ki, mely kimondta, hogy az oázisban piacra vitt vagy cserére bocsátott áruk után adót kell fizetni. Ezt a rendeletet, amely a „Palmyrai Tarifa" néven vált ismertté, arameus és görög nyelven egy kőoszlopra vésték fel. Palmyra sokáig őrizte függetlenségét, később azonban római kolónia lett. A lakosságból kitűnő hadsereg kovácsolódott; az európaiak számára nagy megterhelést jelentő forró, száraz időjáráshoz szokott, edzett katonák taktikailag is jól képzettek és elismerten kitűnő íjászok voltak. Vezérüknek, Odenathusnak a római császár 260-ban, a perzsa uralkodó legyőzése után, a „királyok királya" címet adományozta, s ezután a város önkormányzati jogot nyert. Odenathus váratlan halála után felesége, a szépségéről híres, erős akaratú és nagyravágyó Zenóbia lett Palmyra uralkodója. Zenóbia szépségéről, amazoni termetéről, szuggesztivitásáról messze földön beszéltek és beszélnek ma is a szír sivatag beduin településeiben. „Zainab", ahogyan az arabok nevezik, egyik legismertebb és legvonzóbb alakja az arab legendavilágnak. Zenóbia formálisan is el akart szakadni Rómától. A környező oázisokat országához csatolta, és megkezdte sivatagi birodalma kiépítését. Palmyra városa körül falakat emeltetett. Hódító háborúkat indított, s a katonai akciók, melyeket részben saját maga, részben fia, Vabalathus vezetett, kezdetben meglepő sikerrel jártak. Arábiában, Egyiptomban és Palesztinában aratott győzelmei fokozták a személyéhez fűződő nimbuszt, és hozzájárultak Palmyra politikai jelentőségének növeléséhez. Később Kisázsia ellen indított támadást, s talán ez is sikerrel végződött volna, ha közben Aurelianus személyében nem került volna új császár a római birodalom élére. Aurelianus, a fiatal és kitűnően képzett katona felszólította Zenóbiát, hogy vonuljon vissza, a királynő azonban mégis elindította seregeit a rómaiak ellen. Zainab ugyanúgy meg volt győződve Palmyra bevehetetlenségéről mint ahogyan bízott csapatai katonai erejében és saját, személyes varázsában; s még akkor sem adta meg magát, amikor Aurelianus maga vezette a római seregeket Palmyra ellen. A harc a rómaiak gyorsan kivívott győzelmével végződött, s romba döntötte a várost. Zenóbia sorsát homály fedi. Legendák szólnak arról, hogy fogolyként Rómába hurcolták, más források szerint még Palmyrában öngyilkos lett vagy megölték. A város azonban felépült, s még néhány évig a kereskedelem központja maradt. Alig másfél évtized múlt el, amikor egy újabb felkelés alkalmával a rómaiak ismét legyőzték, kifosztották, és ekkor megkezdődött hanyatlásának többévszázados folyamata. Ebben jelentős szerepet játszott az is, 30
