Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 4. szám
király személyi titkárát. 1570-ben megkapja a Királyi Főnyomdász címet és ezzel újabb 6 évre virágoz- tatja föl üzemét. Már 22 gépen dolgoznak munkásai, s ehhez fogható könyvkészítő manufaktúra nincs kora Európájában. Ekkor viszont spanyo1 kapcsolataiért bűnhődik. 1576-ban kitör a németalföldi függetlenségi háború, a nemzeti érzelmű antwerpeniek bojkottálják a királyi főnyomdászt, és a gyér megrendelésekkel alig tud öt gépet ellátni. Hiába keresi az új helyzetben a felkelés vezérének, Orániai Vilmosnak kegyeit, sőt hiába tiszteli meg a herceg látogatásával a nyomdát, a háborús viszonyok újra vándorbotot adnak a kezébe. Leidenbe. maid Kölnbe megy, és csak négy évvel a halála előtt, 1585-ben. a harcok le- csillapultával tér vissza. Végrendeletében Plantin felsorolia az összes könyvet, amely működésének 34 esztendeje alatt a nyomdájában megjelent. A kötetek száma több mint ezerre rúg. A múzeum páratlan érdekessége, hogy e nyomdai első példányok a mai napig megtalálhatók a húszezer kötetes könyvtárban. Közöttük talán a legjelentősebb a négy esztendeig készült nyolckötetes Biblia Polyglotta: az Ó- és Újszövetség ötnyelvű — latin, görög, héber, szír és káldeus — kiadása. A vallási irodalom természetesen különben is fontos helyet foglal el a Plantin-kiadványok sorában. II. Fülöp erre a nyomdára támaszkodva árasztja el misekönyvekkel, breviáriumokkal, ima- és zsoltáros könyvekkel a spanyol gyarmatbirodalmat. Maradék „szabad kapacitását" Plantin kora tudományának szolgálatába állítja. Ő adja ki először zsebformátumban a klasszikus költőket és írókat, humanista filológusok kommentárjaival. Megjelenteti Andreas Vesalius anatómiai atlaszát, több füvészkönyvet, az első flamand szótárt, Guiccardini „Németalföld történelmé"-t, a nagy humanista, Justus Lippius filozófiai műveit, kiad ezek mellett népszerű kalendáriumokat és fali naptárakat is. És ami talán a legfontosabb, ő látja el Európa hajósnemzeteit, a hollandokon kívül az angolokat, franciákat, spanyolokat és olaszokat Gemma Frisius, Mercator és Ortelius bámulatkeltően pontos földrajzi és tengeri atlaszaival. E tekintetben az Officina Plantiniana a XVI—XVII. században valósággal monopolhelyzetben van. A keresletre jellemző, hogy a Föld városai című térképsorozat 1570-től 1612-ig negyvenkét kiadást ért meg. Tulajdonképpen ebben látszik Plantin jelentősége: megteremtette a nagyüzemi könyvnyomtatást, az ipari könyvgyártást, méghozzá igen magas esztétikai igénnyel. A kézzel írott vagy festett könyv, a kódex, jellegzetes iniciáléival és miniatúráival önálló iparművészeti tárgy, gyönyörködtető egyedi alkotás. Már a XVI. században tartani lehetett tőle, hogy a tömeggyártásra berendezkedő nyomdaipar a könyvnek ezt az esztétikai értékét teljesen elpusztítja. Roppant érdekesek ebből a szempontból azok a tárlók, amelyek a nyomtatott könyv önálló arculatának rendkívül lassú kialakulási folyamatát érzékeltetik 1450-től, tehát Guten- bergtől Plantin fellépéséig. Az első betűformák még szolgaian utánozzák a kézzel pingált latin és gát betűtípusokat. Csak a XV. század végén jelenik meg a kurzív, amely már absztraháltan emlékeztet a kalligrafikus cirkalmakra. A korai nyomtatványok ugyanakkor meglehetősen kopárak és dísztelenek. A kiemelt kezdőbetű nem helyettesíti az iniciálét, a címoldalak nem különülnek el a szövegtől. A könyv esztétikai forradalmát a fa- és rézmetszet-sokszorosítás hozza. (Dürer éppen azért választja fő kifejezési műfajául a metszetet, mert bízik benne, hogy Gutenberg találmánya soha nem tapasztalt elterjedést biztosít a képzőművészeti kultúra számára is.) Díszesebbnél díszesebb címoldalak, pompás illusztrációk látnak napvilágot. A legszebb kiadványok fél évszázaddal később, Balthasar Moretus- nak, Plantin unokájának működése alatt hagyják el a nyomdát. Plantinnak öt lánya van, közülük hármat segédjei között házasít ki. Az örökség folytán így kerül a nyomda Jan Moretus, majd fia, Balthasar tulajdonába, aki harmincegy évig, 1610—1641-ig vezeti a céget. Balthasar Moretus jellegzetes polgárpatrícius, a korabeli antwerpeni szellemi élet egyik vezéralakja. Fejedelmekkel, tudósokkal, művészekkel barátkozik, nem egyet közülük palotájába is meghív. Bőkezű mecénás: ő veti meg a mai gyűjtemények alapjait. Katalogizálja a beérkezett jelentősebb kéziratokat, és szenvedélyesen vásárol kézirat-ritkaságokat. (így kerül a család birtokába néhány nagy értékű, miniatú- rákkal gazdagon díszített kódex, például Froisart Krónikája, vagy Vencel cseh király bibliája.) Tulajdonképpen ő csinál palotát az épületkomplexusból, kialakítja a gyönyörű log- giás belső udvart, a szobák falát da- maszttal és úgynevezett spanyol bőrarannyal (guadamacil) tapétáztatja, családi festőjének megnyeri Quel- lint, Rubens tanítómesterét. Jan Wo- verius, Antwerpen polgármestere így hálálkodik egy hozzá intézett levelében: „...Boldog a mi városunk, Antwerpen, hogy két olyan polgára van, mint Rubens és Moretus. Palotájuk bámulat tárgya lesz az idegenek előtt, és csodálatot kelt majd az utazókban.” Igen, Rubens híres rezidenciája alig tíz perc gyalogjárásnyira van a Vrij- dagmarktól. Rubens mindennapos vendég a nyomdásznál, sőt, mi több: közvetlen munkatársa. 1613-tól 1637-ig készíti rézmetszet illusztrációit Moretus könyveihez, és az a jellegzetes barokk könyvfedél-orna- mentika, amely utóbb annyi utánzóra talált, tulajdonképpen Rubens szabadalma. A tárlók egyébként bepillantást engednek a nyomdai főkönyvbe is, amelynek elszámolásai között nem kevés tétel mellett áll a nagy festő neve. A Rubenshez fűződő barátságnak számos nyoma van a palotában: festmények, rajzvázlatok, faliszőnyegek egyaránt. Magyar szempontból külön érdekesség, hogy a Rubens-te- rem egyik sarkában Corvin Mátyás portréját fedezhetjük fel. A kb. 50 x 40 cm-es olajfestmény nyilván valamilyen praktikus céllal készült másolat, így művészi értéke nem jelentős, még ha Rubens neve fémjelzi is. A XVII. század alkonyától az Officina Plantiniana lassú hanyatlásnak indul. Az egymást követő Moretusok tőkéjüket a könyvnyomtatásnál jövedelmezőbb vállalkozásokba fektetik. A nyomda egyike lesz Európa számtalan hasonló műhelyének. r. WILLEBRORTS: BALTHASAR MORETUS A múzeum a munka mindennapjainak atmoszféráját is érzékelteti. A szedő, a korrektor, a nyomdász stb. nem mellékszereplője a németalföldi könyvészet krónikájának. Néhány remek kép is bizonyítja ezt. Az egyik műhelyben ott lóg Pieter van der Borcht (1540—1606) festménye. Címe: A kéziratolvasó. Munkájába mélyedő idős férfit látunk, összehunyorított szemén hatalmas csíptető. Egy másik festmény Szent Pált, Szent Aquil- lát és Szent Priscillát ábrázolja - a szedőasztal körül. De igazi képet az itt folyó munkáról a három műhely — a nyomda, a betűöntöde, a korrektorszoba - és a kapcsolódó könyvesbolt ad. A munkafolyamat minden szerszáma, kelléke az olvasztókemencétől a még ma is működőképes sajtó-matuzsálemekig ott sorakozik egymás mellett. És a számtalan betűkészlet: az antikván, kurzívon, gáton, görögön, héberen, arabon és a legáltalánosabban használt civilitén kívül még több mint hetven (!) fajta betűtörzs emelhető ki a dobozokból. Négyszáz év távolából a humanista Guiccardini szavai elevenednek meg: „Sohasem láttak Európában hasonló nyomdát, ahol is ennyi sajtó, a betűfajták ilyen garmadája, tömérdek szerszám és gép található, ahol a legképzettebb és legszorgalmasabb emberek ennyire vitték volna iparkodásukkal és jártasságukkal, valamennyi nép szolgálatára.” DÉVÉNYI RÓBERT 37
