Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 4. szám
VASARI KALÁCS- ÉS PALINKAARUS ASSZONYOK A sátrak világa színes, mozgalmas volt. Itt találkoztak a messzeföldről jött rokonok, ismerősök, egykori iskolatársak, egy ugyanazon műhelyben tanult, dolgozott mesterlegények, mesterek, a szomszédos és távoli uradalmak intézői, ispánjai, cselédei. Itt gyűltek; össze a kupecek, itt várakoztak munkára a hajcsárok, fuvarosok. Itt pecsételték meg áldomással az adás-vételt a vásározók, itt tájékozódtak a város és környéke híreiről a szabadságos katonák, a szupplikáns diákok, lé- gátusok. Itt cserélték ki tapasztalataikat a mesz- sziről jött pásztorok, kereskedők. Itt gyülekeztek a naplopók is, a lacibetyárok, akik léhűtésből élve mindenre kaphatók voltak. Különösen sok volt köztük a hamiskártyás. A lacikonyhákba nő magányosan nemigen mehetett be. Ha mégis bement, tudható volt, hogy jóféle. Kísérővel viszont még fiatal lányok is látogathatták a sátrakat. Anyjuk felügyelete mellett — akit férje kísért ide - itt várták meg az ügyesbajos dolgait intéző apjukat a lányok, egy-egy csupor tejeskávé mellett, amihez foszlós, meleg kalácsot adtak a gazdasszonyok. Asszonyok férjeik, sógoraik kíséretében jöttek, és már csak azért is látogatták a lacikonyhákat, hogy kiókumlálják az elhíresült gazdasszonyok főzési-sütési tudományát. Mindezt felidézve azt gondolhatjuk, merő vidámság, csupa jókedv, boldogság volt a lacikonyhá- sok élete. Ilyen is volt, persze, de alapjában véve a sátorosok szegény, gondokkal küzdő emberek voltak. A munka az egész családot lekötötte. A lacikonyhás szerezte be az árut, mészáros és hentes volt egyszemélyben, de csapiáros, sőt fuvaros is, ha lova és szekere volt. Márpedig csak így lehetett kifizetődő a lacikonyha. Ha fuvarost kellett fogadni, oda volt a kevés haszon. A vásárokra idejében oda kellett érni, fel kellett állítani a sátrat, el kellett rendezni mindent, hogy a főzés-sütés alkalmas, vendéget és hasznot hozó időben megindulhasson. A lacikonyhás felesége volt rendszerint a gazdasszony. Ha nem így esett, hanem főzőasszonyt kellett fogadni, megint csak csökkent a kevéske haszon. A nagyobbacska gyerekre is égetően szükség volt. A lányok az anyjuknak segédkeztek, mosogattak, vigyáztak a fövő-sülő ételekre, kiszolgálták a vendégeket. A fiúk a ki- és bepakolásban, a sátorállításban vettek részt, vágták a fát, tüzeltek, gondoskodtak az italfélék hűtéséről. A kisebbek lesték a vendégeket, hogy a pipára gyújtóknak gyorsan parazsat vihessenek, és más, kisebb-nagyobb szolgálatot tehessenek. A lacikonyhások sok bajnak, veszélynek ki voltak téve. A viharok könnyen összedönthették a sátrat, könnyen leéghettek. A vásár felé tartva tragédiát okozhatott egy tengelytörés. Tőkéjük nem volt, s ha nem jutottak el, vagy késve érkeztek a vásárra, oda volt mindenük. A vásárlásoknál is sokszor ráfizettek. A rendőrség folyton zaklatta őket, mert megesett, hogy az olcsóbb rettyintett malacot, a sebtiben elkötött növendéket vették meg, ami aztán valahogy mégiscsak kitudódott. A virtuskodó vendégek is sok kárt okozhattak, s ezt soha nem lehetett megvenni rajtuk. Nagy volt a lacikonyhák konkurrenciája is. Legtöbbet a sütögetők, a pecsenyések ártottak. Ezek bárhol felüthették a boltot, ami egyes-egyedül egy üstházból állt széles karimájú tepsivel. Kolbászt, Iaci pecsenyét, oldalast, karmonádlit sütöttek. Kétféle sütögető volt: felfelé törő, azaz olyan fiatal, aki arra törekedett, hogy sátrat szerezzen és lacikonyhás lehessen, és lefelé tartó, aki elvesztette a sátrát. A legtöbb lacikonyhásözvegy is sütögetőként tengette életét. Hasonlóan nagy konkurrenciát jelentettek a laci- konyhásoknak a kávésok és a pálinkások is. Ezek rendszerint magukra maradt szegény asszonyok, sokszor lacikonyhások özvegyei voltak. Felszerelésük mindössze egy-egy asztal volt, amelyen bögrékbe mérték a forró tejeskávét és hozzá fo- natost, perecet, kiflit, zsemlét adtak. Ugyanez volt a helyzet a pálinkásoknál is, azzal a különbséggel, hogy a pálinkások a bütykösökből vagy újabban nagy fehérüvegekből fütyülőkbe, stampedlikbe mért pálinkát árusítottak. A mai lacikonyhák már csak részben nyújtják e szolgáltatásokat. A hangulatot, az egyéni ízeket, az ingerlő illatokat, az emlékezetes festőiséget egyáltalán nem. Ezért aztán kevésbé is váltak az élet részeivé, mint elődeik. DANKÓ IMRE LACIKONYHA MA 10
