Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 4. szám
Qaek Jlondún 1876. január tizennegyedikén a San Franciscó-i Chronicle-ben rövid hír tudatta: „Városunkban január 12-én W. H. Chaneynénak fia született." A fiú azonban csak nyolc hónapig viselte a Chaney nevet, mert anyja rövidesen férjhez ment John Londonhoz. így került be Jack előbb az amerikai, majd a világirodalomba London néven. Ez a tény nem csupán anyakönyvi érdekesség. W. H. Chaney soha nem kívánt tudomást venni fiáról, és a felnőtt Jack hiába próbálkozott, sohasem találkozott apjával. A törvénytelen származás tudata folytonosan visz- sza-visszatérő fájdalmas érzésként nehezedett Jack London lelkére, és egyik eleme volt annak a magányosságérzésnek, amely élete utolsó éveiben mind többször vetett sötét árnyékot az író annyira napfényesnek tűnő világára. Mindössze negyven évet élt, félszáz kötetet hagyott maga után, kereste a kalandot, mindhalálig hajszolta magát a munkában, az írásban, és élete végén az alkohol után. Olyan mélyről jött, mint előtte egyetlen jelentős író sem. Kiragadta az amerikai irodalmat a bágyadt finomkodások légköréből, mindent felemésztő lobogásban rohant keresztül az éveken, és miként a beérkezettség, anyagi siker csúcspontját jelképező kastélya leégett, úgy égett ki emberként és íróként Jack London is, és lobbant ki élete nem sokkal ezután. 1916. november 22-én halt meg: megmérgezte magát. 1913 tavaszára a világ legismertebb, legnépszerűbb és legjobban fizetett írója lett. Németországban a legtöbbet olvasott amerikai szerző volt a két háború között, munkái huszon- négykötetes sorozatban jelentek meg a húszas években a Szovjetunióban. A Népszava könyvkiadója 1918-ban jelenteti meg az Adóm előtt című kisregényét, és 1921-ben A vadon szavát. Sorra a közönség elé kerülnek nálunk is egyéb művei: a Vaspata 1923-ban, a Martin Eden, az Északi Odisszea, A Hold völgyében, A kóbor csillag, Az országúton pedig 1924-ben. A mai amerikai irodalomkritika kevésre becsüli, félig-meddig ponyvaírónak tartja. Bizonyos, hogy az érvényesülésért, a pénzért vállalt folytonos erőfeszítés miatt — naponta 1000—1500 szó leírását írta elő kötelezően önmaga számára - jó néhány regénye vagy elbeszélése súrolja a ponyva határát. De ez sem irodalomtörténeti szerepén, sem igazi alkotásainak értékén nem változtat. Áradó erejű elbeszélő, drámai feszültségeket tud teremteni, történetei valóban történetek, a szó ősi és igaz értelmében „mesél". Egy- egy elbeszélésében olyanfajta sűrítéssel, olyan kemény, tragikus fordulatokkal találkozunk, amelyek később, természetesen más szinten és más írói formanyelven, Heming- waynél jelentkeznek. Olvasmányainak hatására átszűrődik látásmódján egy pontosan körül nem határolható társadalmi darwinizmus, amely a győzedelmes, könyörtelen erőszakember gyakori szerepeltetésében fejeződik ki. A valóság érzékeltetésének a vágya, az igazság szenvedélyes igénylése és természetesen az írói tehetség azonban minden jelentős alkotásában háttérbe szorítja, vagy teljesen félre is veti az ilyen elemeket. „Aki elnyomja az igazságot, aki elrejti az igazságot, aki a gyűlésben nem áll fel, hogy beszéljen, aki úgy beszél a gyűlésen, hogy nem a teljes igazságot mondja, az kevésbé igaz, mint az igazság. Hadd pillantsak az igazság szemébe. Mondjátok meg nekem, hogy mi az igazság!” Társadalomszemléletének a kulcsa ragyogó szakaszain és buktatóin, alkatói énjének csúcsain és hullámvölgyein keresztül mindvégig ez az igazságkeresés tartotta hatalmában és hajtotta előre. Fekete nyomorban nőtt fel, és már tízéves korában ő tartotta el családját, tizenkét, sőt néha tizenhat órát dolgozva, napi egy dollárért. Volt rikkancs, jégkihordó, mosodai és konzervgyári segédmunkás, szénlapátoló, osztrigacsempész, halőr, matróz és alaszkai aranyásó, dokkmunkás, fókavadász és hobó. 1899- ben az Athlantic Monthly közli az Északi Odisszea című elbeszélését. Ezzel indul meg az elismerés felé, a siker útján. 1903-ban jelenik meg A vadon szava, ez a páratlanul megható, lírai szépségekkel, kitűnő megfigyelésekkel teli, mindvégig a feszültség magas szintjén tartott kutyatörténet. A tengeri farkas (1904) a nietzschei felsőbbrendű ember Jack London-i megjelenítése, hőse, Larsen kapitány, az emberbőrbe bújt ragadozó farkas, a gátlástalan individualizmus megtestesítője. Martin Eden című önéletrajzi regénye (1909) egyik legmaradandóbb alkotása, melyből egy egész amerikai írónemzedék merített ihletet. Méltán sorakoznak az említett művek mellé a Tüzes napsugár, a John Barleycorn, A Hold völgyében, Az országúton, és a Kóbor csillag, továbbá az olyan elbeszélések, mint Az élet szerelme, A szökevény, A copfos, a Tarts nyugatnak!, A mexikói, a Mapuhi háza és mások. Jack London korán megismerkedett a szocializmus eszméivel, és műveiben, miként önkéntes agitációs munkásságában is, a proletárforradalom szükségességének gondolatához is eljutott. The People of the Abyss, 1903 (A mélység) című riportkönyvében a kelet-londoni slumok szörnyű világáról fest megrázó képet. A Vaspata (1907) egyedülálló az utópisztikus szocialista regények sorában. Nem irodalmi értékei miatt, hanem azért az elemző és megértő készségért, amellyel felrajzolja a fasizmus arculatát. A szocialista humanizmus korszaka Jack London könyvében csak a Vaspata három évszázadnyi fasiszta uralma után következik be. Család, gyerekek, őszinte és rajongó tisztelők, barátok, élősködő cimborák és rokonok, siker és gazdagság ellenére mindvégig magányos maradt, mindvégig „klasszikus outsider” volt. A pénz egyébként azért sem hozott neki nyugalmat, mert sohasem tudott vele bánni. Élete utolsó éveiben havonta 75 000 dollárt keresett és százezret költött. Romantikus naturalizmusának megítélése változhat az irodalomtörténetben, értékes alkotásainak ereje és hatása azonban változatlan. A szabadságvágy árad soraiból, és magával ragadja, mozgósítja az olvasót. Nem ifjúsági író, mint egyes bírálói lekicsinylőén bizonygatják. De ellenállhatatlanabb és tovább rezgő a hatása, ha valaki fiatalon veszi kezébe műveit. KOROLOVSZKI LAJOS 7
