Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 4. szám
A magyar történelem török írott forrásai a török népek nyelvi hagyatékához hasonló értéket képviselnek. Ennek megfelelően a XVII—XVIII, században egyre jobban kiterebélyesedő nyelvészeti gyűjtést, történetkutatást a múlt században a török iratok mintaszerű feldolgozása követte. Nem sokkal később pedig történelmünk pontos megismeréséhez felbecsülhetetlen értékű török krónikák kitűnő fordítását adták közre. A XVI—XVII. század java részét felölelő török hódoltság régészeti és iparművészeti emlékeire azonban régebben nem sok gondot fordítottak: módszeres gyűjtésükről sem beszélhetünk egészen a legújabb évtizedekig. A XVI. század közepe táján, a magyarországi török kor kezdetén, már a Balkán-félsziget nagy — és a magyar területekhez részben közel fekvő — részén huzamos idő óta berendezkedett hódítók törökös életmódot honosítottak meg. Nem csupán szokásaik és ételeik honosodtak meg eddigre, de velejárójuk, az iparművészet is. Mindezek a balkáni kisiparosokkal folytatott közös termelés folyamán új, jellegzetes árnyalatokkal gazdagodva érkezhettek hozzánk a XVI. században. Kutatásunk még nem alakíthatott ki határozott álláspontot, hogy vajon magyar területen milyen újabb motívumok gazdagíthatták tovább az iszlám művészetet, és vajon utat ta- lálhattak-e maguknak a török iparoshoz az itt talált edénykészítő eljárások? A Magyar Nemzeti Múzeum török iparművészeti gyűjteménye számos jellegzetes, kiemelkedő, sőt néhány egyedülálló emléket őriz. A XVII. századi vezér/ sátor hazánkban és külföldön egyaránt előkelő helyet foglal el a hasonló, hódoltság kori török emlékek között. Nem any- nyira méreteivel, mint inkább díszítményeinek nemes egyszerűségével, díszítőrendszerének tökéletes, jól érthető megfogalmazásával emelkedik a legértékesebb török sátrak közé. A XV-XVI. század fordulójára keltezett rátétdiszes bőrköpeny az oszmán-török bőrművességnek világviszonylatban is páratlan remeke. Az ezüstcsészék török és balkáni hatásokat egyesítő érdekes díszítménykincsükkel előkelő helyet foglalnak el a késő középkori ötvösművek sorában. Közülük két kincslelet különös figyelmet érdemel. A Torontói megyei módosi járásban levő keresztúripusztai (Dunavska Banovina közigazgatási területen Jasa Törnie) — hat csészét számláló — kincsleleten az iszlám és balkáni díszítmények legváltozatosabb össze- ötvöződése tanulmányozható. Bár a kincs elrejtési körülményei tisztázatlanok, nem kétséges, hogy Temesvár 1552. évi elfoglalásához kapcsolódik. A kincs elrejtési helyéről, a Temesvár és Nagybecskerek között fekvő Módos járásbeli Keresztúri puszta környékéről is kétségtelenül a török elől menekült el az ezüstcsészék tulajdonosa. A makói kincslelet keleti jellegű ezüstcsészéje két gótikus ezüstpohárral, valamint 104 éremmel együtt látott napvilágot. A legkésőbbi érmet Magyarországon verték 1593-ban. Ez is alátámasztja azt az ismert történeti adatot, amely szerint a várost és a várat török-tatár seregek pusztították el 1596-ban. Makót már 1552- ben elfoglalta a török. Érthető tehát, hogy a kincs elrejtőjének a gótikus — tehát a csészétől eltérő jellegű — poharakkal együtt, keleti ötvöstárgy is birtokába került a XVI. század második felében. A Magyar Nemzeti Múzeum változatos keleti díszítő jellegű ötvösemlékei között az egyik legérdekesebb csésze öntött köldökére stilizált ember- és állatalakot domborítottak. A gyűjtemény agyagmüvességi emlékei közül a legtetszetősebb és legjellegzetesebb egy feketére füstölt, fémesen csillogó felületű korsó. Az oszmán—török rézművesség nagy értékű emléke a múzeum gyűjteményében a finomművű vésetekkel díszített kiöntőcsöves kanna. A Magyar Nemzeti Múzeum török iparművészeti gyűjteményének itt említett néhány műtárgya a magyar- országi iszlám remekeknek csupán egy csoportját alkotja. Hiszen például a török hódítás legészakibb területének oszmán—török építészeti emlékei is rendkívüli tudományos értéket képviselnek. A török népeknek őstörténeti kapcsolatainkon alapuló régészeti hagyatéka, a kunok középkori, valamint az oszmán-törökök építészeti, ipar- művészeti és díszítőművészeti balkáni hatásokkal ötvöződött sajátos magyarországi emlékei indokolták, hogy Ankara (1959), Velence (1963), Cambridge (1967) és Aix-en-Provence (1967) után 1975 szeptemberében Budapesten legyen a török művészetek legjelentősebb tudományos összejövetele: az V. nemzetközi török művészeti kongresszus. FEHÉR GÉZA TÖRÖK BÖRKÖPENY RÉSZLETE. XVI. SZAZAD A KERESZTÚRI EZOST KINCSLELET, XVI. SZÁZAD 6
