Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 3. szám
CLEHELCKÜRJJE A jászberényi múzeumban őrzött Lehel kürtje a Jászság szemefénye, nemzeti kincse. Egyike a fennmaradt 40 bizánci, perzsa, egyiptomi és szicíliai elefántcsont kürtnek. De talán a legszebb mindannyi között: hasonlóan dús szövésű, alakos domborműhálózat ugyanis egyiken sincsen. Különleges becsét, érzelmi értékét még növeli, hogy a XVIII, századtól, talán még korábbról is hozzá fűződött az a szép, drámai monda, amelyet krónikáinkban Lehel vezérről olvashatunk. A kürt és Lehel drámája elválaszthatatlan egymástól. A magyar krónikák - amelyeknek elveszett ősét még a XI. században foglalták írásba -, széles mesélőkedvvel beszélnek két magyar vezér, Lehel és Bulcsú kalandozásáról és szomorú végéről. A Lehel-monda legteljesebb szövegét a Képes Krónika őrizte meg számunkra, és a Krónika festője — aki néha többet tudott történelmünkről, mint írója - képet is rajzolt a történethez. Röviden arról van szó, hogy amikor Lehelt és Bulcsút elfogták, kivégzésük előtt Lehel utolsó kívánsága, hogy kürtjébe fújhasson. Azonban kézbe kapva a kürtöt, olyan erővel csapott vele a császár fejére, hogy az menten szörnyethalt. Lehel ezzel búcsúztatta: „Előttem mész a másvilágra, és ott szolgálni fogsz nekem.” A krónikás hozzáteszi: „Mert az a hite a szittyáknak, hogy akiket életükben megöltek, azok szolgálni tartoznak nekik a másvilágon.” Ez a hit valóban élt a füves puszták lovas népei között. A Krónika tehát igazat mond. A történetet a néphit még azzal bővítette, hogy a kürt akkor csorbult ki, amikor Lehel fejbevágta a császárt, s a barna rozsdafolt a kürtön eszerint a császár vére lenne. Értékes következtetésekhez jutunk, ha a monda többi részét is gondosan megvizsgáljuk. Mindenekelőtt Lehel-Léi vezér neve igazít útba: lélek, lélegzik szavunkkal egy tőből fakad, s talán annyit jelent, mint a „kürtöt fúvó". Krónikáink Lehel nevéhez ugyanis mindig hozzáteszik a „kürtös"-t. A népvándorlás kori pusztai népeknél a kürt valóban a fejedelmi, vezéri, törzsfői méltóság jelvénye volt. Ilyenként ismerjük meg a bócsai, kun- bábonyi, nagyszentmiklósi kagáni kincsekből, és Árpád a Képes Krónikában is aranyveretes bölényszarvat emel az ég felé. Lehel nyilván a Kürt törzs feje volt. Nagy kérdés, vajon csakugyan a jászberényi kürt volt-e Lehel vezéré? Látjuk majd, hogy korban és drága mivoltában megfelelne Lehelnek. A Képes Krónika festője azonban a XIV. század közepén egy hatalmas havasi kürtöt ad Lehel kezébe. Abban az időben tehát még nem az elefántcsont kürthöz kapcsolódott a monda. Sőt még azt sem tudjuk, hogy ez idő tájt a kürt már hazánkban volt-e. Netán a földben rejtezett, vagy még valahol a Balkánon vagy Bizáncban őrizték. Nem A KORT KITERÍTETT RAJZA tudjuk ugyanis, hol került elő a kürt — csak nép- monda, hogy Jászfényszarun —, csupán azt tudjuk, hogy már 1642-ben ott van a jászberényi református eklézsia pecsétjén és — nyilván régebbi hagyományok alapján - 1717-ben már írott forrás is Lehel kürtjeként beszél róla. Annyi bizonyos, hogy ha Lehel jelvénye a kürt volt — mint ahogyan az volt —, akkor nem akármilyen szarukürt lehetett, hanem vagy színarany volt, vagy pedig már akkor is nagy értéket képviselő bizánci elefántcsontmunka. Á Lehel-kürt ugyanis bizánci jellegű munka. Azért írunk „jellegűt”, mert például a szalagfonatok sejtetik, hogy a kürt mestere valahonnan az Észak-Balkánról, netán éppen hazánkból került Bizáncba, ahol ezt a díszkürtöt faragta. A díszkürt rendeltetéséről magunk is meggyőződhetünk, ha „elolvassuk” a kürt domborműveit. Ismerjük meg tehát a kürt jeleneteit. Az elefánt- csont kürt középtengelyében mért hossza 43 centiméter, szájának öble 10,5 centiméter széles, fú- vókája 2 centiméter. A kürt díszítményeit két sima sáv osztja meg; ezek a függesztő szíjak számára szolgáltak. A felső, széles sáv felett 8 korongban alakok vannak: kiterjesztett szárnyú sas a közé pen, majd két oldalán egy-egy farkába harapó oroszlán, kalászt tartó páva, tüskét húzó kisfiú (az antik szobor bárgyú utánzata), s végül egy bottal hadakozó ember. A sáv alatt áthurkolt kettős szalagfonat, s azután következik a kürt palástja. Ennek sávokba sorakozó jeleneteit mélyen bevésték körös-körül, úgy, hogy az alapot néha még alá is vésték. Hogy le ne törjenek az alakok, egymással egy-egy ponton érintkeznek, s ekként valóban hálószerűén fekszenek rá az alapra. Fent, kereszttel koronázott épületből kivágtató ló, majd lovas, két pajzsos, botos, szoknyás alak, utánuk egy társuk szarvasra vadászik, egy másik meg lándzsával támad egy oroszlánra. A második és harmadik sort átfogó jelkép egy hatalmas — mármint az alakokhoz mérten hatalmas — nyitott jobb tenyér, szőlőindás keretben. A következő három sáv tehát rövidebb, mint a felső. A második sáv középtengelyében harcoló párt látunk, tőlük kétoldalt kakasok és verekedő kentaurok következnek. Középtengelybe került a harmadik sávban a nyitott szárnyú sas, két oldalán egy-egy griffel, s végül az alsó sorban bűvészeket, légtornászokat, muzsikusokat (kürtös, hárfás) látunk. Az egész jelenetbozót értelmét az alsó sor és a nyitott tenyér rejti: nyitott tenyérrel adta meg ugyanis az engedélyt a császár az ünnepi cirkuszi játékok megkezdésére. S ebben mindig jelentős szerep jutott a bűvészeknek, muzsikusoknak, légtornászoknak, kakasviadaloknak, kentaurnak öltözött maskarások játékainak, vadászatnak, lóversenynek stb. Ezek szerint kürtünk eredetileg a császári ünnepi játékok nyitányát jelezte búgó hangjával (ma is megfújható). Semmit sem tudunk a kürt magyar földre kerüléséről, de talán nem tévedünk, ha egyidejűnek vesszük a többi keleti kinccsel, amely mind királyi, fejedelmi tulajdonba került. Ilyen volt a fati- mida Egyiptomban készült hegyikristály gömb, amely jogarunkat koronázta, ilyen volt a Kosztan- tinosz Monomachos korona, s főként ilyen királyi koronánk alsó pántja a bizánci zománc remekeivel. Fejedelmi, majd királyi udvarunk élénk kapcsolatban állott Kelet uralkodóival és a Kaukázusba szakadt magyarokkal. Lehetséges tehát, hogy Lehel vezér méltóságjelvénye, a kürt is innen került hazánkba, s könnyen megeshetik, hogy éppen a jászkürt volt ez a kincset érő jelvény. A múlt században a jászkapitány viselte a koronázáskor, és nagy ünnepekkor a kürtbe illesztett ezüstpohárból ittak. A második világháború előtt még hófehéren tündökölt, de a front elől földbe rejtve savak marták, mállasztották. Ám még így, megviselten is nemcsak művészi érték ez a kürt, hanem a hozzá fűződő monda révén nemzeti történelmünk egyik, szomorúságában is hősi tragédiájára emlékeztet. LÁSZLÓ GYULA 39
