Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 3. szám
tatott amarnai ásatások leletei figyelemre méltóak. A Szépművészeti Múzeumban bemutatott kiállítás rendezői, a berlini Egyiptomi Gyűjtemény muzeológusai arra a nehéz feladatra vállalkoztak, hogy a birtokukban lévő tárgyi anyag válogatásával képet nyújtsanak a több mint 3000 éven átívelő egyiptomi fejlődés alakulásáról egészen a római császárkorig. A kiállítás anyagát négy nagy témakörbe csoportosították. Halottkultusz, istenek és papok, királyság és állam, mezőgazdaság és kézműipar az a négy nagy tematikai egység, amely segíti a hatalmas mennyiségű anyag áttekintését és megértését. M ióta Napóleon egyiptomi hadjáratával az első tárgyi emlékek Európába kerültek, az ősi Egyiptom élénken foglalkoztatja az európai ember képzeletét. A hieroglifa írás megfejtésével (Champollion 1822.) és a folyamatos — napjainkban is tartó — ásatások egyre szaporodó leletanyagának segítségével mindinkább lehetőség nyílott arra, hogy megbízható ismereteket szerezzünk e tőlünk térben, időben és szemléletben oly távoli, de lenyűgöző kultúráról. A titokzatos szfinksz, a piramisok lebilincselő tömege, az óriási csarnoktemplomok és szobrok csodálatra késztetnek, tiszteletet keltenek. A berlini Pergamon Múzeum - amelynek egyiptomi gyűjteményéből mintegy 400 darabot mutat most be a Szépművészeti Múzeum kiállítása — méltán világhíres többi gyűjteményéről is: előázsiai (hettita, asszír, perzsa . . .), az iszlám művészetének emlékeit őrző s antik anyagáról, melynek egyiptomi részét 1823-ban alapozták meg. Azóta híres tudósok sora gyarapította ezt az anyagot. Ebből a szempontból különösen az első világháború előtt német tudósok vezetésével folyJELENET A HALOTTAK KÖNYVÉBŐL (I. E. 2700) A PERGAMON BUDAPESTEN Az egyiptomi alkotások elsősorban nem ősiségükkel és meglepően jó állapotukkal hatnak. Erejük különlegességükben — még a kis méretűek- nél is -, monumentalitásukban s tiszta, tagolt formájukban rejlik. Egyiptomban vallás és művészet kezdettől fogva megbonthatatlan egységet alkot. Az egyiptomi művészet — néhány kivételtől eltekintve — mágikus-vallásos elképzelések megvalósításának eszköze. Feladata és célja az ábrázoltat örökkévalóvá tenni. Az egyiptomi alkotásoknak, a szobroknak, reliefeknek és festményeknek egyaránt kultikus funkciójuk volt. Az elhunytat, annak családját, ismerőseit, szolgáit, valamint használati tárgyait ábrázolták, s ez az ábrázolás a túl- világi életre szólt. Hitük szerint ugyanis az ábrázolás azonos volt a valóságos személy- lyel vagy tárggyal, vagyis a szobor egyet jelentett a halott személyével. Tehát nem pusztán ábrázolás, hanem valóságos „póttest” volt, arra az esetre, ha a múmia megsérülne vagy elpusztulna. Az ábrázolások „meqelevenítését” bonyolult vallási szertartás, a „szájnyitás" ceremóniájával végezték el. Mivel az egyiptomi alkotások célja az volt, hogy a személyeket és dolgokat a túlvilági élet számára megjelenítsék, az örökkévalóságnak megőrizzék, ezért az ábrázolásokból kizártak minden véletlenszerűt és esetlegességet. A dolgokat általános jellemzőikkel rögzítették. Ezért az ábrázoltakról nem portrék készültek, hanem minden egyéni tulajdonságtól mentes, időtlen emlékművek. Természetes azonban, hogy az alkotásokon bizonyos, koronként változó lelki tartás tükröződik. Az általános érvényűnek a megragadása az oka annak, hogy — elsősorban a reliefekben és festményekben, de a szobrászatban is — nem a látvány visszaadására törekedtek, nem úgy ábrázolták a dolgokat, ahogy látszottak, hanem úgy, hogy azt rögzítsék, amit tudtak róla. Nem a képesség hiánya, hanem a sajátos szemlélet következménye, hogy az egyiptomiak nem alkalmazták a perspektívát. Ebben gyökerezik az egyiptomi művészet sajátos síkszerűsége, konstruktív jellege. E sajátos művészet egyik jellemzője a polichromia, vagyis a sokszínűség. A színnek jelentése van. A férfiak például mindig vörösbarna, a nők sárga színűek. Az egyiptomi művészet lényegéhez tartozik — és ez is funkciójából következik —, hogy erősen kötődik az építészethez. Feladatával és céljával magyarázható az egyiptomi alkotások másik jellemzője, a szabad mozgás ritmusának hiánya, a statikus ábrázolás. Végül az alkotások tömbszerűségét kell megemlíteni, ami az építészetben, szobrászatban és síkművészetekben egyaránt megnyilvánul. Legjellemzőbb példái a kockaszobrok. Az egyiptomi alkotások alapelemei a derékszög, négyszög, háromszög és piramis forma. Még a hieroglifa-írást is ennek a geometrikus rendnek vetették alá. Ennek eredménye az a szigorúság, amely az egyiptomi művészetet jellemzi. Az egyiptomi művészet karakterisztikus jegyei viszonylag rövid idő — másfél évszázad — alatt alakultak ki. A kultikus helyeket jelölő, korábbi áldozati lapok és sztélék helyett a 3. dinasztia (i. e. 2700) óta kultikus tereket képeztek ki a sírok belsejében, amelyek a 6. dinasztia (i. e. 2300) korára egész teremsorokká bővültek. A termek falát kezdetben domborművekkel, majd vésett reliefekkel, később festményekkel látták el, amelyek a már jelzett kultikus feladatukat voltak hivatva betölteni. Kezdetben csak a halottkultusszal kapcsolatos jeleneteket ábrázolták, de korán, már a 3. dinasztia alatt megjelent a mindennapi élet is. E korai megjelenítésnek szép példája a kiállítás anyagából egy Halottak Könyvéből való jelenet NEFERTITI (I. E. 1544)
