Múzsák - Múzeumi Magazin 1974 (Budapest, 1974)
1974 / 3. szám
nak változatos pályafutását jegyzi fel a kosztümtörténet. Maga a szó perzsa eredetű, annyit jelent: fátyolszövet, perzsák tekerték a fejükre megfelelő előírás szerint. Tőlük lesték el az arabok. A középkori nemzetközi találkozók színhelyén, a csatatereken ismerkedtek meg vele más népek: az európaiak a keresztesháborúk idején, s így került kis időre a divatbolond burgundi udvarba. Aztán elfelejtették Nyugat-Európában, mígnem Napóleon Egyiptom ellen vezette katonáit, s ezt követően az empire a turbánt is a kellékei közé iktatta. A huszadik században ugyancsak előkerült néhány esztendőre. A florentin kalap nagy karimájú szalmakalap Firenze-Florenz nevét viseli, pávatollas kalapot a XIV. században kezdtek viselni: ez magas tetejű férfikalap, keskeny karimával, amelyet hátul felhajtottak. Mint a neve is mutatja: pávatollal ékesítették. A Rubens- kalap vagy Rembrandt-kalap, nagy karimájú, filcből szabott fejfedő, gyakorta látni a két mester festményein. A Stuart-főkötőt nem Mária, skót királyné eszelte ki, de amíg a nyakán viselte a fejét, addig gyakorta tette rá ezt a főkötő formájú, kétoldalt ívelt, középen csúcsoson a homlokba nyúló fejrevalót. A háromszögletű kalapokat XIV. Lajos király idején hordták a férfiak, a rokokóban pedig a nők vették át toliakkal felcicomázva. A frígiai sapkát eredetileg a kisázsiai frígek viselték: kúp alakú, puha sapka, előre- hajló csúccsal. A francia forradalom idején a jakobinusok tüntettek vele. Ugyancsak „politikai fejfedőnek" számított a karbonári kalap. Ezt a széles karimájú, magas tetejű filckalapot, amelyet eredetileg békés calábriai parasztok hordtak eső és szél ellen, a XIX. században alakult olasz titkos szövetség tagjai, a carbonárik választották jelvényüknek, hogy bárhol megismerjék egymást — és bárhol megismerje őket a rendőrség ... A cilindert az angolok terjesztették el a világban, a klakkot viszont Párizsban találták ki: Gibus-kalapnak is nevezték, mert ezt az egy mozdulattal összecsukható cilindert egy Gibus nevű úr eszelte ki. A kétcsúcsú Wellington-kalap alatt az angol generális páholta el Napóleont, aki ugyanekkor Napóleon-kalap alatt szenvedett vereséget. Később keménykalapos és köcsögkalapos urak tárgyaló- asztalokhoz ültek, és egy békésebb korban felosztani vélték egymás között a világot. A mi magyar kalpagunkról, a filcből való, pántlikás pörge kanász- kalapról azt állítják, hogy a népvándorlás korában szkíta törzsektől lestük el. Napistent ábrázoló érmeket hoznak fel bizonyságul, amelyen egy tömzsi, szakállas isten valóban olyasféle kalpagban feszít, mint amilyet az Állami Népi Együttes tagjai viselnek, amikor a színpadon az Ecseri lakodalmast járják. Kalandozó eleink továbbá karimátlan csúcsos süveget nyomtak a fejükbe, amikor a Nyugatot rémisztgették; ezeket a süvegeket többnyire szőrével kifordított állatbőrökből készítették vagy nemezből varrták. A szolyvai honfoglalás kori leletben csikószőr- és nemezmaradványokat találtak, amelyek egykoron magyar vitézek kobakját fedték. Elöl a süvegre ezüstlemezt tűztek; egyfelől dísznek szánták, másfelől kardvágás ellen óvta a viselőjét. Ez a homlok fölött hordott fémdísz sokáig megmaradt; újabb fénykorát élte a két világháború közti időkben, amikor úton-útfélen keresték a magyaros külsőségeket. A Képes Krónikából, a nagyszentmiklósi hagyaték edényeinek domborműveiből és más ránk maradt ábrázolásokból az is kiderül, hogy ezen a tájon igen kedvelték a tolIdíszítést: sas- vagy sólyom- tollat, esetleg egész szárnyat tűztek a süvegre. A XIII. században a pávatollat szerették, az Anjouk alatt a strucctoll divatozott, a XVI. században már egész bokrétát hordtak belőle. Aztán — miután a magyar tájon sokkal több a daru, mint a strucc — darutollal díszítették a férfi fejfedőket. Kócsagtollat is használtak némelykor. Az asszonyok ferdén hátrafelé nyúló főkötőt hordtak, később kendőt, vidékenként másképp kötve, hímezve, díszítve. A lányok meg pártát, amelynek emlékét ma is őrzi a mondás a férjhez- menni nem tudó lányról: „pártában maradt”. Ahogy elszakadt a városi viselet a hagyományt inkább őrző vidékitől, úgy vált azonossá a hölgyek és urak kalapja a külföldiekével. Hol girardi kalap a módi, hol széles karimájú puha kalap, vadászkalap, vagy éppen barett. Az elmúlt évtizedek női kalapjainak felsorolásához nem érdemes hozzáfogni, mert az idényenként változik, s másképpen nevezik, ha lefelé hajtják a karimáját, mintha felfelé. Az utóbbi évtized legbölcsebb női fejfedője az orosz származású szőrkucsma, amelyhez a nők évről évre ragaszkodnak. A fejfedő ugyan éppannyira divatcikk, mint más egyéb öltözködési kellék — mégis előfordul egyszer-másszor, hogy összehangolódik a divat és a célszerűség. HALASI MÁRIA
