Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 1. szám
Az ókor hét csodájával fejezzük be a Világcsodák-sorozatunkat. Az eddig ismertetett ,,csodák" — a Tadzs Mahaltól a Kremlig — kiválasztásukban és számukban pontosan olyan önkényesek voltak, mint a klasszikus hét világcsoda több mint két évezredes listája. Hiszen írhattunk volna akár a kínai Nagy Falról vagy a római Colosseumról, de ugyanúgy az angliai Stonehenge-ről vagy Brazília most születő hipermodern fővárosáról, Brasiliáról. Hét vagy hetven, vagy ötszáz ,,legnagyobb" csoda? Sem számokban, sem értékük szerint nem lehet sem határt szabni, sem rangsorolni. A mi, hellenisztikus hagyományokban nevelkedett kultúrkörünk a klasszikus időknek mégis hét világcsodáját tartja nyilván. Egy görög költő, a szidoni Antipatrosz tesz róluk először említést i. e. 150-120 körül. A hetes szám Antipatrosznál is teljesen indokolatlan, legfeljebb a számjegy ősi, népmeséi varázserejével magyarázható. Annak az oka, hogy a felsorolt világcsodák mind a Görögország és Mezopotámia közötti területen voltak, nyilvánvaló, hiszen a görögök akkori világképébe nem kerülhettek bele sem a távol-keleti, sem az amerikai kultúrák már meglévő ,,csodái". Az azonban teljesen véletlenszerű, hogy Antipatrosz listájába miért nem akár az athéni Akropoliszt, akár Róma néhány már akkor is álló nagyszerű építményét sorolta be. A gizehi piramisok A hét világcsodából már csak a gizehi piramisok láthatók. A mai Kairó közvetlen közelében, nem messze a Nílus partjától, őrzi a húsz méter magas és hetven méter hosszú, emberfejű kőoroszlán, a Szfinx (joggal lehetne maga is az egyik világcsoda) a IV. dinasztiabeli fáraók feltételezett temetkezési helyét. Khafra és Menkaura óriás gúlái közül is kimagaslik a leghatalmasabb: Khufu síremléke, közismert nevén: a Kheopsz-piramis. Hérodotosz, „a történetírás atyja” i. e. 450-ben járt Egyiptomban, az ő leírásából értesült először az európai „közvélemény” — ha nem is hiteles és tudományos kutatások alapján — a Kheopsz-piramis építéséről. Tíz évig tartott, szerinte, amíg a líbiai hegyekig utat építettek, majd azon a helyszínre hordták a köveket. Maga az építkezés két évtizeden át folyt, 100 000 ember részvételével. Amikor először megpillantottam a rőt sivatagi homokból kiemelkedő irdatlan kőtömeget, mindenekelőtt Madách szava ötlött fel bennem: milliók egy miatt. De hát szabad-e valamely remekműnél a keletkezés indokát, célszerűségét vagy értelmét firtatni? Négy és fél ezer éve ott áll ez a valóban csodálatos építmény, s azóta izgatja a világ fantáziáját nemcsak célja (valóban csak a halott uralkodó emlékét volt hivatva fenntartani; lehettek-e más kultikus feladatai is; naptárt pótló időjelző szerepe volt-e; csillagászati megfigyeléseknek, számításoknak geometriai-építészeti összefüggése volt?), hanem a kivitelezés technikája is. Könyvtárnyi irodalmat írtak össze „titkairól”, még ma is vitáznak az ellentétes álláspontok védelmezői. Csak néhány adatot, néhány tényt említsünk meg. A Kheopsz- piramis magassága 148 méter, alapjának kerülete 928 méter, összsúlyát hat és fél millió tonnára becsülik, mintegy két és fél millió hatalmas mészkőkockából rakták össze. Oldalai pontosan az égtájak szerint helyezkednek el, arányaiból tudósok és sarlatánok fantasztikus következtetéseket vontak le. Ha a gúla magasságát ezermillióval szorozzuk, megközelítően a Nap és a Föld közötti távolságot kapjuk meg. Ha az alapterületet a magasság kétszeresével osztjuk el, az eredmény a négy évezreddel később ismertté vált Ludolf-féle szóm: 3,14159. Abból, ahogyan a nap a piramis egyes oldalait megvilágította, már a régi egyiptomiak is pontosan meg tudták állapítani a napéjegyenlőségek és napfordulók idejét, ehhez tudták igazítani ünnepeiket és a különböző mezőgazdasági munkálatok időpontját. A piramis alapkerülete — régi egyiptomi hüvelykben mérve — pontosan a napév napjainak (365,242) százszorosa. Az alap és a magasság viszonyából, az oldalak szögeiből arra következtethetünk, hogy a piramisok építői pontosan ismerték és alkalmazták az arany- metszés szabályait — ennek eredménye az épületkolosszusok kellemes, tetszetős arányai. Nem az idő vasfoga, csak a kincskeresők, sírrablók vandalizmusa csonkította, fosztotta meg sima borítólapjaitól az ókor egyetlen fennmaradt világcsodáját. 35
