Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 1. szám
____ ____,1 .. '■..■> A régi ruhák s a kiegészítő holmik: cipők, legyezők, alsóneműk, társadalmi osztályra, életvitelre, ízlésre, művészetre utalnak. Egy férfi- mellény, vagy egy női szoknya anyaga a kor politikai és társadalmi viszonyára deríthet fényt. Érdekes nyomon követni a históriát cifra szoknyák, tarka vállkendők, selyem-bársony kelmék alapján... A Nagytétényi Kastélymúzeumban őrzött magyar viseleti gyűjtemény legértékesebb darabjai az Esterházy-hagyatékból származnak. A XVIII, század első éveinek jellemző ruhadarabja volt a derékig testhez simuló dolmány, gazdag paszomántdíszítéssel. A magyar dolmány szabása emlékeztetett a török kaftánokra: a dolmány ujját, akár a kaftánét, egy anyagból szabták a kabátrésszel. A dolmányok a század első évtizedében egyre inkább megkurtultak — európai hatásra. II. Rákóczi Ferenc 1708-9 között már rövid dolmányokat szabatott magának: a korábbi félcombig nyúló helyett alig csípőig érőt viselt. A fejedelmi udvarban egymásnak adták a kilincset a nyugati követek — az európai divatot ízléssel és mértékkel érvényesülni engedte a fejedelem. A nők bő szoknyát, halcsontos derekat viseltek. Kemény, kényelmetlen ruhaderekat; ez kötelezte délceg tartásra asszonyainkat. Riadtan nézegeti az ember a bordázott „páncélholmit”, s ha volna hozzá joga, azon csodálkozna, ugyan hogyan bírták ezt a XVIII, század hölgyei. De nincs joga hozzá, hiszen néhány éve még nyolccentis, ceruzavékonyságú sarkakon, tűhegyes cipőkben imbolyogtunk — mert a női divatnál minden korban utolsó helyen szerepelt a kényelmi szempont. Nyugaton már tornyos parókák alól lövelltek a hölgyek igéző pillantásokat, itthon az asszonyok hímzett vagy csipkés főkötőt hordtak, a leányok nagyon dekoratív díszes pártát. A magyaros jelleget őrizte a bő szoknya elé kötött kötény, amely némelykor az öltözet leg- parádésabb darabja volt. A század eLső esztendeiben még nem viseltek Magyarországon kivágott ruhákat — ám alig múlik el másfél évtized, s a ruha kivágása egyre mélyebbre csúszik. Apor Péter a korábbi szemérmes divatot visszasírván, így kesereg: „nem bocsátották úgy zsibvásárra a csecseket szemtelenül, mint az mostani asszonyok és leányok . . A divat változásait — tíz-tizenöt évenként módosultak a vonalak - kitűnően nyomon követhetjük a XVIII, századtól kezdve. Az arisztokráciának, s a főurakat utánzó polgárságnak elég sok eredeti darabja maradt ránk. A jobbágyok, a kézművesek, a parasztok viseletét inkább korabeli metszetekről ismerjük. Ruhadarabokat nem őrzött meg az utókor; agyonhordták, elszaggatták őket, addig szabták-varrták, alakították, foltozták, amíg csak egy tenyérnyi ép anyagot találtak.
