Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 4. szám
Nemesemberek ivadéka volt a két Blaskovich, de a szó jobb - s tágabb - értelmében is nemes. Kúriájuk külseje aligha üt el valamiben a klasszicizmus korának e sok helyen meglelhető épülettípusától — bár viszonylag fiatal, 1906-ban épült —, de a falak között ők más világot teremtettek. Nem a maguk múltját, hanem a nemzet történelmének apró darabkáit tartották megőrzésre érdemesnek. Gyűjtöttek mindent, amit szépnek ítéltek, ami rég letűnt korokról vagy a tegnapról mondott valamit. A község, Tápiószele Pest megye nagykátai járásának települése, mindössze nyolcvan kilométerre a fővárostól. 1690-ben az elhagyott helyek között szerepel, ám előtte évszázadokon át otthona szkítáknak, keltáknak, avaroknak. Hegyesen rézkori, késő vaskori sír került elő, a Tűzkövesen a bronzkor közepéről származó telep, a Szomorák-dűlő- ben nagy kiterjedésű szkíta temető, szarmata és avar leletek . . . Blaskovich János és György ásott, ásatott, kérlelt, ígért, s boldog örömmel vitte haza, tisztította, vizsgálta a „zsákmányt", elporladt népek kultúrájának üzenetét. így került egymás mellé rézkori függő, középkori ötvösmunka, festmény és porcelán, fegyverek, pipák, s a tárgyak sokasága, különbözősége végül is rendszerezésre indította őket. így alakult ki a Blaskovich-magán- gyűjtemény, amelyet még életükben az államnak adományoztak, s amelyből haláluk után, 1968-ban megteremtették a róluk elnevezett múzeumot. összesen 10 400 tárgy szerepel a katalógusban, ebből 1700 régészeti, 1100 iparművészeti, 240 képzőművészeti darab. Nem paradoxonnak szánjuk, de így igaz: e múzeum különlegessége nem jeles emlékek sokaságára, hanem az összességre támaszkodik. Arra, hogy itt — tudomásunk szerint csak itt —, a kúria szobáiban sikerült kialakítani azt az enteriőrt, amely a XIX. század kis- és középbirtokos nemességének mindennapi környezetét adta. E ködbe veszett hétköznapokat idézik az ülőbútorok, a szekrények, szekreterek, az ötvösmunkák éppúgy, mint a vadásztrófeák, a pipatórium vörösre, barnára szítt darabjai, a kétezer kötetes könyvtár. A múzeum állandó kiállítása ez az enteriőr, míg az időszaki tárlatok a régészeti tárgyak, az érmék, a természettudományi emlékek, az iparművészeti alkotások közül mutatják be különböző tematikus csoportosításban az érdekesebbeket. Vannak persze jeles darabok is a Blaskovich-kúria falán, szobabelsőiben. A görög származású velencei festő, Marco Basaiti (? 1470—1530) kemény vonalvezetésű, hideg színekkel távolságot tartó Szent Péter-feje, vagy a „festőcske”, Tintoretto iskolájából G. M. jelzéssel kikerült Kálvária. A bolognai Albani, a francia Poussin, a német Füger iskolájának alkotásai éppúgy meglelhetők, mint Barabás Miklós több portréja, akiről Reviczky joggal írta: „És hogy csodálják késő unokák — Meg- festéd korod arcképcsarnokát.” Ott függ a falon Lotz Károly Lopott lova, az üveges szekrényekben XV. századi nürnbergi vértálak, XVII. századi magyar kelyhek, erdélyi mellboglárok sorakoznak. Külön csoportban a díszfegyverek, önálló részként pedig a „Kincsem szoba". Ez gyengéje volt a két Blaskovichnak, ahogy családjuknak, majd minden elődüknek a ló. A múlt század hetvenes éveiben a szomszéd községben, Tápiószentmártonban — a Blaskovichok családi székhelyén — tenyésztette ki Blaskovich Ernő a máig fölülmúlhatatlan magyar versenylovat, a Kincsemet. Négy évig futott, hatvan versenyen — közöttük Anglia, Franciaország legrangosabb derbijein — állt rajthoz, s mindig elsőnek ért célba. Kétszázezer akkori forintot hozott urának, tulajdonosának, s ami kevés ebből a két testvérre jutott — mert ők a család szegény, lenézett, megtűrt ágához tartoztak, lévén, hogy apjuk, nagyapjuk is a pénzt nem újabb pénzfialásra, vagy éppen dáridókra adta —, azt képekre, tárgyakra váltották át, utazásokra és ásatásokra A KÚRIA NAPPALI SZOBÁJA IQ
