Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 4. szám
A postás meghozta a tusrajzot. (Dedikációval, amire külön is büszke voltam.) Az érettségi ajándékból, meg in- nen-onnan, kikerekedett már annyi, hogy szó lehetett már a terrakottáról is. Útnak indult a „megbízott”, a Mama, aki látogatóba éppen Budapestre készülődött. A lelkére kötöttem, nehogy felfedje mivoltomat, ha Medgyessy mester netán érdeklődne felőle. Hazatérve Mama, kicsomagolta a küldeményt. „Hát ez meg mi?!” — kérdezte. A tusrajzot sem tehettem ki a falra, mert akt volt. Ez a három grácia meg: három kis terrakotta-akt. „Kedves Barátom. A jún. 10-i levelét Sárospatakon kaptam, de csak most válaszolhattam. A szoborkönyvem bejegyzése szerint a 3 gráciát 1911-ben készítettem. Szép, formás mo- dellem akadt, megmintáztam oldalt, hátul, szemben: kijött A HÁROM GRÁCIA a 3 grácia. A tusrajzról nem tudok többet, mint hogy 923- ból való, ha az van oda írva. — Remélem, ha Pestre jön, felkeres. Addig is üdvözli — Medgyessy Ferenc. Bpest 948. júl. 14. — A tusrajz is modell után jött létre, az biztos. — MF." Fel is kerestem Medgyessy mestert, mihelyt Pesten jártam. Meglepődött, amikor meglátott: „Hát maga a Simon Úr?!” — csapta össze a kezét. Később nagyokat káromkodott. Szidta „egész Debrecent”, amiért olyan rossz helyre állították a Petőfi-szobrát. (Egy hónapja volt a szoborleleplezés.) „Lassan született meg ez a szobor, hát most aztán éljen, rászolgált! Álljon meg a maga lábán. Mert, ugye, azzal is sok gondom volt” — mondta. Mivel volt olyan sok gond? — kérdeztem. Elnevette magát. „Azzal! Azzal! — mondta. — Hogy hogyan áll! De azt a gondot magam kerestem magamnak. Nagyon szeretem Petőfit. Nagy ember az! Különbözik mindenki mástól. Nem is mintázhattam meg úgy, mint ahogyan mást szokás. Hogyan szokás? Ez egyforma az antikban, a reneszánszban, a modernben. A szoborfigura az egyik lábára nehezedik, s a váll is arra lejt. így a két csípőt összekötő egyenes és a két vállat összekötő egyenes, valahol a szobron kívül, egy pontban találkozik. Én ezt most nem csináltam! Megpróbáltam elérni, hogy ez a két egyenes sehol se találkozzék, hanem párhuzamos maradjon örökké. Az a váll lett magasabb a Petőfi-szobromon, amely alatt a támaszkodó láb van. Ettől lett dinamikus és ettől lett nem hétköznapi ez a szobor. Csakhogy ezt most már egyszerű így elmondani. Kitalálni annál nehezebb volt. De én vagyok az oka, miért nem jöttem rá korábban.” A nyári szünidőre hazautaztam, Kaposvárra. Eljárogattam a múzeumba, Rippl-Rónai képeit nézegettem. Medgyessy emlegette kettejük kapcsolatát. Rákérdeztem — megint levélben — néhány dologra. „Kedves Barátom. Hogy szíves érdeklődő soraira válaszolhassak, legjobb, ha sorba veszem a kérdéseit. — Mikor 1913-ban R.-R.-nál nyaraltam, egy csomó ceruzarajz közben három olajképet festett rólam. Őneki válogatás nélkül mindenki modellnek számított, aki csak a közelébe került. Én is az voltam. Egy képet elhoztam, most is itt van. Amint őtet mintázom. A másik az olvasó. A harmadik egy vereses hajú fej, amelynek »francia úr« címet adott, amikor a francia internáltságból hazakerülve kiállította a hazahozott gyűjteményét. Az én képemet is azokhoz csapta. Ő sokszor elkövetett hasonló tréfákat. — A R.-R. J. mondása őszinte, mélyről jövő szó. Azért is tetszik, mert jól kupán vágja vele a sok haszontalan, innen-on- nan lopogatásból élő »művészt«, amirül a publikum nem is tud, ezért aztán hasra esik nekik válogatás nélkül. — Hanem most engedjen meg nekem egy kis fejmosdatást, de nem bírom elhallgatni szó nélkül, még ha rossz néven venné is. De remélem, megszívleli inkább. Most megint divatba jött egy csúnya, magyar nyelv rontó szóhasználat, ami úgy látom, már Kapósba is eljutott. Ez pedig az, hogy nem ,oda adja neke m’, hanem ide adja. Nem szabad kitekerni a magyar nyelv finomságát, gazdag változatosságát, ami sok más nyelvben nincs is meg. Éppoly hiba ez, mint az .odajövök’ az odamegyek helyett. A szemet is, fület is kegyetlenül sérti és idegesíti. Biztos, hogy nem magyar szájából indult ki. Mi tehát ne kövessük. Ki vigyáz hát rá, ha mi nem? — Szíves kézszorítással üdvözli — Medgyessy Ferenc, Bpest — 949 VIII/26.” Évek múltán hallottam, hogy beteg. Megint levelet írtam neki. Arra kértem, adjon időpontot, mikor mehetek hozzá — ismét „interjúra”. Válasza csak nagy késéssel érkezett. „Kedves Barátom! Megható- dottan olvastam szept. 11-ki kedves és meleghangú leveledet. Jelenleg itt üdülök, de szept. 18-ától máshol leszünk, de még nem Pesten. Egyébként jobban vagyok már. Elgondolásom az, hogy légy szíves időnként felhívni telefonon műtermemet (143—524). Addig, míg végül is felvesszük a kagylót, s akkor a kívánt interjút megírjuk. Addig is szíves baráti üdvözlettel: Medgyessy TANULMÁNY Á PETŐFI-SZOBORHOZ Ferenc. Nagymaros, 1957. IX. 14. Postás üdülő. — Ui. a telefonbeszélgetést jobb a feleségemen keresztül lefolytatni, mivel egy kicsit nagyothalló vagyok. MF.” Ez a levél nem olyan volt, mint a többi. Jól ismertem kézírását. Ezt nem ő írta. Már csak az aláírás volt az övé. Csupa rogyadozó, erőtlenül formált betű. Már a betűk sem engedelmeskedtek neki... Az ő kezének! — amely formát adott, míg élt, az agyagnak, az anyagnak, a legkeményebb kőnek is. SIMON CY. FERENC
