Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 2. szám
NAPON tfîprs SZÁRÍTOTT FŐ A perui Andokban kialakult Tia- huanako-kultúra a tengerpart- -vi4ék ősi településeiben gyökerezik. A parti sávban, ahol az Andok égbenyúló hegylánca a „tengerbe zuhan”, az i. e. III. évezredben úgynevezett halászkultúra virágzott, amelyet az i. e. X. század körül négy különböző, de Kék, piros és sárga színűre festett csan-csani démon. egymásra ható műveltség váltott fel; az ősi Csimu, az ősi Lima, az Ős-Nacka és a Csavin civilizáció. Mindegyik az inkakultúra közvetlen elődje; keletkezésüket s kifejlődésüket nemcsak számtalan legenda, hanem rendkívül érdekes tárgyi emlék is őrzi. Ezek között kiemelkedő értékű az a város, amelynek maradványait Limától, Peru mai fővárosától 15 kilométerre, a hajdani civilizációk egyik fontos központjának, Csim- botenak közelében találták meg. Csan-Csan a város neve — a név Napot jelent (Csan) s megkettőzése — a jelzett tárgy, személy vagy fogalom erejének mindenható, legyőzhetetlen nagyságát szimbolizálja. Az ősi város minden épülete, szobra vályogból, agyagból készült. Egy évszázada még számos épület állt, azonban ezek legnagyobb részét 1925-ben az árvíz elpusztította. A közelmúltban tárták fel az itt bemutatott részeket. Csan-Csan a legendás Csimu királyság fővárosa volt a tengerparti síkság szélén. A szakemberek szerint abban az időben épült, amikor Európában az albalongai pásztorok egy csoportja néhány sárkunyhóval megvetette a jövendő Róma alapját. A királyság lakói a mocsika nevű nép tagjai voltak; ők alakították ki az inkák előtti legmagasabb rendű kultúrát a tengerparton. Ez a civilizáció az időszámításunk Vili. századáig élt, akkor érte el a virágkorát. Hirtelen tűnt el; az országgal együtt összeroppant abban a gyilkos küzdelemben, amelyet az Andok kultúrái vívtak egymás ellen. A mocsikák kizárólag a nap melegét használták fel az építőanyag kiszárítására, az égetést nem ismerték; az égetett tégla éppúgy hiányzik itt, mint a sumer világban. Napon szárított vályogból építették Csan-Csan hatalmas házait, amelyeknek falait sajátságos reliefek, domborművek, sőt helyenként szobrok díszítették. A vályogépítő korszak leleteit — Csan-Csant is — nagy kagylóhéjdombokon találták. Ezek azonban nem „konyhahulladékok”, hanem a földművelés magasrendű formájának tanúi. Az úgynevezett halomkultúra maradványai, amely a földet mesterséges dombokon művelte meg s a házakat is ide építette. Ezen a mesterséges termőterületen ma a pusztaság az úr; a tenger felől süvítő szelek végigsöp- rik a kietlen tájat s az Andok felől dermesztő hideg csap le néha s elpusztítja a vályogépületek között eliramló gyíkokat. Csan-Csan virágkorában azonban mozgalmas volt az élet. Tarka, túlfűtött, izgalmakkal teli kultúra bontakozott ki, olyan ornamentikát, olyan edényeket, haszA napszárította Csimu-főváros épületei és utcái. Döngölt földjárdák, amelyek sötét sikátorokba vezettek; ,,felfogták a napfényt és elrejtették a holdat"
