Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)

1972 / 4. szám

A család

Erdélyben, aki fából farag, — mai szobrász! nyelven. Vida Géza és Ovidiu Maitec robusztus műveit elég talán említenünk.

Ne tévesszenek meg bennünket elméletek, melyek hol a figurális, hol a nem ábrázoló szobrászatból vonják le végérvényesnek vélt ítéleteiket, mert így Szer- vátiuszt sem tudjuk elhelyezni értékrendünkben. Hol aprólékos

részletességgel ábrázol egy kalotaszegi vagy csángó lányt, máskor meg alig sejtető művészi jelzésekkel figyelmeztet, hogy ember és természet belső szerkezeti elemei, külső megjelenési formái mily szorosan összefüggnek, s hogy a természeti formák csekély emberi beavatkozással is mély emberi mondanivalót fejezhetnek ki. A művészet természete24

sen. a beavatkozás mértéke és minősége. Hol tudnánk megvonni a mozdulatainkban megjelenő és kitapintható, a sejtrendszerünkben már ott lévő élet parancsoló vonásai között a határt?

A fa többet megenged, mint a kő, s annyiféle lehet, mint maga az ember. Csontkemény, akár a tiszafa, dió, engedékeny, mint a hárs, színes, mint a körte, változékony, mint a juhar. Szervá- tiusz maga járja a végtelen erdélyi erdőségeket, s ott választja ki a mondanivalója lényegét leghívebben kifejező anyagot.

Drámai előjelű, de nem tragikus művészet Szervátiuszé. Az életet melengető szeretet nevelte, a természet, az ember megbecsülése, tiszteletadás a humánum előtt s az értékek felismerése. Tel (meszk°)

Sokan őrzik emlékeikben Szer- vátiuszék Vendéglátó bizalmát. Cantata Profana Velük, vele találkozni azt jelenti, mint találkozni az őszinteséggel, az adakozó jókedvvel, a nép iránti hűséggel, a munka szere- tetével, a mesélő vidámsággal.

Miért oly jelentős szobrász Szer- vátiusz Jenő? Miért van helye a legnagyobbak között? Nem soroljuk föl a műveit világszerte őrző múzeumokat, mert ez még önmagában nem mérce. Szervá- tiusz Jenő azért tarthat igényt százada nagyjainak járó elismerésre, Maillol, Brancusi, Moore mellett, mert emberi létünknek, szenvedésünknek és boldogságunknak, egyáltalán: emberi méltóságunknak olyan egyéni és egyetemes kifejezési formát adott, hogy szűkebb hazájától a nagyvilágig magára ismert a ma embere, még abban a korszerű gesztusban is, mely nem rendelte alá anyagát mondanivalójá-