Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 4. szám
FÁBÓL FARAGOTT VILÁGHÍR \\ r Szervátiusz Jenő Szervátiuszék házának szobraikkal díszített terméskő fala Szervátiusz Jenő köré legenda —seövőtfSTt. "Nem ő- szőtte. Ö csak él, és farag fába, kőbe. Hordta hátán kicsi fiát nehéz években a gyimesi havasokban, s már fia, Tibor neve is túlnőtt a határokon. Élt Párizsban és pásztorkalyibákban, s most Kolozsvárott a házsongárdi temetővel szembe néző Hója-tetőn, a Borjú-málon, vízmosta út mentén, rogyadozó kerítés mögött, maguk építette házban. Szépen élnek. Terméskőfalba épített szobrok, óriás farönkök védelmében. Ez a szenvedésekkel súlyos élet mindenki más számára csak a szépség virágait temette. Szobrokban éppúgy, mint értő szóban, a házuk tövén fellobbanó, vendéget marasztaló parázs melegében, mint a fáradhatatlanul markolt szobrászkalapács kattogásában, Szervátiusz Jenő élete, munkája hozzáképzelt varázslat nélkül, szerénységében és szépségében: maga a legenda. Kerékgyártó mesterből állami díjas Kiváló Művésszé lenni, fafaragással világhírt teremteni, nem volt könnyű, nehéz utat kellett bejárnia. Jövőre lesz éppen hetven esztendeje, hogy Kolozsvárott megszületett. Huszonegy éves volt, amikor az ifjú kerékgyártó mester Judit és Holofer- nesz című, első szobrát kifaragta. Ezt követte a művészi látását is tovább érlelő párizsi út, 1927- től 1929-ig a kolozsvári képzőművészeti iskolán folytatta tanulmányait, s 1929-ben már Bukarestben, egy évvel később Kolozsvárott is kiállított, 1940 óta pedig maga is az őt követő művésznemzedékek egyik kiváló tanítója, mestere. A fát faragó szobrászt gyakran tévesztik össze a bútorasztalosok faszobrászaival, s elvitatják tőle, hogy a márványhoz, kőhöz értene. Erdélyben a fafaragásnak nagy múltja van, asztalos és tudós szobrászok neve, kopjafák, kapuk, jármok, guzsa- lyok faragóinak névtelen népe őrzi. Szervátiusz sem az egyetlen
