Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 4. szám
Vannak írók, akik a századok folyamán teljességgel elvesznek a művükben. A tizennyolcadik században egy szószékre készülő pap, hogy legyen miből katolikus híveinek az evangéliumot fölolvasni, odaszólt a káplánjának vagy a sekrestyésnek, hogy ,,add már azt a Káldit": — egy könyv ment kézről kézre, és senkinek sem jutott eszébe, hogy ez a „Káldi” valaha élő személy volt. Pedig az volt; és nem is akármilyen figurája egy lázas és szenvedélyes kornak. Négyszáz éve, 1573-ban született és 1634-ben halt meg: hatvanegy esztendőt élt, ami azokban a járványos, tűzvészes, háborús, nagyindu- latú időkben elég tisztes kor. Káldi György tpstvpréypl Mártonnal együtt jezsuita volt, tagja — mai szóval — annak a brigádnak, amely föladatául kapta és életcéljának vallotta a hitújítás visszaszorítását és az ország rekatolizálását, valamint a jobbára lelkipásztor nélkül élő katolikusnak maradt magyar nép pasztorálását és ellátását lelki olvasmánnyal. Ez utóbbiak legfontosabbika természetesen a szentírás, a Biblia volt. Károli Gáspárét már 1590 óta olvashatta, ha hozzájutott, az új hitre tért magyar, s mindenesetre fölolvashatta híveinek bármely kisded falucskában a prédikátor; olvashatták, ha hozzájutottak, és bizony olvasták a katolikus népek is. Csakhogy katolikus bírálói szerint a Károli Biblia „eretnek” munka volt, tele a szent szöveg igaz értelmének lépten-nyomon való „el- csűrés-csavarásával”, amiért aztán keményen tiltották is használatát a katolikusok, nagyobb szigorúsággal, mint eredménnyel. A jezsuiták, akik nem ötletszerűen, a romokat csak toldozgatva-foldozgatva, hanem tervszerűen és szervezetten láttak munkájukhoz, tüstént látták, hogy nemcsak iskola, nemcsak papok képzése, nemcsak hatásos népi pasztoráció kell, hanem legalább any- nyira magyar nyelvű szentírás is. Egyáltalán népi nyelvű mindenütt, ahol csak megjelentek. A szomszéd Lengyelben például a híres Wujek páter, a köztudatban „első magyar jezsuitaként” élő Szántó Arator Istvánnal nagyjában egyidőben látott neki a Biblia fordításának. Eddig úgy tudtuk, hogy Szántó fordítása - már amennyi elkészült belőle - egyéb kézirataival, negyven évi munkájával egyetemben elpusztult, elégett, amikor 1506 tavaszán Znióváralját, ahol éppen működött, Bocskai I KÁLDI BIBLIÁJA | hajdúi megostromolták és fölgyújtották. Halálakor, 1612-ben mégis két magyar kézirat maradt utána; ezek egyike egy ószövetségfordítás. Ebből a tényből származott aztán minden későbbi (de csak korunkbéli) gyanú Káldi György fordítását illetőleg. Eszerint Káldi bedolgozta volna a magáéba, magyarán ellopta volna Szántó István fordítását, társszerzőként ennek mégcsak a nevét sem említve, sőt letagadva, amikor a sok cenzori és egyéb halogatás után teljes műve, az első magyar katolikus Biblia 1626-ban megjelent. Erről sok vita folyik pro és contra. Végül is a legvalószínűbbnek látszik Holovics Flórián álláspontja. (Irodalomtörténeti Közlemények 1962/2.) Eszerint nincs okunk rá, hogy elvitassuk Kálditól a szerzőséget és fordítóból visszaminősítsük másolónak. Már csak azért sem, mert minden adat szerint előbb készült el munkájával, mint Szántó a magáéval; amellett nincs kellő érvünk hozzá, hogy kétségbe vonjuk, amit a fordításához csatolt, jórészt Károli fordításával pörlekedő Oktató intésben mond: „Pater Stephanus Arator sok esztendeig nagy munkával fáradott a Bibliának magyar nyelvre való fordításában (tudjuk, hogy leginkább Olmücben). Én azt nem tudván . . . Erdélyben, Gyulafehérvárott az igaz Bibliának fordításához kezdettem és Istennek kegyelméből végbe vittem.” Páratlan gyorsasággal vitte végbe. Míg Szántó munkáiban ide-oda kapkodott, hol ebbe, hol abba, s amit elvégzett, szekrényében érlelte, nyilván mert már nem érdekelte, már mással foglalkozott, addig Káldi páratlan szívóssággal vetette rá magát arra, amit vállalt, és szinte föl sem állt asztalától, míg pontot nem tett a végére. Az Egyetemi Könyvtárban fönnmaradt a kézirata, a munkavégzés dátumbejegyzéssel: ezek szerint 1605. október 11-től 1607. március 25-ig dolgozott a nagy munkán - tizenhét és fél hónapig. Ma egy munkaközösségnek is kevés volna. A Vulgáta latin szövegét fordította, korához képest simán, gördülékenyen, Károli nyelvi ereje nélkül, de szép magyarsággal. Ezt a Bibliát használták a katolikus magyarok egészen a múlt század közepéig. Akkor, 1852- ben, a harminc évvel korábbi pozsonyi zsinaton lefektetett elvek szerint Bartakovics Béla egri érsek Tárkányi Bélát bízta meg Káldi szövegének modern nyelvre való átdolgozásával. Ez a jól-rosszul megfiatalított változat is évtizedekig élt, míg a korszerű biblikus követelmények (főként a Vulgáta előtti görög szövegből való fordítás igénye) végleg elavulttá nem tette, így lett irodalomtörténeti emlék, mint szerzőjének többi műve is: a hozzá csatolt, már említett Oktató intés, valamint prédikációgyűjteménye, melyben, mint írja, „nem igyekeztem a prédikációkat a magam köntöse ujjából kirázni, hanem azoknak könyvükkel éitem, akiket a keresztény anyaszentegyház- béli tanítók és prelátusok istenfélő és tudós embereknek tartottak és tartanak; és azokból együtt is bátorságosan azt szedegettem, amivel hallgatóimnak használhattam. Az udvari ékesszólásra sem nem érkeztem, sem nem erőlködtem." Rónay György 19
