Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 1. szám
sten gyermekei — Gandhi illette ezzel a névvel a hindu társadalom számkivetettjeit, a páriákat. „Szaggassanak inkább darabokra, mintsem el ne ismerjem az elnyomott osztályokhoz tartozó testvéreimet” — mondta 1921-ben. Pedig ő maga a társadalmi hierarchia csúcsán álló brahmán kaszt tagja volt. Nem hiába ajándékozta meg népe a „mahatma” (nagy lélek) jelzővel. „Nem kivánok újra születni — mondta egy másik alkalommal —, de ha újra születnék, kívánom: az érinthetetlenek között szülessem újra, hogy osztoz- hassam sérelmeikben, és dolgozhassam felszabadításukon.” Azóta India-szerte „isten gyermekei” („harian”) néven emlegetik az évezredekig számkivetett páriákat. A hindu kasztrendszer eredete ugyanis a távoli múltba nyúlik vissza. Forrásai a hindu vallás szent könyveiben, a három-négyezer éves védákban keresendők. A hinduk „bibliája” szerint isteni eredetű törvény, hogy a társadalmat az „eredendő foglalkozások” alapján kell megszervezni, mert a képességek apáról fiúra szállnak. A védákban még csak négy kasztról van szó: brahmánok (papok és bölcselők), ksatriák (katonák), vajszják (tulajdonnal rendelkező földművesek, kézművesek és kereskedők), végül sud- rák (tulajdon nélküli szolgák). Ez a szigorú rituális előírásokon nyugvó kasztrendszer évezredeken át konzerválta a soknemzetiségű hindu társadalmat, s a helyzet csak annyiban változott, hogy a társadalmi munka- megosztás fejlődésével párhuzamosan a kasztok száma több tízezerre nőtt, és a bevett kasztok mellett kialakultak a páriák kasztjai. A társadalmi köztudat szerint e kiközösített kasztokhoz tartozók érintése beszennyezi a „törvényes” kasztokhoz tartozókat, ezért „érinthetetleneknek” tartják őket, egyúttal mindazon tárgyakat is, amelyeket megérintettek. Következésképp a páriák külön telepeken laknak, nem használhatják a közös kutakat, nem látogathatják a bevett kaszt- beliek templomait. Gandhi a vé- dákon alapuló hindu ideológia — és így a kasztrendszer — meg- győződéses híve volt ugyan, de e későbbi fejleményt, amely nem a védákon alapul, a hindu vallás és társadalom szégyenének, az isteni eredetűnek vélt tanítások beszennyezésének tartotta. Annak, hogy a kasztrendszer évezredeken át állhatta az idő ostromát, az a magyarázata, hogy a kaszthoz tartozás egyúttal meghatározott életmód folytatását és apáról fiúra örökítését is jelenti. Persze, az életmódbeli kötöttségek az érinthetetlenek kasztjaira is jellemzők, azzal a különbséggel, hogy magukon viselik a társadalmi kivetettség jegyeit. így a páriák csak zsúp- fedeles viskókban lakhatnak, nem hordhatnak felsőruhát vagy selyem holmit, dhotinak nevezett lágyékkötőjük nem érhet térden alul stb. A tehenek levágásának vallási tilalmát az érinthetetlenek is tiszteletben tartják, de a természetes módon kimúlt szarvasmarha húsát elfogyasztják. Ezért a magasabb kasztbeliek — akik egyébként többnyire vegetáriánusok — dögevőknek tartják őket. Mellesleg, az érinthetetlenek kasztjai egymástól is elzárkóznak. Madras városában például a helybeli két nagy harian kaszt, a pallák és a paraiyák tagjai külön utcákban laknak, nem házasodnak egymás között, sőt nem is étkeznek egy asztalnál. A múlt század derekán a brit kormányzók jogi értelemben felszabadították a páriákat a rabszolgasorból, de ezzel gazdasági és társadalmi helyzetük mitsem változott. 1935-ben jegyzékbe foglalták a páriák kasztjait, a függetlenné vált Indiai Köztársaság 1950-ben szentesített alkotmánya pedig törvénytelennek minősítette a „jegyzékbe foglalt kasztokhoz tartozók” (vagyis a korábbi érinthetetlenek) jogi, gazdasági vagy társadalmi megkülönböztetését. S hogy a törvénynek érvényt szerezzen, az ország politikai képviseleti szerveiben és a közalkalmazottak állománycsoportjaiban számarányuknak megfelelő kontingenseket biztosított számukra. 1955- ben az alkotmány kiegészítő törvénnyel az érinthetetlenség bármilyen természetű gyakorlását hivatalból üldözendő bűntettnek minősítették. Mit értek el ezekkel az intézkedésekkel? A legutóbbi — 1961-es — nép- számlálás adatai szerint a volt érinthetetlen kasztok tagjainak száma akkor mintegy 65 millió fő volt. Figyelembe véve az indiai demográfiai „robbanást”, napjainkban 100 millió körül lehet. (Egyes szociográfiai becslések szerint jóval több: megközelíti a 200 milliót.) India összlakossága jelenleg már megha- adja az 530 milliót, de a volt páriák lélekszáma ehhez képest is tekintélyes (20—30 százalék). A nemzetgyűlésben — számarányuknak megfelelően — az 500 mandátumból 76-ot töltenek be, nemcsak papíron, hanem a valóságban is. A központi kormányban volt érinthetetlen kasztbeli a földművelésügyi miniszter, aki a legutóbbi elnökválasztáson elnökjelöltként is szerepelt. Andhra Pradesh kormányfője is volt pária. Kevésbé kedvező a helyzet a köztisztviselői álláshelyek betöltését illetően. Az alkotmány az öt köztisztviselői kategória mindegyikében 12,5 százalékos kvótát biztosít számukra. Ám részarányuk a vezető tisztviselők kategóriájában csak 1,3, a fogalmazói karban 2,5, a segédhivatali állományban 7, míg a szakmunkások kategóriájában 18, a segédmunkásokéban pedig 90 százalék. India egyik legnagyobb gondja a volt számkivetettek gazdasági és kulturális felemelése, hogy képesek legyenek kitölteni az ország életében számukra biztosított kereteket. Noha az iparosítás a fejlődés nagy segítője, a vidék elmaradottsága viszont súlyos akadálya a társadalmi folyamat gyorsításának. Ezért is oly jelentős az „érinthetetlenség elleni hetek” mozgalma, amelynek keretében a közélet vezetői „priti bhojan”-nak nevezett közös étkezéseket rendeznek. Ilyenkor nagy tömegek ülik körül a hosszú asztalokat, felsőbb kasztbeliek és érinthetetlen kasztbeliek vegyesen. Ha ugyanis az étkezőasztalnál sikerül áttörni az évezredes hagyományt, akkor a kormány megnyerte a kasztelőítéletek ellen vívott csatát. ELEK ISTVÁN ISTEN GYERMEKEI 32
