Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 1. szám
detűekkel. Tudjuk, hogy elődeink a kalandozások fénykorában töméntelen nemesfém tárgyra tettek szert, bizonyosan sok ékszerfélére is. Ezeket azonban — a jelentéktelenebb szerepű fülbevalók, gombok kivételével — beolvasztották, nyersanyagként használták fel, s ünnepi viseletükön csak a saját ötvöseik készítette, a maguk jelképrendszerével díszített tárgyak kaphattak helyet. A zsákmányolt nemesfém tárgyak bezúzá- sára szükségük is volt, hiszen egyetlen férfiöv veretéihez mintegy 20 dekagramm, az eddig ismert legrangosabb, de hiányosan fennmaradt női lószerszámhoz (Balatonszállás) pedig körülbelül 1,5 kilogramm ezüst kellett. csinosak és jókinézésűek. Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak.” Persze, az előkelők nemcsak öltözetüket, felszerelésüket díszítették, hanem egész környezetüket rangjukhoz méltóan alakították. A vezéri udvartartások pompájáról egyetlen fennmaradt emlékcsoport ad fogalmat: Ajtony, a nagyhatalmú délvidéki törzsfő, Maros menti várának körzetében fellelt világhíres nagyszentmiklósi (Nicolaü Mare) kincs. A csaknem 10 kilogramm súlyú 23 aranyedény két asztali készletet egyesít. Aligha véletlen, hogy négy korsó van a teljesebb készletben, hiszen keleti lakomákon négyféle italt foA mintakincs elemeit főként brokátkelmékről, szőnyegekről leshették el, de önálló szerkesztésmóddal alakították azokat a díszítendő felületekhez; csak azt honosították meg, amit világképük és regéik alapján értelmezhettek. Ősi mondáink, hitregéink töredékei is ott lappanganak e díszítőművességben, a világmindenség „tetejetlen fája” csakúgy, mint a távoli mesékből felderengő csodás erejű, segítő állatalakú szellemek, s mindazok a természetfölötti lények, amelyekről a táltosok révületükben hírt adtak. így e művészet — a rokon vonások ellenére — minden más hasonlótól elkülöníthető, s egyéni ízeivel önálló egész és sajátosan magyar. DIENES ISTVÁN 1. Női viselet az orosházi leletek alapján: ezüst- veretekkel szegélyezett ing, korongocskákkal ékes szegélyű süveg és köntös 2. A regebeli életfa ábrázolása az anarcsi ezüst korongon 3. A sas, a rettegve tisztelt égi madár a rakamazi korongon 4. Növényi elemekből szerkesztett négylábú állat életfával 5. A nagyszentmiklósi kincs másolatai a Magyar Nemzeti Múzeumban 4 5 A társadalom szűk felső rétegében egyetlen ünnepi öltözet és lószerszám díszeire átlag fél kilogramm nemesfémet használtak fel. E rétegnek — szerény becsléssel — mintegy 8—10 tonna ezüst lehetett a birtokában ilyen célra, eltekintve itt olyan számszerűen nem ellenőrizhető tényéktől, hogy egy előkelő embernek több díszes öltözete volt, s hogy a sírba nem került használati tárgyait ugyancsak ezüstből-aranyból készítették, és nyersanyagból, ékszerekből, illetve külhoni pénzekből valószínűleg jelentős készletet halmozott fel. Mindez tanúsítja, hogy a perzsa Gardizi tárgyilagos megfigyelést közöl: „A magyarok gyasztottak: kumiszt, méhsört, bort és pálinkát. A kincs magyar voltát bizonyítja a technikai és jelképi egyezéseken túl az a körülmény is, hogy a görögbetűs feliratok személynevei e vidék legkorábbi magyar helynévanyagában is szerepelnek. Az edényekre vésett rovásjelek jórésze egyezik a magyar rovásírás betűivel, sőt néhány rovásjegy hasonmása egy X. századi magyar nyíltartó tegez csontkeretén is feltűnik. A honfoglalók ötvösei az Európa keleti felén akkor legmagasabb művészeti színvonalat jelentő iráni, Kaukázus vidéki és az ottani hagyományokat folytató mohamedán, illetve bizánci művészetből merítettek ihletet. (A rajzokat id. Dienes István, a viseletrekonstrukciót László Gyula, a felvételeket Gábler Csaba készítette) (A cikk első részét a Múzeumi Magazin 1969'4. számában közöltük)
