Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 2. szám
Szellemmaszk A végső forma kialakítása, a festés-mintázás kevesek, a menye- ruák, azaz varázslók tudománya-művészete. A festés szakrális dolog: a fehér festéket patakok medréből hozzák elő. Naponta többször előkerül a nyopo, a narkotikum. Kis szögletes kosárkában a kerek fatál, amelyre az édeskés illatú, barna port helyezik. Csontból való szívócsővel szippantják fel az orrukba. A maszkok végső formájának kialakításához sajátos transz-állapotra is szükség van. S a szertartást megelőző napokban a varázslók mind sűrűbben nyúlnak a foódítószert tartalmazó kosárka után. A pálmalevél- és háncsruhákat testre szabják. A kunyhó egyik oszlopa mellett üvegpalack, benne nádoső. A varázsló odalép és varázsszivarja füstjét belefújja. A folyadék — mondják az indiánok - megtelik mágikus erővel: a táncos, aki a „fújt vízből" iszik, megmenekül a gonosz démonok hatásától. A narkotikum hatására a varázslót révület környékezi. Odaáll a félig felöltözött táncosok elé, és barna varázscsomagot forgat fejük felett, derekuk körül. Csörgők hangja hallatszik, majd ütemes düny- nyögés a kunyhó ajtajában, sorban kivonulnak a maszkosok. Hangjuk a vaddisznót utánozza, majd felhangzik a warime-ének. A varázsló búgóhangú sípjába fúj, segédei karjukat lengetve a táncosok körül járnak - elűzik az ártó szellemeket. Búgnak a nádfurulyák, visít a levélsíp, dünnyögnek a táncosok... A maszkosok elé füstölgő, gyantás fadarabot raknak; kívül-belül védik őket az ártalmaktól. Minden a termékenységet növelő mágia szolgálatában áll... Izzik a levegő. Ki tudja, mennyi ideje tart ez a döbbenetes színjáték! Egyszerre, a varázsló intésére, a táncosok ritmikusan lépkedve, visszatérnek a kunyhóba. A segédek a maszktáncosokat kibontják pátmaruháikból, ismét előlép a varázsló, hogy a táncosokat „megtisztítsa": keskeny fésűjével végigszánt testükön. A világ leghosszabb színjátékának voltam tanúja! Állatfej, madártól!, pálmalevél, faháncs mozdult meg a láthatatlan emberen, így váltak a piaroák - nevükhöz méltóan - az őserdő uraivá! Az indiánok életében a warime-ritus különleges fontosságú. A szertartás során táncoló maszkok, a megszólaló hangszerek, az elmondott mítoszok - nagyszerű alkotások, a piaroa-kultúra a maga teljességében áll előttünk. (A warimében minden összefügg, a részlet, ha kiragadják összefüggéseiből, csorbát szenved.) Mindez pedig a mágia szolgálatában, a termékenység biztosításáért történik. Az indián közösségben az ültetvény gondozása, a növényi táplálék elkészítése asszonyok feladata. Nincsen esztendő, hónap, vagy hét, amikor az ültetvény megművelőjének ne adna maniokát, édes burgonyát, vagy kukoricát. Egyhangú rutinmunka az asszonyoké, ám mindig eredményes. Más a férfiak vadászata. A piaroa-férfi, bár ismeri a vadászható állat szokásait, szeszélyeinek is ki van téve, a vadász minduntalan rögtönzésre szorul. Naponta feltörő kérdések: lesz-e elegendő állat? Kerül-e lepény a hús mellé? A közösségi kunyhóban közel harminc ember várja a zsákmányt. A menye-rua, aki a törzs varázslója és főnöke, ha tekintélyét óvni akarja, vagy erősíteni, minden eszközt megragad. Minden előkészületet az „ártó hatalmak" elől elrejtve kell lebonyolítani. A piaroák többféle, az állatok szellemét ábrázoló maszkot készítenek. Az ime-warime a vaddisznó, az iscsu a majom. A redyo talán valamennyinél fontosabb, gyakori alakja a mítoszoknak és vallási elképzeléseknek. Mint mara-redyo, a vadméh szelleme, és biztosítja a mézet a piaroáknak, ami a varázslók egyik fontos gyógyszere. Néha harcias is lehet, arra való a fullánkja. A redyo gonosz és jó is lehet, szörnynek és árvának is nevezik. Az indián szobrász alkotásának - amikor a redyót mintázza - természetes előképe az őserdei fán élő vadméh és annak fészke (a fának a képét a táncos háncsruhája is idézi). A mintázás folyamata során fokozatosan eltávolodik a képmástól, hogy az egymásra helyezett gyantarétegekkel végül is annak elvont ábrázolását: a redyo- szellemet állítsa elénk. A közösség előtt az absztrakt-lényeg jelenik meg, mintha az a maszknak maszkja lenne. A fehér festék hangsúlyozza, hogy az ábrázolt lény magasabb szféra teremtménye. S csak a készítő és talán az „értők" maroknyi csoportja tudja, hogy az ábrázolás lényegében egy folyamat rögzítése. Amit a szobrász - asszonyok-gyermekek érteden szemétől távol - átélt, átérzett és megértett. A kívülállók pedig, akik nem alkotói a maszknak, csak csodálhatják azt. Közéjük sorolhatjuk magunkat, európai szemlélőket is. Egy furcsa, bizarr, falat díszítő tárgyat látunk magunk előtt. Kimerevített kockáját egy mozgófilmnek. BOGLÁR LAJOS 29
