Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 2. szám
KORONA ÉKSZEREK NAGY KORONA Farah császárné számára készítették 1967-ben, 1646 darab drágakőből és gyöngyből (Súlya: 1480/900 g) Bármilyen csodálatos is a mai gyűjtemény, minden fénye csak töredéke a Safavid-dinasz- tia gazdagságának, mely Abbas Sah uralkodásának idején (1571-1629) teljesedett ki. Nemcsak a kincstár s az uralkodó lakosztálya volt tele drágakövekkel, hanem a konyhák, sőt az istállók is. A hagyomány szerint négyezer drágakövekkel ékesített aranyedény szolgált frissítők és édességek készítésére és tárolására. A Safavid-dinasztia gyűjteményének alapját a korábbi uralkodók kincsei szolgáltatták. Khoraszan és Turkesztán aranybányái, a Perzsa-öböl gyöngyhalászai szálították Iszpa- han műveseinek az ékszerek és kincsek alapanyagát. Idegen uralkodók és helyi hatalmasságok ajándékai, hadjáratok és hódítások zsákmányai gazdagították a kincstárat. De Abbas Sah kincsgyűjtő szenvedélyének híre olyan messzire terjedt, hogy francia kereskedők (nevük is fennmaradt, Chardin és Tavernier) hoztak válogatott kincseket udvarába, s a sah megbízottai India, Kontanti- nápoly, Velence ékszerpiacainak drágaságai a a könyveknek megvan a maguk sorsa (habent sua fata libelli), megvan a drágaköveknek is, s mennyivel viszontagságosabb. Aki a perzsa koronaékszerek eredetét kutatja, legalább 15 évszázadra tekinthet vissza. Az V. századból, a Sassa- nida uralkodók udvarába látogatók leírásaiból származnak első ismereteink arról a pompakedvelésről, melynek hagyományait követik ma is az egykori császári főváros, Iszpahán arany- és ezüstművesei, s melynek gazdagsága, vagy inkább csak egykori gazdagságának töredéke ott csillog-villog, szemet vakítva, az Iráni Nemzeti Bank rafi- náltan elrejtett lámpákkal megvilágított páncéltermeiben, az iráni koronaékszerek kiállításán. Az Iránt és Indiát elválasztó zord hegyeken keresztül, úttalan utakon jutottak el az Iszpahánban zsákmányolt kincsek Delhibe, a mogulok udvarába, s kerültek vissza egy győztes hadjárat nyomán újra a perzsa birodalomba. A tisztelettudó utókor drágakőgyűjtőnek, „connaisseur"-nek, szakértőnek nevezi azokat az uralkodókat, akik az arany és a gyémánt bűvkörében éltek. Az iráni koronaékszerek értéke felbecsülhetetlen. Ma már nemcsak az uralkodó magángyűjteményét jelentik, hanem az iráni valuta fedezetéül is szolgálnak. Minden kornak megvan a maga ékszerdivatja. A „connaisseur"-ök gyűjteményüket saját maguk rendelte alkotásokkal is gazdagították. Ezért viszonylag kevés a nagymúltú történelmi ékszer a gyűjteményben, melynek eredete a Safavid-dinasztia idejére, a XV. századra nyúlik vissza. Jellemző a drágakövek sorsára annak a mesebeli szőnyegnek a története, amelyet i. sz. 633-ban zsákmányoltak a Perzsiát elfoglaló arabok. A hagyomány szerint csaknem hatvan méter hosszú volt az a drágakövekkel és aranylemezekkel bevont szőnyeg, amely a ktésiphóni palota főosamokának padlóját borította. Egy darabját félretették a vezérek számára, a többit apró darabokra szabdalva szétosztották a katonák között. Az ékszerekkel kivarrt csodálatos szőnyeg emléke azonban századokon keresztül tovább élt, s a perzsák saját pompaszeretetüket látták újraéledni az arabok között, akik aszkétaként érkeztek hazájukba, hogy azután az ott látott és rabolt műkincsek hatására megteremtsék Harun Al-Rasid udvarának fényét. 30
