Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 1. szám
1 A honfoglalók ötvös- művészete Az asszonyok viselete mindig pompásabb volt, mint a férfiaké. Annak idején, a honfoglalás korában is. Gyöngyvarrottas vagy pitykékkel díszített ingük fölött négyzetes véretekkel vagy préselt rozettákkal szegélyezett kaftánt viseltek, amelyet derekukon csüngőtagos fémdíszekkel kivert öv fogott össze. A köntös díszeihez hasonló ékítmények szegélyezték pártájukat vagy süvegjüket, s díszes fejű szögecsekkel volt kiverve csizmájuk is. Ékszereik is gazdagabbak a férfiakénál: nagyobb számban viseltek fülbevalókat, karpereceket és gyűrűket. Lovaik szerszámzata ugyancsak ékesebb volt, tenyérnyi aranyozott ezüstveretek fedik a szíjakat. 2 Sokfelől ismert s máig élő keleti szokás, hogy a nők hajfonatukba különböző ékességeket, gyöngyöket, átfúrt pénzeket fűznek. Hasonló díszeket találunk a honfoglaláskori női sírokban: a varkocsba betűzött egyszerű fémkarikákat, függesztett, csiszolt kagylókorongokat, gyöngyöket. A nők legfeltűnőbb ékességei a nagy változatosságban készített páros korongos varkocsdíszek. Vagy öntéssel készültek, vagy a vékony kerek ezüstlemezt többé-kevésbé finom ötvösmunkával dolgozták ki. Az öntött példányok között is találunk utólagos megmunkálással művészi értékűvé finomított darabokat (Sárospatak), s viszont a lemezes korongok között is akadnak csupán stilizált levélmintával, pontsorokkal, körbefutó vájattal díszített példányok. Nem egy esetben az eltérő technikával készült korongokon egyforma ábrázolás látható: azonos módon megfogalmazott életfák (Anarcs, Sárospatak), a középponttól szétágazó palmettacsokrok (Tiszabercel), s a keleti világ fantasztikus állatalakjai jelennek meg tükrükben. Vannak közöttük olyan magas fokú rajzkészséggel komponált, s olyan tökéletes technikai tudással készült darabok (Rakamaz), amelyeket egy sorba állíthatunk a legszebb tarsolylemezekkel. Különösen meg- kapóak az alakos ábrázolással díszített korongpárok. Rajzaik nem valósághűek, itt a 3 valóság különös átköltésének lehetünk tanúi. A művész növényi elemekké változtatja át a testformákat, és azokból szövi össze sejtelmes állatfiguráit (Tiszaeszlár, Aldebrő). E korongpárok kétoldalt a vállra függtek le, ahol a keleti kelmékből szabott köntösökön ugyancsak találunk ilyen óvó-védő jelképeket, mégpedig rendszerint korongokba foglalt figurákat, illetve később kereszteket. Alighanem az volt a funkciójuk, hogy két- felől védjék viselőjüket a rontó erők ellen. Hogy a korongok tükrében látszó ábrázolásoknak valami értelmük volt, ezt az a körülmény is bizonyítani látszik, hogy e jellegzetes ékszereket nem cserélték fel idegen ere-
