Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)

1970 / 1. szám

Márffy Ödön, aki a tízes években, a Nyol­cak felbomlása után gyakran járt Kernstock nyergesújfalui festőiskolájában, így ír talál­kozásaikról: „Estefelé sokszor beszélgettünk nagy sétákat téve a Duna partján. Élvezetes órák voltak ezek, mert rendkívül nagy ér­deklődés volt benne az élet minden meg­nyilvánulásával szemben. Festők között rit­ka az ilyen egyetemes műveltségű ember. Talán csak zenei érdeklődése nem volt. Vi­szont a társadalmi problémák és a politika iránti érdeklődés annyira igénybe vette, hogy ez sok figyelmét és energiáját vonta el a művészettől.” „Az események bent és kint annyira meg­értek, hogy ennek a hűbérországnak nagy­szabású átformálása nem késhet soká” — írta Kernstock 1913-ban, s az őszirózsás for­radalom után lelkesen vállalt kormánybiz­tosi megbízást. Részt vett a Tanácsköztár­saság művészeti életében, majd Német­országba emigrált. Ezeknek az éveknek gyü­mölcse a zaklatott, expresszionista Utolsó vacsora (1923). Hazatérése után Kernstock felhagyott út­kereséseivel, s nemesen egyszerű, hűvös, klasszicizáló kompozíciókat festett. E művei­ben már nem feszül az a fiatalos erő, mint a korábbiakban, hiányzik belőlük az a köny- nyed biztonság, amely néhány vonallal fel­vázolt rajzait jellemzi, s nélkülözik az Utol­só vacsora drámaiságát is. Pályájának ha­nyatlása azonban nem feledtetheti: a Nyol­cak korszakának, a tízes éveknek egyik leg­jelentősebb és legjellegzetesebb művész­egyénisége volt. SZÉKELY ANDRÁS Utolsó vacsora (1923)

Next

/
Thumbnails
Contents