Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)

1970 / 1. szám

Márffy Ödön, aki a tízes években, a Nyolcak felbomlása után gyakran járt Kernstock nyergesújfalui festőiskolájában, így ír találkozásaikról: „Estefelé sokszor beszélgettünk nagy sétákat téve a Duna partján. Élvezetes órák voltak ezek, mert rendkívül nagy érdeklődés volt benne az élet minden megnyilvánulásával szemben. Festők között ritka az ilyen egyetemes műveltségű ember. Talán csak zenei érdeklődése nem volt. Viszont a társadalmi problémák és a politika iránti érdeklődés annyira igénybe vette, hogy

ez sok figyelmét és energiáját vonta el a művészettől.”

„Az események bent és kint annyira megértek, hogy ennek a hűbérországnak nagyszabású átformálása nem késhet soká” — írta Kernstock 1913-ban, s az őszirózsás forradalom után lelkesen vállalt kormánybiztosi megbízást. Részt vett a Tanácsköztársaság művészeti életében, majd Németországba emigrált. Ezeknek az éveknek gyümölcse a zaklatott, expresszionista Utolsó vacsora (1923).

Hazatérése után Kernstock felhagyott útkereséseivel, s nemesen egyszerű, hűvös, klasszicizáló kompozíciókat festett. E műveiben már nem feszül az a fiatalos erő, mint a korábbiakban, hiányzik belőlük az a köny- nyed biztonság, amely néhány vonallal felvázolt rajzait jellemzi, s nélkülözik az Utolsó vacsora drámaiságát is. Pályájának hanyatlása azonban nem feledtetheti: a Nyolcak korszakának, a tízes éveknek egyik legjelentősebb és legjellegzetesebb művészegyénisége volt. SZÉKELY ANDRÁS

Utolsó vacsora (1923)