Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 1. szám
Mammutcsontváz Gyöngyösön Mammutcsontváz összetartozó részeinek kiválogatása Fotó: Szegvári Gusztáv Természettudományi Múzeum őslénytani osztályához szinte minden héten érkezik jelentés, hogy az ország valamely részén hatalmas csontok és fogak kerültek napvilágra — építkezésnél, kavics- vagy homokbányából, folyómederből. A leletek javarészt rnammutoktól származnak. Ezek a hatalmas testű, a jégkorszak hidegétől sűrű bundával védett őselefántok nagy csordákban éltek Európa középső és keleti síkságain, az egykori hatalmas pusztaságokon, mintegy 100 000-től 10 000 évvel ezelőtti időkig. Egy német kutató számítása szerint négyzetkilométerenként legalább 20 mammut élhetett annak idején. A hajdan elpusztult állatok tetemei a legritkább esetben maradtak meg egyben. Hiénák és keselyűk hurcolták szét darabjaikat, majd a víz hordta el a csontokat, s nagyrészük nyomtalanul elporladt. Érthető tehát, hogy amilyen gyakran találnak különálló csontokat, és elsősorban fogakat, amelyek a legjobban ellenállnak minden külső hatásnak, oly ritka eset, hogy összefüggő vázrészek vagy teljes csontvázak kerülnek elő. Ezért a teljes mammutcsontvázak mindig nagy tudományos értéket képviselnek. Magyarországon eddig három csontvázrészlet került napvilágra. 1910 táján a Zalaegerszeg melletti besenyői szőlőkben találták az első, csontváz összeállítására alkalmasnak látszó leletegyüttest. Majd 1928-ban Pécs-bányatelepen emelték ki egy mammut csontvázának részeit. Mindkét esetben jelentős kiegészítésekre volt szükség. 1947-ben Mátraderecske mellett bukkantak először olyan maradványegyüttesre, amely csak kis kiegészítésre szorul. A zalaegerszegi leletet a Földtani Intézetben állították fel, a második világháború alatt azonban megsérült, és lebontották; a pécsváradi mammut darabjait pedig elhelyezték ugyan a pécsi múzeumban, de montírozása anyagi fedezet híján elmaradt. Így tehát jelentős eseménynek számít, hogy a közeljövőben a magyarországi múzeumok közül elsőnek a gyöngyösi múzeumban egy teljes mammutcsontvázat állítanak fel. A mát- raderecskei lelet kiválóan alkalmas erre a célra, mert egyrészt a csontváznak, sőt a koponyának is mintegy 70 százaléka ép (a legtöbb európai csontváznak legfeljebb a fele van meg), másrészt a csontok jó állapotban vannak, s így restaurálásuk nem igényel sok időt. A csontváz felállítását még így is nagy, legalább félévi munka előzi meg, az egri, a gyöngyösi és a budapesti múzeumok szoros együttműködésével. Először a csontokat hatalmas kádakban műanyagoldattal át kell itatni, nehogy a montírozás során vagy később eltörjenek. Ezután következik a munka legaprólékosabb része, a törött csontok ragasztása és a hiányzók pótlása, ami különösen nagy hozzáértést kíván. Végül bonyolult feladat a vasváz elkészítése; ennek kell a koponya, az agyarak és az egész csontváz hatalmas súlyát viselnie. A nyelvészek szerint a „mammut” elnevezés a szibériai népek „vakond” szavából ered, s az észt maa (föld) és műt (vakond) szavak átvételével került az európai nyelvekbe; mondavilágukban a mammut mint föld alatt turkáló, hatalmas állat szerepelt. Jégbe fagyott mammutleletek szájában talált növényi részekből megállapították, hogy környezetük növényzete csaknem teljesen olyan volt, mint a mai szibériai növényzet. A C 14-es vizsgálatok 10—11 000 évben jelölték meg a leletek korát. Körülbelül ennyi idővel ezelőtt tűnhettek el végleg a Föld színéről a hatalmas jégkori mammutcsordák. JÁNOSSY DÉNES
