Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 1. szám
DI SUA MANO A New York-i és a dublini szobor 1584-ben megjelent könyve adta Aggházy Mária kezébe. Lomazzo megemlíti, hogy Leonardónak egy saját kezű alkotása — „íatto di sua mano” — van Leo- niék, a neves szobrászfamília birtokában, s párhuzamba állítja Bernardo Tasso versét a Leonardo-modellel. Leírása tökéletesen ráillik a budapesti műalkotásra. A könyv idézett részét persze sokan olvasták. De hogy, hogy nem, nem értelmezték helyesen. Kevés figyelmet fordítottak az előző bekezdésre, amely pedig nagyon fontos támpontot ad. „Di rilievo di plastica” — írta Lomazzo, s ezzel olyan kiemelkedő alkotásra utal, amelyről külön is meg kell emlékezni. Aggházy Mária: „A Sforza- emlékműről tudjuk, milyen lett volna, ha elkészül. A lépő lovas alakjához Leonardo ásatni kezdte az öntőgödröt, de Milánó süp- pedékes talaja miatt a szobrot nem lehetett eredeti helyzetében a gödörbe tenni. Ekkor Leonardo úgy segített magán, hogy a mintát lábaival fölfelé helyezte el. Hasonló a mi szobrunk öntésmódja is. A test üreges lett, ahogy a ló hasán, hátán a kiolvadt viasz helyén szétfolyt az öntvény. A karcsú lábak viszont tömörek.” (Anna-Maria Brizio, a nilánói egyetem professzomője, a madridi Leonardo-kéziratok méltató ja elkérte a mi lovunk röntgenképét, mert érdekesnek találta, mennyire megfelel öntésmódja az egyik madridi kó* dexben található öntési leírásnak.) Az öntési technika tanulmányozása más érdekességgel is szolgált. Leonardo ehhez a szoborhoz speciális bronzot használt, amely az öntés után mindjárt megkeményedett. Az öntési lyukakat, amelyeken keresztül az anyagot adagolták, később már nem lehetett összenyomni, elsimítani. Ez pedig arra mutat, hogy a szobor nem eladásra készült, hanem tanulmány volt. A modell Leonardo közvetlen örökösétől, Melzitől Leoniék birtokába jutott, s valószínű, hogy a későbbi többes példányokat már ők csinálták, felhasználva a leo- nardói mintát és technikai eszközöket. A Leoni-műhelyből kikerült kis gyalog harcos figurákat alighanem a mi szobrunk kiegészítésére szánták. Ebben a lovas mindenesetre együtt készült a lóval, ezt egyértelműen eldöntötte az a tény, hogy a lovas és a ló fémötvözete azonos. Aggházy Mária szerint most a londoni szobor öntvényvizsgálata a legfontosabb lépés, mert ez több feltételezés szempontjából is perdöntő lehet. Rendkívül érdekes következtetéseket ígér továbbá a lovas sisakjának tanulmányozása. (André Chastell professzor, a Sorbonne tanára kért fényképeket a sisakról.) Ezzel a sárkányos díszítésű harci sisakkal már eddig is sokat foglalkoztak. De nem figyeltek fel arra, hogy itt nemcsak a Verocchio-műhelyből elterjedt sisaktípussal van dolgunk. A mi lovasunk sisakját a sárkányon kívül még egy cakkos korona díszíti. Középkori hagyományok szerint ilyen koronás sisakot csak uralkodók hordhattak. Leonardo korában ez már nem volt általános érvényű szabály, ezért feltehető, hogy a régi szokásokat felelevenítő harci játékok győztes figuráját örökítette meg. Lomazzo szövegéből, Leonardo rajzvázlataiból és lovasunk arckifejezéséből arra lehet következtetni, hogy a művész I. Ferenc udvari ünnepségeinek egyik jelenetét ábrázolta. A másik vékony szál, amelyet a kutatóknak követniük kell, a Leoni-műtárgyak sorsa. így talán megismerhetik a budapesti szobor hiteles történetét is. A Szépművészeti Múzeum őrzi Fe- renczy István könyvtárának egy részét, és a tulajdonában volt szobrok leírásait. A Leonardo- lovast a múlt század végén ő vásárolta Itáliában. Választása kiváló ízlését dicséri. Az immár világhírű lovas — nyolcvan másik kisbronzzal együtt — az ő gyűjteményéből került a Szép- művészeti Múzeumba. SÁRVÁRI MÁRTA 15
