Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 1. szám
Amikor Simon János érsek a múlt század hetvenes éveiben megvetette ennek az európai viszonylatban is párját ritkító gyűjteménynek az alapjait, a műkincsek külföldre szállítását még nem szabályozták szigorú törvények. így volt lehetséges, hogy itt, egy hajdani királyi székhelyen, az idők folyamán vidéki városka rangjára alászállt dunaparti település főpapi rezidenciáján kialakuljon az olasz trecento és quattrocento páratlanul gazdag anyagát jó is a helyzet, bár a kiállítási termek hőkondicionálása most sem megfelelő, — de régebben a rendkívül érzékeny fa tárgyak 30—40 fokos hőingadozásoknak voltak kitéve, s ez alaposan megrongálta a sokszor már különben is erősen sérült műtárgyakat. Aztán ott van a hőingadozás, páratartalom változás következtében előálló vetemedések, repedések, emiatt lepergő festékrétegek mellett a másik nagy ellenség: a szú. Tulajdonképpen még mindig nincsen biztos ellenszere a táblaképek, faszobrok tartalmazó, még az egyes iskolák képviselőit is felsorakoztató gyűjtemény, s hozzá az az óriási értékű (és mennyiségű!) egyházművészeti anyag, amely magyar mesterek ecsetjét, vésőjét, faragókését dicséri. A középkori magyar művészetnek legértékesebb darabjai vannak itt, táblaképekben, faszobrokban az ország leggazdagabb XV. századi komplexuma az esztergomi Keresztény Múzeumban található. Az érseki palota építészetileg jelentéktelen, de második emeletének termei felbecsülhetetlen kincseket tárnak a látogatók elé. A látogatók elé, akik mitsem tudnak arról a néha sziszifuszi erőfeszítésről, amellyel ezeket a roppant értékű, de roppant érzékeny sérülékeny, romlékony műtárgyakat óvják az enyészettől. A múzeum tárgyainak 40 százaléka faanyagú: fatáblára festett képek, fából készült szobrok. A fa egészen más tulajdonságú, mint a vászonra festett képek, — ami jó az egyiknek, árt a másiknak. Ma még csak elszuvasodásának. Vegyszerekkel, különböző gázokkal kísérleteznek, de ezzel nagyon csínján kell bánni, hiszen lehet, hogy a szuvasodás megáll a gáz- vagy vegyi kezelés hatására, de a festékrétegnek árt, elfakul, lehullik, kiszárad vagy fordítva: nem árt a festéknek, de nem árt a szúnak sem. A múzeum pillanatnyilag egyik legnagyobb gondja —, s ebben osztozik a többi múzeummal is — hogy miképp lehetne megmenteni a fa műtárgyakat a pusztulástól. Konzerváló restaurátorra, konzer- válási módszerekre lenne szükségük. Egy- kettőt már alkalmaznak is — ilyen az ún. parkettázás: a fa táblaképeket, amelyeket gyakran igen durva módon, keretből kitörve vagy kifűrészelve „szereztek meg” a régi „műkereskedők", egészen vékonyra legyalulják a hátoldalon, s óvatosan felragasztott fa tiplik közé fogott fémlécekkel rögzítik. Ez egyszerre tartja feszesen a táblát, s engedi a fát „lélegezni”. Különösen a megrepedt, megvetemedett táblák
