Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)

1969 / 1. szám

JHi az a attribaeiá ? cA muieoJ&QUs, mint ihtektin

Ha valaki egyik-másik ismert kép „életrajzát” végigkísérné a katalógusokban. sok meglepő dologgal találkozna. Az alkotó neve mellett például egyszer csak felbukkan egy kérdőjel, amely eddig nem volt ott. Azután újabb évtizedek telnek el, s a kérdőjel eltűnik; a név büszke bizonyossággal áll a kép címe előtt. Más esetekben még meglepőbb a változás: teljesen új név kerül a régi helyébe. Vagy még egy változat: az „ismeretlen mester" megjelölés helyén megjelenik egy név. Műtárgyak százezreit őrzik a múzeumok évszázadok óta, a tárgyak más százezreit magánosok gyűjteményei vallják magukénak, soknak kalandos a sorsa, s ennek a sorsnak nem mindig látni az elejét. Remekművek és közepes alkotások, eredetiek és másolatok, mesterművek és utánzatok, szignálatlan festmények és szignált hamisítványok, bonyolult erdő ez, amelyben viszonylagos tisztánlátást teremteni és ösvényt vágni a hozzáértők legnehezebb, legfontosabb és legfelelősségtelje- sebb feladata. És nem is mindőjüknek adatik meg pályája során az a szerencse, hogy tudományos felfedezés-értékű azonosítás — a szakma műszavával élve attribució — fűződjék a nevükhöz.

Szerencse? Múlhat-e valóban a szerencsén, a véletlenen is egy mű azonosítása? Létezik-e teljes bizonyosság? Mennyi szerepe van az intuíciónak? Katonáni Czobor Ágnes művészettörténészt ostromoltam ezekkel a kérdések-