Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 1. szám
kel, s kértem, meséljen el néhány jellemző esetet: hogyan jutott el egy-egy mű azonosításához? — A kiindulás, s a végső döntés mindig: a szemé. A stílusjegyek felismerése vezet el a feltételezéshez, a muzeológus sokszor jobban hihet a szemének, mint az írásos bizonyítéknak. Az írás, a régi katalógusok, levéltárak, tévedhetnek. Volt például a Szépművészeti Múzeumnak egy Szentháromság-képe. Egy Van Dycke-kötetben az ő müveként szerepel. A múzeum Pigler-féle katalógusában a korszak kételkedő irányzatának megfelelően már kérdőjel került a neve mellé. Volt, aki spanyol festőnek tulajdonította. A képet ugyanis egy spanyol apáca- kolostorból kapta az egyik Esterházy-hercegnő, s így lett a múzeumé. A szálak egy Colonna-hercegnőhöz vezettek, aki egy spanyol grófhoz ment feleségül, s ő ajándékozta a képet az apácáknak. S most jön a véletlen. Nápolyban jártam, s ott megakadtam egy szicíliai festő, Pietro Novelli il Monrealese képe előtt Megálltam előtte: nem tudtam semmit biztosan, csak azt, hogy ezt a képet ugyanaz a kéz festette, amely a mi Van Dyckenek tulajdonított Szentháromságunkat. Elkezdtem nyomozni. Kiderült, hogy a kép festője Palermóban élt. ugyanott és ugyanakkor, mint Van Dycke, aki természetesen nagy hatással volt rá. Megkérésiem o római Colonna-gyűjtemény egy 18, századi katalógusát, szerepel-e benne a kép. Nem szerepelt. Tovább kutattam, s a Colonna-család történetében ráakadtam a család egyik tagjára, aki 1635-ben feleségül vett egy palermói nemes lányt, s ó is odaköltözött. Ugyanabban az időben élt ott, amikor a kép készült, s az ő lányuk ment férjhez később egy spanyolhoz. Ezúttal is a szem döntött tehát, a stíluskritika azonosította a mestert, s a nyomozás, az írásos dokumentum csupán alátámasztotta a stílusjegyekre és intuícióra épült megállapítást. — Idézhetnék még sok nagy emlékezetes azonosítást, például a múzeum volt igazgatójáét, Pigler Andorét, aki egy ismeretlen holland festőnek tulajdonított, alvó Apollót ábrázoló képünkről állapította meg, hogy — Lorenzo Lotto műve. Egy Lotto-féle számadáskötetben talált rá egy kép címére: „Alvó Apolló, szétszéledő múzsák és elröppenő fáma". A cím a mi „holland" képünket juttatta eszébe, s ezután nézte meg figyelmesebben. $ ezúttal a stíluskrittka igazolta az írásos anyagot. Fenyő Iván kollégám pedig rajzmásolatok átvizsgálása során bukkant, stiluskritikai alapon, egy odakeveredett eredeti Coreggio-rajzra. Genthon István is évek óta vesz részt annak a bizottságnak a munkájában, amely elé magánosok hozzák be képeiket hétről hétre, részint azonosításra, részint a kiviteli engedélyezéshez szükséges zsűrizésre. Sok-sok dilettáns művet és középszerű tárgyat látnak hetenként, míg egy-egy érdekesebb ügy kerül eléjük. Gyakran akad dolguk hamisítvánnyal is. — Érdekes véletlenre emlékezem — meséli Genthon István —, egy gyönyörű havas Mednyánszky-kép utánzatát ugyanazon a napon hozták be, mint az eredetijét. Hogy miből tudja a művészettörténész, melyik az igazi? Nos, van eset, hogy a bíróságon nyugodtan tanúvallomást merek tenni rá, de indítékaim nem elég meggyőzőek a laikus szemében. Megesik, hogy üvegezve hoznak be egy-egy rajzot. Szerszámokkal állandóan felszerelt hivatalsegédünk egy pillanat alatt megszabadítja keretétől, s kiderül: jó minűségű fakszimile-nyomat volt, ami az üveg alatt eredetinek tűnt. Előfordul, hogy megtéiresztésül régi műcsarnoki cédulát ragasztanak a kép hátára, s az okos hamisító arra Is ügyel, hogy régi vászonra fessen. Ha nem elég éber, úgy jár, mint az a Rippl-Rónai-hamisító, oki réteges, úgynevezett kontrázott falemezre festett, amelyet szerencsétlenségére a művész halála után kezdtek csupán készíteni. A régi rajzoknál a vízjeles papír is sokat segít a biztos ítéletben. — Kiket a legnehezebb utánozni! — Talán Munkácsyt, Ferenczyt. A legtöbb hamisítója Koszténak, Ripplnek van, s akitől a legjobban félek, az Gulácsy: tömérdek valódi képe és rengeteg utánzata van magángyűjtők tulajdonában. Mednyánszky is mintegy 5000 képet festett, s szinte lehetetlen utánanéző1 ezek sorsának. Pletro Novelli — Szentháromság — Mi kell a biztos azonosításhoz! — Jó szem, a szakág irodalmának alapos ismerete és — utazás, utazás. A fénykép, a reprodukció csalóka. A bizottság mindezek ellenére tudja, hogy nem csalhatatlan. S hogy a szakember is tévedhet, arra példának elmondok még egy furcsa történetet. Múzeumunk a két háború közti időszakban megvásárolt egy 17. századi serleget. Ki is állítottuk. Emlékszem, egy vasárnap inspekciós voltam, s egyszeresek megkeresett egy férfi, mondván: „Kérem, ezt a serleget én csináltam". Megvallom, bolondnak néztem. Erősködötl: benne van a neve. S valóban, a serleg belsejébe vésve megtaláltuk a nevét. Műve a múzeum hamisítvány-gyűjteményébe került. Fencsik Flóra 43
