Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)

1969 / 1. szám

A csúcsai kis ház, ahol Csinszkával lakott Zilahi utcarészlet a régiek. Ady párizsi emlékéta harmin­cas években Bölöni György kutatta fel és a nagyszerű fotográfus, André Ady Párizsa (korabeli foto) Kertész örökítette meg. De ezek mel­lett az értékes fényképek mellett még mindig maradt tenni való. Azóta ugyan­is Ady újságcikkeiből és feljegyzései­ből pontosabban megismertük azokat a helyeket, ahol a költő annak idején Franciaországban megfordult. Nizzá­ban elég nehezen találjuk meg régi szállodáját, mert az utca neve időköz­ben megváltozott — éspedig számunk­ra elég groteszk módon a rue de la Paix rue Clemenceau-ra — a szerény hotel személyzete pedig nem győz csodálkozni, hogy minek is fényképe­zik a kis harmadosztályú szállót, ahol hírességek nemigen szoktak megfor­dulni. Az azóta kibővített Monte Carlo-i játékkaszinóban most is a hazárdjáték izgalma teszi sűrűvé a levegőt, és a romantikus, szűk mentoni utcácskában ma is ugyanolyan kéknek látszik Azúrország, mint Ady idejében volt. Budapesten, akárcsak Párizsban job­bára hotelszobák lakója volt a költő. A hotelok, melyekben leggyakrabban lakott, a Dorottya utcai Magyar Király és a nagykörúti Meteor szálló elpusz­tult. Nincs meg a ligeti Park szanató­rium sem, ahol meghalt. Csak a hűvös­völgyi tornyos ház áll még, ahol egy meghitt őszt töltött el 1913-ban, és egyetlen lakása, melyben élete utolsó másfél évében élt, a Veres Pálné utca 4. sz. ház I. emeletén. A csúcsai kastélyra a későbbi tulajdo­nos, Goga Octavian új emeletet húza- tott, de a kis ház, melyben Ady Csinsz­kával lakott, ma is épen megvan a gyönyörű csúcsai parkban, ahol a világ­háború nehéz éveiben rövid feledke- zésre talált a meggyötört költő. És ugyanolyan rozogán áll ma is a Kalota hídja Kalotaszentkirályon, ahová ro­koni látogatásra vitte menyasszonyát. Sokfelé jártunk a költő emlékét ke­resve, városokat, utcákat, házakat lá­togattunk és fényképeztünk. A tájak, az épületek őrzik Ady emlé­két? Dehogyis. Ö őrizte meg a tájakét mindenütt, amerre járt, az Értől az Óceánig. (Az itt közölt fotók abból a több száz képből álló sorozatból valók, amelyet a költő nyomában járva az elmúlt évek során készítettem.) Vezér Erzsébet 41

Next

/
Thumbnails
Contents