Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 4. szám
VERETES TARSOLY HELYREÁLLÍTOTT KÉPE AZ ÜJFEHÉRTÓI tarsolydíszekkel rek egy nagy képzeletű, gazdag hitvilágú, díszítő kedvű nép árnyalt művészetének tanúságai. A felnőttsorba lépő fiúgyermeket a magyaroknál, akárcsak más keleti népeknél, ünnepélyes szertartások közepette, felövezéssel avatták férfivá. Az öv a szabad ember méltóságának jelölője, s nem pusztán viselőjének tetszése, hanem rangja és társadalmi helyzete szerint egyszerűbb vagy díszesebb. Az ékes, bizánci viseletre még a késő középkor századaiban is jellemző ez az egyik oldalon hosszan lefüggő öv, amely az ábrázolásokon a brokátkaftánt körülfogó egyetlen fémpántként hat. Az azonos ihletésű, de nagy változatosságban megkomponált övveretek legtöbbje egy-egy palmettacsokrot mintáz, olykor csak a veret körvonalaiban, de legtöbbször az öntött díszítményben is, amelyet a legszebb övékén utólagos ötvösmunkával is finomítottak. Ezekben az olykor csak vázlatos palmettamotívumokban a honfoglaló magyarok jelképrendszerének egyik vissza-visszatérő eleme rejlik: a szasszanida művészetben levélcsokorrá egyszerűsödött, ősi életfa jelképe. A testet körülfogó öv szíján sorakozó életfaábrázolásoknak varázsos erőt tulajdoníthattak, melyek viselőjüket oltalmazták a veszélyektől. A díszes fegyveröv hordozta az előkelő férfi fegyvereit, rangjához méltón ékesített szablyáját és tarsolyát. A tarsoly textilből vagy bőrből készült, s előlapjának széles felületét hímzéssel, rátétdíszekkel, gyöngyökkel, rojtozással, illetve a bőrből készültekét domborítással, forró poncok be- ütögetésével, színes befűzésekkel, intarziával díszítették. A bőrből készült tarsolyok vastagabb, merevebb fedőlapja arra is alkalmas volt, hogy a középső bújtató köré—s később a négy sarokba is — fémdíszeket, vereteket erősítsenek (Űjfehértó). A fedőlap vereteit egyre inkább halmozták, s olyan darab is ismeretes, amelyen a veretek már csaknem egymásba érnek (Bp.-Farkasrét). Ez a fejlődés épp a honfoglalás idején jutott el kiteljesedéséhez, amikor a legelőkelőbbek tarsolyait a korábbi öntött veretek helyett az egész fedőlapot beborító nemesfémlemezzel díszítették. A vékony, könnyebben munkálható ezüstlemezt finom, egyedi rajzolattal töltötték meg, és minden részletét aprólékos gondossággal dolgozták ki. Ezek a tarsolylemezek olyannyira jellemzők a honfoglaló magyarok hagyatékára, hogy egész művészetüket a tarsolylemezek művészeti körének nevezik, s joggal, mert ezek az ötvösremekek sajátosan a honfoglaló magyarok viseleti tárgyai. A Kárpát-medencéből eddig húsz darabot ismerünk, s a néhány diszítetlen vagy egyszerűbb lemezt leszámítva, mind más-más, egyéni rajzú vagy képzelőerőről, ötletességről, szerkesztési találékonyságról és technikai tudásról tanúskodó, páratlan ötvösmunka. Ha elemeire bontjuk gazdag A BÉCSI KINCSTÁRBAN ÖRZÖTT MAGYAR FEJEDELMI SZABLYA, AZ ÜGYNEVEZETT ATTILA-KARD (id. Dienes István rajzai; Karáth J. és Gábler Cs. felvételei) A TISZABEZDÉDI TARSOLYLEMEZ RÉSZLETE: A KERESZTET KÖRÜLÖLELŐ ÉLETFÁVAL ÉS AZ EZEKET KÖZREFOGÓ ÁLLATPÁRRAL
