Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 3. szám
hizmus nagy fellendülése 740 körül következett be. Japánban és a Nara- korszakból (710-781) maradtak fenn a japáni buddhista szobrászat legszebb emlékei, köztük a különleges szárazlakk szobrok. Ez a Kínától átvett, de nehézségei miatt hamar abbahagyott technika abból állt, hogy a szobrász agyagból megmintázta a szobrot, majd erről modellt készített. A minta belsejét a kelet-ázsiai lakkfa nedvével festették, és 10—15 réteg, lakkba áztatott kenderszövettel bélelték. A szárítás és a modell szétszedése után tovább lakkozták és aranyozták a szobrot. Érdekes egy démont ábrázoló, VITI. századi kínai dombormű története is. Ezt a sanhszi-tarto- mánybeli Csing Lin-san-i pagoda romjai között előkerült darabként adta el egy kínai ember Herbert Müllernek, a Kínában élt sino- lógus művészettörténésznek. Nála bukkant rá 1936. évi keleti gyűjtő- útján Felvinczi Takáts Zoltán, a Kelet-Ázsiai Múzeum akkori igazgatója, akinek sikerült is ezt a ritka emléket a múzeum számára megszereznie. A pontos anatómiai ismeretek alapján, de fantasztikusan eltorzítva ábrázolt démonfigurát ő a kínai festészet legendás mestere, Wu Tao-ce képe után készültnek tartotta. A nagy kínai festő zseniális műveiről szinte csak másolatok maradtak fenn. A dombormű ritkaságára is jellemző, hogy az utóbbi húsz évben egyetlen hasonmására bukkantunk külföldi aukciók katalógusaiban. Ezen kívül egy stílusban hozzámérhető domborművet ismerünk még, de azt Koreából. Ami a tárgyak múzeumba kerülését illeti, talán egy fehér kőből faragott, kis indiai istenségszobornak van a legmeglepőbb története. Ezt ugyanis az eladó szerint Paksnál halászták ki a Dunából. A szobrocska a hindu pantheon egyik főistenét, Visnut ábrázolja, első avatárajának (vagyis megtestesülésének) formájában, hal alsótesttel és négy karral. Á XIX. században készült szobron még kevés vörös és zöld festéknyom is van, ami a népies indiai istenszobrokra jellemző. Készítési helyeként a hinduista istenszobrairól híres Dzsaj- pur és Majszur jöhet leginkább szóba. Szintén hosszú utat tett meg a kínai turkesztáni Kyzylből származó, Vl-VII. századi buddhista falfestményrészletünk, mely egy istenséget ábrázol Ezt egy 1913—14. évi német expedíció fedezte fel a Maya-templomban, sok más képpel együtt. A képeket szakszerűen lebontották a falakról, majd restaurálták. Tudományos feldolgozásukat hat vastag kötetben adták ki. Sajnos, a II. világháborúban e képek fele Berlinben elpusztult. A megmaradt festmények ma a dahlemi India Múzeum, maga nemében páratlan kiállításán láthatók. Buddha tanítványaival, életéről szóló legendák, helyi királyok, ujgur hercegek, do- nátorok szerepelnek rajtuk. Az ázsiai romvárosok turkesztáni buddhista művészetének felfedezése, melyben Stein Aurélnak is nagy része volt, érthetően nagy szenzációt keltett. A német expedíciót vezető Le Coq a kisebb képekből elajándékozott külföldön. Egy képet adott Felvinczi Takáts Zoltánnak, ez a múzeumba került. Egy másik festmény részletet Teleki Pálnak adott; ennek hollétéről, sajnos, máig sem tudunk. Egy harmadik képet a Zichy család egyik tagja kapott ajándékba, és ez a magángyüjtők anyagából rendezett keleti művészeti kiállításon szerepelt 1929-ben Budapesten. Ezt a képet vásárolta meg 1964-ben a Kelet-Ázsiai Múzeum. Az eladó, elmondása szerint, a debreceni piacon vette, a háború után. A 16x12 centiméteres, élénk színekkel megfestett kép egy szokatlan fejdíszű istenséget ábrázol, és egy nagy kompozíció - feltehetőleg egy prédikációs jelenet - része volt. Ez a kis falfestménytöredék, a kiállításon szereplő párjával együtt, az Indiából a Távol-Kelet felé terjedő buddhizmus gazdag középázsiai művészetét idézi fel előttünk. Amikor érdekes keleti műtárgyakról szólunk, gondoljunk arra, milyen érdekesség lenne egy hasonló korú, VII-VIII. századi magyar- országi szobor vagy falfestmény előkerülése, és hogy az ilyen emlékek igazi érdekességét végeredményben a művészettörténeti jelentőségük adja meg. Ferenczi László VISNU INDIA, XIX. (Foto: Wagner Richard) sz. 19
