Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 2. szám
mm • • MEZŐM Tomum >m i>m i —... o; O SE o ;í^v í ff II If ?"■ o s o s-i r r lí ií Ugrás. Alap (Fejér megye). A Lábán —Knust-féle táncirással lejegyzett táncfolyamat. Az István Király Múzeum adattárának táncpartitúra gyűjteményiből „béres legény szereti a táncot, Szép hat ökre zörgeti a láncot, Szépen szól a béres sarkantyúja, Szeretője az ablakban hallgatja.” (Népdal, Enying vidéke.) A folklorisztika egyik sajátos iga, a néptánckutatás az utóbbi két évtizedben jelentős eredményeket ért el. Az éveken át tervszerűen végzett gyűjtések során archívumaink az ország különböző területeiről igen gazdag, értékes. filmen rögzített tánc- anyaggal gyarapodtak. A modern kutatási szemléletnek megfelelően, a néptánc minden összetevőjét és kísérő jelenségét figyelembe vevő komplex módszerrel végzett elemzések, rendszerezések körvonalazták a magyar tánckincs főbb tfpuscsaládjait és történeti rétegeit. A táncok formai, zenei és funkcionális vizsgálatai lehetővé tették az egyes vidékekre, az ethnikai f • ’ Kanásztánc. Enying (Fejér megye). csoportokra jellemző sajátosságoknak, a táncdialektusok határainak a felvázolását. A múltban kevésbé kutatott tájnak, a nagyobbrészt Fejér megyében elterülő, de Tolna megyébe is áthúzódó Mezőföldnek a tánchagyományai a magyar néptánckincs értékes archaikus rétegét alkotják. A Mezőföld falvainak és pusztáinak hagyományos táncait ma már csak az idősebb emberek lábán figyelhetjük meg és a táncok hajdani életének jellegzetes vonásait is az ő visszaemlékezéseik alapján rekonstruálhatjuk. A vidék tánckincsére a régi stflusrétegbe tartozó tánc- tlpusunk az ún. ugrós-tánc- nak gazdag változatai a jellemzőek, amelyeknek az eredetét a XVI. századig tudjuk nyomon követni. Változatosságára utal a sokféle népi elnevezés is: „ugrós", „ugráló”, „magyar-ugrálós”, „ver- bung", „mulató”, „bérestánc”, „üvegverbung” stb. Rendszerint szóló vagy páros táncok ezek, de négy táncos, kézfogással kialakított ún. csillag formában és csoportosan, többen kör alakban is járhatták. Az ugróst egyébként férfiak és nők egyaránt táncolták. Amennyiben az ugrós motívumait eszközök fölött, így keresztbe helyezett botok, vagy üvegek között járták, akkor kanásztáncnak, vagy kanászos-nak, esetleg üveges változatainál üvegtáncnak üvegcsárdásnak nevezték. Ugyanehhez a tánccsaládhoz kapcsolódott a Mezőföldön is igen kedvelt söprű- és sapka-tánc. Az ugrós táncokat kísérő dallamok a régies táncdallamok csoportjához tartoznak. A legelterjedtebb nótái közül néhánynak a szövegkezdete a következő: „Béres legény jól megrakd a szekeret”, „Béres vagyok béres”, „Meghalt a béres” stb. Általában nagyon kedveltek voltak a béresek életkörülményeivel foglalkozó szövegstrófák. Az újabb stílusrétegeinkhez tartozó párostáncunk a csárdás két részre tagolódott. A népi elnevezései: „lassú-csárdás” és „friss-csárdás”. Régiesebb jelölése egyszerűen csak „lassú”, illetve „friss” volt. Az első tánc a bálokon a lassú csárdás volt. Ha azt megunták „Húzd keresztül” kiáltásra elkezdték a frisset táncolni. Annak ellenére, hogy az utóbbi idők legkedveltebb tánca volt a csárdás, egyszerű, szegényes változatait figyelhettük meg már vidékünkön. A csárdást talán legszebben a Mezőföld peremén fekvő Duna-menti Ma- docsán táncolják még ma is. Ez a község egyébként is reliktum területe a hagyományos táncoknak. A női körtáncoknak alig van valami nyoma Mezőföldön. Egyes gyermekjáték típusok emlékeztetnek a hajdani tavaszi leányjátékokra. A Mezőföld délnyugati részén Ozora környékén már ismert a Kapos vidékére is jellemző női körtánc, az ún. karikázó. Az egyéb tánctipusaink közül megemlítjük még a söprűvel járt, vagy az állatok mozgását utánzó fallikus jellegű táncokat. A lakodalmi gyertyás táncra is rábukkantunk a Sárvíz melletti Sopo- nyán. Érdekes lakodalmi dra- matikus tánc az a pantomi- mikus mozdulatokkal, zenével és szöveggel átszőtt játék, Ugrós.Madocsa (Tolna megye). 25
