Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)

1968 / 2. szám

A történelem szép üzenete. Valaki, már nem tudom mikor és hol, de így jellemezte találóan, egyetlen mondattal az Egri csillagokat.

Gárdonyi Géza annyi hányódás után, 1897-ben költözött Egerbe. Megvett és magához formált egy városszéli házat. Nyugalmat keresett és munkát talált. Feljárt a várba, botjával kocogott a köveken. Ha ágyúgolyó-töredéket talált, hazavitte. Sokezer kötetes könyvtárában ma is megtalálható Tinódi Lantos Sebestyén históriás éneke Eger 1552-es ostromáról. Gárdonyi apróbetűs jegyzeteket írt a lapok szélére. Ezek közül jónéhány szinte szó szerint került aztán a regénybe.

(Csak érdekességként hadd említsük meg, hogy 1882-ben kelt népiskolai tanítói oklevelében sűrűn sorakoznak egymás mellett a jó jegyek. Elégségest :sak két tárgyból kapott. Az egyik a történelem, a másik a kertészeti gyakorlat. Nem egészen húsz év múlva megírta a mindmáig legnépszerűbb magyar történelmi regényt, amelyet Európa majd minden nyelvére lefordítottak, s övé volt a legszebb, leggazdagabb kert Egerben.)

*

Játsszunk a gondolattal, hogy egy verőfényes vasárnap délelőttön az író házában fogad és aztán sétára hív.

A kertben vár minket, dédelgetett fenyőfái, díszbokrai, különleges virágai között. Hív: menjünk beljebb. Megtehetjük, hiszen háza emlékmúzeum. Életében csak kevesen léphették át a küszöböt, távol tartotta a látogatókat. Mindenféle zaj zavarta. Dolgozószobájában azért csináltatott tetővilágítást, hogy az utcára néző ablakok tábláit nappalra bezárhassa, kirekesztve a

városszél harsány hangjait. Jegyzeteinek jórészét titkos írással írta; senki illetéktelen abba bepillantást ne nyerhessen, mert az előkészület, az anyag halmozódása semmi, csak a kész mű a fontos.

Könyv és könyv mindenütt. Közel tízezer kötet. A falakon saját festményei. A szobákban két zeneszerszám, az egyik Dankó Pista széphangú cimbalma. Láthatóan és a fiókokba rejtve is levelek. Ami megmaradt. Harmincat ő írt, több mint hatszázat kapott — Mikszáthtól, Bársony Istvántól, Feszty Árpádtól, Szabolcska Mihály- tól...

Nem volt társtalan ember — csak magányos. Nem volt különös ember — csak mindenre érzékenyen rezdülő lélek, aki festett, hegedült, tanulmányozta a csillagokat, a növényeket, kutatta a történelmet.

(A ház, az emlékmúzeum nemzetünk egyik legjelentősebb irodalmi hagyatékát foglalja magába. Negyvenhat éve halt meg Gárdonyi Géza, de a

í

I

3

4

I

I

i

i