Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)

1968 / 2. szám

RÓNI KA

Porcelánmúzeum Herenden

1842-ben, amikor először jelentkezett nyilvános kiállításon a herendi porcelángyár néhány készítményével, egyik pillanatról a másikra világhírű lett. Kossuth is lelkes szavakkal emlékezett meg egy hosszú halas tálról és a gazdagon festett és aranyozott étkészletekről. Királyok, főurak és pénzemberek, világhírű politikusok és közéleti személyiségek versengtek a herendi porcelánokért, s fizettek értük vagyonokat. Később pedig a vagyonos polgárok tömték tele velük edényszekrényeiket.

Az elmúlt század során a váitozatos formájú edényeket a minták szinte megszámlálhatatlan sokaságával díszítették, a madaras, vadas, virágos kompozíciók mellett különösen a keleti porcelánművészetet idéző alkotások a legkeresettebbek. S bár sok képes katalógust állítottak össze az eddigi kollekciókról a gyárban,

a vásárlók és az érdeklődők tájékoztatására egyaránt szükség volt létrehozni egy kiállítótermet, ahol képek helyett maguk a tárgyak ejtik csodálatba a Herend által képviselt stílust szerető látogatókat, A kiállító- teremből (1964-ben nyílt meg) hamarosan múzeum lett, mely egyre inkább lehetőséget ad a szakembereknek ahhoz, hogy a kiállítás mellett tudományosan is feldolgozhassák és lemérhessék az eddigi utat A látó. gatók pedig (hétfő kivételével 10 — 18 óráig) nemcsak a sokszáz porcelánban gyönyörködhetnek, de néhány munkafolyamatot is megtekinthetnek a gyári múzeum kis műhelyében. S akinek ez sem elég: forduljon bizalommal a tárlatvezetőhöz, aki a porcelánok ürügyén Napóleonról. Batthyányról, hábo rúkról is beszél majd. S joggal, mert a porcelán: történelem.

Pécs „nevezetességei”

Tavaly nyáron nyílt meg Szekszárdon a Babits Emlékház. A földszint Sédpatakra néző napfényes szobáiban, a XIX. századi öreg bútorok között járva, az üveglappal borított asztalokon a Babits-versek mellett sok régi családi kép teszi meghitté a kis emlékmúzeumot. Talán a legkedvesebb ezek között a költő mahagóni Íróasztalán kiállított levelezőlapfénykép, amelyen Babits egy kevésbé ismert kamaszkori arcképe látható. A fotográfia már kissé megfakult, de a szöveg jól olvasható a kép. mellett:

„Bocsánat a hosszú hallgatásért; de igazán mindig valami más, aprólékos dologgal voltam elfoglalva, most azonban sietek felelni leveletekre. A tandíjat megkaptam és nagyon köszönöm, vagyoni állapotom 1 frt. 38 kr. Bizonyítványomat elküldhetnéd? Miklós utcáról kérdezősködtem, de senki sem tudja, hogy van olyan is. Valószínűleg 25-én szabadulok; nagyon örülök, hogy haza mehetek; remélem, a bizonyítvány is jó lesz Bővebbet még e héten írandó levélben.”

A fénykép is, a szöveg is híven tükrözi a diák Babitsot, aki a bizonyítványa miatt kicsit drukkol és aki bár Pécs nevezetességei közé sorolja magát, mégis alig várja azt, hogy „szabaduljon” és ismét hazamehessen vakációzni a szülői házba Mert a költő nemcsak ebben a diákköri levelében, hanem később is, számtalan írásában vallotta, hogy ezt az öreg szekszárdi házat érezte mindig igazi otthonának.