Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 1. szám
MÚZEUM AZ A terem falain hat vitrin. Kettőben Őstörténeti anyagok: pattintott nyílhegy, csonttű, kőkalapács, agyagedények, hálónehezékek, aztán bronzsarló, kapa, — a földművelés, a kezdetleges ipari tevékenység eszközei. Egy másik vitrinben középkori fegyverek, ruhadíszek, háztartási eszközök. Az újkori vitrinben már a szellemi élet emlékei is — a legújabbkori történelmet pedig egy Lenin életét nyomon kísérő kép- és fakszimile sorozat szemlélteti. A vitrinekben szakszerű feliratok, a vitrinek fölötti falon nagy összefoglaló, magyarázó táblák az egyes korszakokról. Éppen úgy, mintegy múzeumban. Csakhogy ez a,, mini-múzeum” az egri 3. számú általános iskola történelem szaktantermében, s nem az egri múzeum falai között található. — Úgy kezdődött a dolog, hogy 1965-ben, amikor az általános iskolák megkapták az újtípusú történelem tankönyveket, arra gondoltunk, kérünk a Dobó István Múzeumtól a történelem szertár részére szemléltetésre felhasználható anyagot, — idézi az ötlet születését Fülesdi László iskolaigazgató, maga is történelem szakos. — Hát ez nem megy, mondta Bakó Ferenc a múzeum vezetője, — de csináljunk egy iskolai múzeumot! — így az anyagot a múzeum adta, figyelembe véve a mi kéréseinket, a tankönyvek anyagát és gyerekek életkori sajátosságait. Szabályszerű kis kiállítás volt ez, a múzeum munkatársa, Szabó János pontos forgatókönyvet készített hozzá. Mikor aztán a Művelődésügyi Minisztérium rendelkezése értelmében hozzáláttunk a szaktárgyi előadótermek kialakításához, az egyik teremben, most már hat vitrinre bővítve az anyagot, elhelyeztük ezt a kis kiállítást. Az 1966/67-es tanévben már itt tartottuk a történelem órákat, sőt az idei tanévben más egri iskolák is ide hozzák a felsőtagozatos osztályokat rendszerezőösszefoglaló órákra. Fülesdi László szűkszavú ember, csak a tényeket sorolja. Pedig ez a látszólag Kolombusz tojása kezdeményezés rendkívül nagy pedagógiai haszonnal jár. Tudjuk, milyen elvont a gyerekek számára az őskori, az ókori, de még a középkori történelem is. Itt, ezeknek a vitrineknek a segítségével, szinte megeleveníthető a sok ezer év előtti korok hangulata. A történelem valósággal testközelbe kerül, a gyerekek látják is, eredeti tárgyakon, amit eddig csak hallottak-olvastak. Könnyebb az ő dolguk is, de könnyebb a nevelőké is. Jellemző adat: amióta ez a ,,mini-kiállítás” itt van az iskolában, az addig legnehezebb tantárgyak közé számító történelem, amely évente sok-sok elégtelen osztályzatot „termelt”, egyike a legszívesebben tanult tárgyaknak, és a múlt tanévben már egy bukás sem volt belőle. Más iskolák — még Szolnokról, sőt Pécsről is — tapasztalatcserére jönnek a 3. számú iskolába, kedvet kaptak hasonló iskolai múzeum létesítésére. Hatvanban, az ottani gimnáziumban, már meg is valósult egy ilyen múzeum. A példa tehát ragadós. ISKOLÁBAN — Igen, de aligha lehet az a cél, hogy minden iskola megcsinálja a maga „Mini múzeumát”. Ehhez mi sem tudnánk anyagot adni — vélekedik Bakó Ferenc múzeumigazgató. — Csak ott lehet ilyesmiről szó, ahol az adottságok megfelelőek. Ez igaz. De nemcsak Egerben vannak iskolák és múzeumok, a múzeumok anyagának ilyenfajta eljuttatása a mindennapi életbe Szombathelyen vagy Nyíregyházán ugyancsak elképzelhető. Ha pedig nem lenne elég tárgy, segíthet a Központi Múzeumi Igazgatóság érdekes ötlete: másolatok készíthetők eszközökről, műtárgyakról, valahogy úgy, ahogyan a biológia szertárakat is ellátják megfelelő, műanyagból készült embertani, állattani szemléltető eszközökkel. Az egri példa nem csupán a nagyobb, önálló múzeummal rendelkező városokban, de a kis falvak iskoláiban is gyümölcsözően alkalmazható lenne. Ezért érdemli meg az illetékes pedagógiai és múzeumi szervek figyelmét. i •• Öreg sxökrönyök vallomása A néprajzi gyűjteményekben őrzött tárgyak ritkán idősebbek száz-kétszáz évesnél. így a budapesti Néprajzi Múzeum anyagának túlnyomó többsége is a múlt századból való. De ha ezek együttesükben elsősorban a közelmúlt népi kultúrájáról tájékoztatnak is, egyes példányok az elmélyültebb szemlélőnek saját korukon túl távolabbi időkről is vallanak. A népi bútorok között ilyen beszédes tárgyak az ácsolt ládák. A Néprajzi Múzeum közel 130 darabból álló ácsolt láda gyűjteménye szépen szemlélteti, mennyire azonos felépítéssel készültek a későközépkori, a XVIII, századi vagy az alig pár éve, az utolsó készítő kezéből kikerült példányok: mindegyiküknél négy sarokpillér közé illeszkednek a zsindelyszerű deszkák, a tető pedig facsapon forog. A magyar ácsolt ládák múltjára figyelmeztet ezeknek a ládáknak eredeti „szekrény” „szökröny” neve is — ez az elnevezés csak a legutóbbi századokban ment át az eddig leginkább „Almáriumnak” mondott álló szekrényre — a magyar „szekrény” szó végső soron ugyanis a latin „scirinium”-ra vezethető vissza. Tekintve azonban, hogy a scirinium szó származékai meg
