Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 3. szám
KOSSUTH-DÍJAS KERAMIKUSSAL f A visegrádi Salamon-toronyban több mint négyszáz kerámia látható a mester gyűjteményes kiállításán, november harmadikáig Kezdjük talán a végén. Mi a művészet célja? — A művészetnek nincs célja, szerintem. A művésznek viszont annál inkább van, kell hogy legyen. Kellemetlen, ha ez fordítva történik, maga is emlékezhet ilyen korra. Ha a művészek célzatos művészetet próbálnak csinálni, lehet, hogy jó propagandisták lesznek, de aligha lesz művészet az, amit csinálnak. Fából vaskarikát nem lehet készíteni, de ha lehetne is, minek. Egyszer, még a harmincas években, az akkori művészeti lapban egy szobrász professzor ledorongolt az egyik kerámiám miatt. Cikket írt ellenem „A háromlábú zöld szamár” címen. Nyílt levélben válaszoltam neki, mondván: amit csináltam, az nem háromlábú zöld szamár, hanem kerámia. Ha én szamarat akartam volna mintázni, a professzor úr tanszékére iratkoztam volna be ... Mi hát a kerámia? — Nézze. Megkérdezték már tőlem, hogy tudok-e rajzolni. Mondtam, hogy nem. Hát festeni? Azt sem. És szobrot csinálni? Mondtam, hogy azt sem tudok. De ha a tárgyaim mégis rajzosak, színesek és plasztikusak, ez azt jelenti, hogy kerámiát tudok csinálni. A kerámia minilunk még mindig kicsit megfoghatatlan fogalom. Emlékszem, a húszas évek végén, akkor már túl voltam az első kiállításon, az akkori Iparművészeti Iskolán megnézették a dolgaimat a szakoktatóval. Az volt a dilemma, jó-e, amit csinálok. Az illető azt kérdezte: el tudja maga adni ezeket? Mondom, hogy igen. Erre fölállt és kijelentette: akkor jók... Ön sokat tett azért, hogy a kerámia művészet legyen. Hogyan kezdte ? — Sokan kérdezték már, azt szoktam ilyenkor mondani: nem tudtam belenyugodni a sikertelenségbe. Apám korán meghalt, hat gyerek maradt. Ki akartam emelkedni, sokat akartam tudni. Talán hallotta már, hogy a művészeket akkoriban nem dédelgették úgy, mint manapság, persze az sem tökéletes, ami ma van. Ma — a zsűri jóvoltából — nem lehet égbekiáltóan rosszat csinálni, de égbekiáltóan jót sem. És tudja, az a legnagyobb baj, hogy a zsűrivel nem lehet vitatkozni, nincs a művésznek amolyan „utolsó szó joga”. Persze, én azért vitatkozom... És nem marad ilyenkor egyedül ? — Nem, többek között a múzeumok is sokat segítenek, múzeumoknak mindig szívesen adok kiáll!f p i & j
