Múzeumi Magazin 1967 (Budapest, 1967)
1967. október
A Karla barlangtemplomok előtt anatómiai követelmények mellett a vér lüktetésével átitatott formák vitalitásának kifejezését kereste. Ha a görög szobrászatot úgy jellemeztük, hogy az anatómiai formák realitását követte, akkor az indiairól elmondhatjuk, hogy a realitás koncepciója a felület, a hús és a bőr érzékeltetésének terére tevődött át. India vallásai közül legelsőnek a buddhizmus alkotta meg a maga művészetét. Századokba tellett, míg a kezdetben jelképes ábrázolások után Buddhát emberalakban ábrázolták. Az egyes múzeumok gondosan összeállított kiállításai is bizonyítják, hogy a buddhista művészet kialakulásának kezdetétől fogva serkentőleg hatott a hinduizmusra és a dzsainizmusra, miközben maga is kölcsönzött belőlük. Ez a szoros kapcsolat, sőt időnként élesen kifejeződő rivalizálás végül is India művészetének szinte határtalan gazdagodásához vezetett. A középkori bronzszobrokban kétségtelenül a madraszi Kormányzati Múzeum a leggazdagabb. Itt láthattam a táncoló Siva szobrát. Az egyik lábán álló, négy karját széttáró istenalak egészének és részleteinek inkább sejtető, mintsem teljesen kifejező szépségét már Rodin is rendkívülinek találta. Qu tub Minár V. századi nem rozsdásodó vasoszlopa. Helyi legendák szerint, aki háttal nekldálve át tudja ölelni, az míg nagyon boldog lehet A szobrászat nagy korszaka idején a festészet is virágzó művészet lehetett. Nagy kár, hogy csak néhány helyen, leginkább a barlangtemplomokban maradt meg az emléke. Legjobban még Adzsantában lehet felmérni; a benyomás egyaránt lenyűgöző és meggyőző. Kétségtelen, hogy a maguk idejében, az V—VII. században, sem Ázsia más részében, sem Európában ehhez mérhető remekművek nem születtek. A megmaradt festményrészleteken a korabeli udvari élet színes kavargása és a Buddha-áb- rázolások végtelen egyszerűsége és nyugalma váltják egymást. Bár a sötét barlangok mélyén körülhordozott vil5 Mahdbollipuram ifjú lakói
