Múzeumi Közlemények 1972 (Budapest, 1972)

1972 / 2-3. szám

megszegték: füles, vázaalakú edény tanúskodik erről, amely - a rajta levő IHS monogramból következtethetően - valamelyik je­zsuita patikából származik. Egy kis, gömbölyű, lekötős peremű csupor homloklapját hajladozó indákkal, stilizált virágokkal díszítette a fazekas és üresen hagyta a majdan belekerülő gyógyszer nevének helyét. Érdekes, hogy később, a barokk korban nem ide, hanem egy új, az edény hátlapjára festett kartusba írták a tartalmát: EXT. THERIAC; ez még mindig az edényben van. A "t h e r i a c a" (térjék) talán a leghíresebb ókori és középkori gyógyszer, melyet állítólag Néró császár orvosa állított elő 70-féle szerből, melyek közül az ópium volt a legfontosabb. A szert nagy ünnepélyességgel, nyilvánosság előtt készítettek el és a patikában külön díszhe­lyen állt. Minden mérgek ellenmérgeként tartották számon, mely a dühöngőt is lecsillapítja. Innen is kapta nevét, mely annyit jelent: dühöngőt lecsillapító. A XIX. század második felében ezen a néven egy ópiumot tartalmazó illatos gyógyszerkombiná­ciót értettek,mely elsősorban hatékony fájdalomcsillapító volt. A zömök, hengeralakú ásványvíztartó palack különleges, mályva­színű mázzal volt bevonva. Ez a nehéz máztechnika a XVII.szá­zadban divatossá vált szerpentin vázák hatására egyre népsze­rűbb lett. Szépsége vetekedett az eredeti szerpentinkő-tárgya­kéval, annál is inkább, mert a mályvaszínen kívül zöld és kék márványutánzatot is tudtak készíteni a habán fazekasok. Az 1740-es években rendelet mondja ki, hogy minden megye köte­les legalább egy gyógyszertárat felállítani. A XVIII, század második felében sorra nyílnak a patikák és állandó megrendelői lesznek az ugyancsak ebbén a korszakban induló fajanszmanufak­túráknak. A legkorábbi, az 1743-as császári alapítású Ho­lies termékei között már számos patikaedényt is találunk. A környéken több habán telep volt, a gyár első munkásai között bizonyára habán fazekasok is akadtak, akik ismerték a hibátlan, csillogó máz titkát. Valószínűleg habán mintára készült az egri Telekessy patika hasábalakú edényzete is az 1750-es években. A palackokat az alapító Telekessy István püspök címere 149

Next

/
Thumbnails
Contents