Múzeumi Közlemények 1971 (Budapest, 1971)

1971 / 1. szám

tézmény- és létesítmény-történetek (pl. a veszprémi kórház tör­ténete, a balatoni északi vasút építése stb.), de a teljesség megközelítéséhez mindez igen kevésnek bizonyult. Hiányosak voltak ipartörténeti adataink is. A megye múzeumaiban folyó ipartörténeti feldolgozó munka még a céhes ipar kutatásá­nál tart,s így ennek eredményeit csak kis területen tudtuk fel­használni. A politikai- és kultúrtörténeti kutatások terén sem volt jobb a helyzet. Az 1918-19-es forradalmak időszakának egy monografikus feldolgozása és néhány kisebb cikk volt fellelhető e témakör­ben. A felszabadulás utáni időszak történeti feldolgozása akkor még jórészt hiányzott; csak most a negyedszázados évfordulóra jelent meg egy alapos és gazdag anyagot tartalmazó tanulmánykö­tet. Teljesen hiányoztak a kapitalizmus korának közoktatását, közművelődését,egészségügyét,a pártpolitikát, a munkás- és ag­rármozgalmakat feldolgozó munkák is. Az adatfeltáró tevékenység során - egyebek mellett - a helyi sajtó teljes anyagát, a polgármesteri és alispáni jelentéseket, a különböző statisztikai kiadványokat, a levéltár idevágó de u— gyancsak hézagos anyagát kellett átnézni a hiányok pótlására. Igen jelentős előmunkálatok elvégzése után foghattunk csak a kiállítás tématervánek elkészítéséhez. A kiállítás eszmei, ideológiai tartalmát a következőkben hatá­roztuk meg: a kapitalizálódással megyénkben is nagyarányú - ha nem is mindig pozitív előjelű - gazdasági, társadalmi változá­sok indultak meg. De a feudál-kapitalista fejlődés menetében o- lyan történelmi lemaradásaink is keletkeztek, amelyeket csak az elmúlt évtizedekben, a szocializmus építése során sikerült be­hozni. A száz évet tehát teljes folyamatában kell bemutatni, hogy a nagy társadalmi átalakulásokat és azok szükségszerűségét történelmi távlatba helyezve lehessen értékelni; az összehason­lítás módszerével kell érzékeltetni azt a nagyarányú fejlődést, amely az utóbbi negyedszázadban megyénkben is végbement. 29

Next

/
Thumbnails
Contents