Múzeumi Közlemények 1971 (Budapest, 1971)
1971 / 2. szám
II. A helytörténeti gyűjtemények eddigi munkássága negatív és pozitív tapasztalatokat egyaránt hozott. Azt is hozzátehetjük, hogy szakmai szempontból a legtöbb probléma ma is a gyűjtési tevékenység körül mutatkozik. A leggyakoribb téves nézetek közé tartozik az, hogy a helytörténeti gyűjtők nem az adott- terület történelmi sajátosságaiból, hanem csupán a fellelhetőségből - tehát nem a tudományos koncepcióból - indulnak ki. Mit jelent a fellelhetőség elve, és káros jelenségről van-e szó? Az amatőr - vagy a mai szóhasználattal élve: a hobbyból gyűjtő - kiindulása az, hogy minden érdekli, ami az őt körülvevő világban található, s ebből sok mindent maga köré akar gyűjteni, így kerül össze a gyufacímke, a képeslap, az építkezésnél előkerült emberi csont, a véletlenül feldobódott régészeti tárgy, a rézmozsár, a kováspuska, a fénykép, a régi munkakönyv, az értékes okmány vagy fotókópiája egy gyűjteménybe. Ez véleményem szerint még nem hiba, hiszen a körülöttünk zajló világból annál többet értünk meg, minél több egyedi jelenségét ismerjük alaposan. Az iskolai szakköröknek, a honismereti-helytörténeti kluboknak a fenti szélsőséges példától eltérő, de még mindig a fellelhetőségen alapuló gyűjtését örömmel kell fogadni; ez is az ismeretterjesztést szolgálja. Nem közvetlenül a helytörténeti gyűjtemények témájához tartozó kérdés ugyan, de már itt is említenünk kell, hogy az öntevékeny helytörténeti gyűjtők munkáját azzal segíthetjük, ha egy-egy kérdés, helyi probléma alapos, sokoldalú feldolgozásában támogatjuk őket. A fentebbiekből világosan kitűnik, hogy az egyedi öntevékeny, vagy a szakcsoportokban végzett munka hasznos, ezt a tevékenységet a szakemberek és szakintézmények szívesen is támogatják. A gond és probléma aKkor jelentkezik, ha a fellelhetőség alapján gyűjtött gyűjteményt múzeummá deklarálják, és feltételek nélkül lépik át az.t a határt, amely ezt az egyébként, anyagot és az összegyűjtésére irányuló tevékenységet a tudományos elve-
