Múzeumi Közlemények 1969 (Budapest, 1969)

1969 / 2. szám

Egy rendeltetéscsere ugyan kétségtelen megtörténik. A kiállított urvaesorai kehelyben, térítőben, szószékkoronában, síremlékben karzatmellvédben szinte egészen háttérbe szorul az eredeti funkció, de helyét elfoglalja egy ennél sokkál összetettebb, gazdagabb tartalmú szolgálat. Lorántffy Zsuzsánna urasztali térítőjén, úgy ahogy az egyházunk pataki múzeumában, üveglap alatt kiterítve szemlélhető, dacára a reá varrott egyházi szimbólumoknak, alig érzékelhető az eredeti funkció. Ellenben kiábrázolódik benne a fejedelem asszony, a 17. századi magyar asszony Ízlése, s az övével együtt a kor református emberéé. Elénk rajzolódik a század református magyar világa. Megelevenedik egyház és haza történetének az a darabja, amelyben fogant ez a remekmű; az a magyar mü- vészkedő kedv, amelyet nemhogy nem ölt meg a reformáció és az épen a fejedelemasszony által istápolt puritánizmus, hanem felszabadított olyan csodálatosan szép és izeiben olyan páratlanul magyar művészi alkotásokra, amilyenek még a hazai mesterek által készített ötvös-tárgyak mellett parasztmüvészeink fafaragásai, festett templomi bútorai, mennyezetkazettái is.

Beszélő egyháztörténet, de ugyanakkor beszélő magyar történet egy magyar református egyházmüvészeti gyűjtemény. Bármelyik magyar század alkotásairól legyen is szó egyszerre tükrözi egyházunk és népünk életének egy darabját. Ez benne a páratlan, a megcsodált, a megbecsült, az ősök iránt hálára indító. S ez az, amivel a magyar református muzeumügy versenytárs nélkül funkcionál, amivel beépül népünk muzeumügyébe, amivel, hogy az előadás elmének megfelelően fejezzem ki magam, Magyarországi Református Egyházunk múzeumai nélkülözhetetlenné válnak Népköztársaságunk muzeumpoliti- kájában.

UJszászy Kálmán

35