Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-03-01 / 3. szám
01 MÚZEUMI HITLEVÉL Ш Miellen lel Sigismundus - Rex et Imperator Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában 1387-1437 Kiállítás Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban, 2006. március 18. - június 18. Luxemburgban, a Musée National d'Histoire et d'Art-ban, 2006. július 13. - október 15. Szöveg: Papp Szilárd Fotók: Józsa Dénes és Mudrák Attila „Történt 1437. december9-én: Zsigmond magyar király és német-római császár utolsó erejével hazafelé igyekezve, idegen földön, Znaimban, nálánál is nagyobb úrral találkozott, a Halállal... Ötszáz éve folyik a per, ki volt hát ez a messzi homályon át fénylő jelenség? Zsamok-e mint a népfantázia és a belőle sarjadt balladák állítják, tékozló-e, mint mások mondták, avagy koronás ügynök, kit emésztő nyugtalanság kergetett végig Európán, hogy csak a sírban pihenhessen ? Apjától, a Prágában rezideáló IV. Károly császártól örökölte bölcsességét és míívészetszeretetét, anyjától szépségét és páratlan erejét. Családjában mübarátok, mániákus könyvgyííjtők váltogatták egymást. Apósa Nagy Lajos király mintaképpen lebeghetett előtte, ami a kormányzat tudományát illeti. Két zsinaton küzdött a hullámok legtetején, s mint a világ első civilembere bámulatos diplomáciai érzékről tett tanúságot. Az élet, melynél mozgalmasabb keveseknek adatott meg sokat formált rajta, de a legtöbbet a kortól kapott, amely látta Brunelleschit templomot építeni, Pippo Spanot hadakozni, Masacciót vagy van Ey eket festeni, a burgundi hercegeket reprezentálni, Pisanellót mosolyogni, miközben egy érem fölé hajolt. Látta - de lehet-e fokozni a fokozhatatlant? - Konrad Witz ecsetjét mozdulni valahol a Boden-i tó partján, Alain Chartier-t, a francia király udvari költőjét Budán lángolni a török ellen, Donatellát Firenzében, amint a kővel viaskodott... Ő, ki annyi ezer gyökérrel fogódzott a földbe, hasonlított szeretteihez, s ha más síkon is, de oly nagyszabású volt, mint Donatello, indulatos, mint Chartier, kegyetlen, mint Pippo Spano és oly előkelő, mint maga Félelemnélküli János, a burgundi herceg.” Genthon István Az Anjou-örökség Az Anjou-kor udvari ötvösségének európai színvonalát jól mutatja az a drágakövekkel és gyöngyökkel gazdagon díszített, minden bizonnyal azonos műhelyből származó koronasorozat, amelynek legépebb és talán legszebb darabját 1932-ig az Erzsébet királyné által megrendelt zárai Szent Simeon ereklyetartó rejtette magában. A koronát valószínűleg Mária királynő 1382- es vagy 1383-as zárai tartózkodásakor helyezték fogadalmi adományként az ereklyetartóba, belső felületeinek kopottsága azonban arra utal, hogy ezt megelőzően valódi ékszerként használták. E belső felületeken halványan bekarcolt betűk és vonalak is kivehetők, melyek a korona összeszerelésénél támpontként szolgáltak az ötvös számára. A diadém talán legjellegzetesebb megoldása színváltásban elhelyezett rubinjainak és smaragdjainak ún. magas foglalattal történt kiemelése, amely a vékony lapokból álló pántnak feltűnően gazdag térbeli hatást kölcsönöz. A megoldás az uralkodói környezetből származó egyéb tárgyakon is megjelenik, s a magyarországi Anjou udvari művészet jellegzetes megnyilvánulási formája. Korona. Buda vagy Visegrád, 1350-70. Zára, Stalna izlozba erkvene umjetnosti A Zsigmond-ábrázolások A keresztvitel a kép bal felső részén látható Jeruzsálem kapujától az előtérben központi figuraként megjelenő Krisztuson keresztül egészen a Golgotáig gazdag táji környezetben jeleníti meg az eseményt. A részletező előadásmód a menet egyes szereplőire is jellemző, s ez lehetőséget adott arra, hogy bizonyos figurákban a korszak konkrét alakjait vélje felfedezni a kutatás. A feltűnő, koronaszerűen körben felhajtott fejfedő és a kétágú szakáll alapján azonosították Zsigmonddal a Krisztus 2006. március
