Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-03-01 / 3. szám
cm, Múzeumi Hírlevél,?© meg az MTI archívumának egy részét bemutató kötet. Egyébként az MTI munkatársa vagyok, szerződéses fotóriporterként és képszerkesztőként. Munkásságomért Balázs Béla, SZOT- és Budapestért díjat, az Érdemes- és a Kiváló művész címet nyertem el. Ez utóbbit 2005. március 15-én. A magyarországi börtönöket járom végig. Hűvös, távolságtartó, már-már esztétizáló képekben mutatom be az építészeti sajátosságokat, és ugyanakkor a fogva tartás napi gyakorlatához tartozó tárgyi világot. Érzelgősség nélkül szeretném érzékeltetni elemi felháborodásomat azon, hogy elismerve a társadalom önvédelmének jogosságát, a kirótt büntetéshez adott esetben fogalmilag nem tartozó módon milyen körülmények között lehet embereket fogva tartani. Tisztában vagyok azzal, hogy a társadalom teherbíró képessége véges. Mégis: egy olyan totális rendszerben, mint az ítélet végrehajtás, a totálisan kiszolgáltatott emberrel szemben nincs helye olyan gazdasági racionalitásnak, mely nem a törvény által kiszabott minimum megadásából indul ki. Minden felelőtlen intézkedés a büntetés-végrehajtás legfontosabb célját, az elitéit visszavezetését a táradalomba veszélyezteti felelőtlenül, érzéketlenül. Hangsúlyozom: a képeken elhatározottan nincs ember. A távollevő nyoma - Derrida-i fogalommal 'trace' - hitelesíti számomra jelenlétét. „ Pócs Péter: Plakátmánia Budapest Kiállítóterem (Bp., V., Szabad sajtó u. 5) 2006. március 2. - április 2. „A 70-es években, amikor Pócs Péter pályája elkezdődött és a plakátok legnagyobb része nem árureklám volt, hanem film, könyv, színház, kiállítás, koncert, tehát a kultúra valamelyik részének hirdetése. A plakáttervezéshez a művészi képességeken, tudáson kívül szellemre és műveltségre is szüksége volt az alkotónak, s mindettől maga a műfaj valódi művészi színvonalra emelkedett. Pócs művészete ebben, a ma már szinte ideálisnak tetsző időszakban indult, metaforikus kifejezésmódjának két gyökere közül a lengyel szál volt a meghatározóbb: a kissé szürreális, expresszív fogalmazásmódhoz erőteljes, abszurd gondolat- és képi világ társult. A képi formálás tekintetében a színes japán fametszetek is szerepet játszottak, s a 70-es évek második felében, a 80-as évek elején grafikai eszköztára segítségével dolgozott elsősorban. Miközben a formanyelve és eszköztára mindig igen sokféle, a rajz mellett fotót, sólisztgyurma-plasztikát, figuratív és geometrikus formákat egyaránt használ, mindezek között az öszszekötő anyag személyiségének mindent elsöprő szuggesztivitása; nem kétséges, hogy csupa olyan témával foglalkozik, amiről képes személyes véleményt, azonosulási lehetőséget teremteni. Ettől a megjelenített téma sajátjává válik, érez, gondol valami olyant, amitől az ábrázolás végtelenül személyes lesz, a reklámozandó esemény, tárgy, pedig végtelenül izgalmas képi megformálást kap Formái az utolsó években letisztultak, a sólisztgyurma plasztikák kombinálódnak a grafikai megoldásokkal, harsány és intenzív színek mellett a szövegek tipográfiája puritánabb lett. A Pócs-plakát szembetűnő, s sok esetben hamarabb felismerhető, hogy ki az alkotó, mint a reklámozott tárgy. Ennek lehet, hogy a megrendelő nem minden esetben örül, viszont művészi minőséget kapott, ami biztos túl fogja élni portékáját is. Ugyanis Pócs Péternek 78
