Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-12-01 / 12. szám
©í^úzeumi Hírlevél J© A „régóta hiányzott célkereső'' segítségével az érdeklődők az ország 19 megyéjének önkormányzati tulajdonában lévő múzeumait, kiállítóhelyeit és tájházait ismerhetik meg. A szép színes képekkel illusztrált könyvben megyénkénti elosztásban találjuk meg az egyes múzeumokat, azok történetének, gyűjteményének, kiállításainak rövid leírását. Szerepelnek a kötetben a múzeumok legfontosabb adatai, elérhetőségei, nyitvatartási idejük. A múzeumi barangoló végén található név- és földrajzi mutató segít a könnyebb eligazodásban. Dr. Ottományi Katalin - dr. Mester Edit - Mráv Zsolt: Antik gyökereink Budaörs múltja a régészeti leletek fényében. Kiad.: Budaörs Város Önkormányzata, Budaörs, 2005. 120 p. ill. Ez a kötet Budaörs több ezer esztendőre visszanyúló gyökereit mutatja be azokra a régészeti emlékekre építve, amelyeket alig két-három éve tártak fel a város határában. Az itt talált használati tárgyak egy részét: a használati dísztárgyakat, a valaha itt élt emberek földi maradványait rejtő sírok kőfaragványait és rekonstrukcióit, valamint a nagyon értékes oltárköveket a Város Régészeti Kiállításának épületében és kertjében helyezték el. Az elmúlt évek régészeti feltárásai és helytörténeti gyűjtőmunkái egyértelművé tették, hogy országos jelentőségű és bemutatásra érdemes eredmények születtek a kutatások során. Budaörs Város Önkormányzata ezért is támogatta a kiállítás létrejöttét, ahol a feltárást végző régészek magas színvonalú, de a laikus látogató számára is érdeklődésre számot tartó kiállítást hoztak létre. Az ásatásokon előkerült több ezer objektum és lelet restaurálása és szakmai feldolgozása még évekig fog tartani, a kutatás kiemelkedő fontossága miatt azonban a szerzők szerették volna, hogy a legfontosabb tudományos eredmények már e kötetben a közönség elé kerüljenek. 13 fejezetben tárgyalják a térség őskori, római kori és honfoglalás kori emlékeit, a középkori falvak leletanyagát. Bemutatják az Árpád-kori régészeti parkot a Törökugrató lábánál, a római kori romkert terveit a Kamaraerdőben, az „Élő Múzeum” programokat a Város Régészeti Kiállítás épületében. A kötet a kiállított tárgyak katalógusával és gazdag képmelléklettel zárul. Mészáros Ágnes: Kiskunhalasi hiedelmek Kiad.: Kiskunhalas Helytörténeti Kutatása Közalapítvány, Kiskunhalas, 2005. 95 p. ill. (Thorma János Múzeum Könyvei 19.) A magyar néphitkutatás a 60-as években kezdődött. Több iskolateremtő monográfia szólt az egyes vidékek hiedelemvilágáról, a hiedelmekben tükröződő népi erkölcsi magatartásról. A szerző kiskunhalasi néphitgyűjtését 1996 és 2003 között végezte Cs. Pócs Éva és Hoppál Mihály: „Kérdőív a palóc néphit és népi gyógyászat gyűjtéséhez” című műve alapján. 1983-ban Kiskunmajsa népi gyógyítását kutatva érintőlegesen néphitadatokat is gyűjtött Üllés és Kőkút pusztákon, amelyeket összehasonlítás céljából ebben a könyvben is felhasznált. Hasonlóképpen Zsana, Tajó, Bodoglár pusztákon végzett régi gyűjtéseit is beépítette a halasi forrásanyagba. Az adatközlőket 70-80 éves idős emberek közül választotta, a visszaemlékezéseik során igyekezett a szerző minél régebbi néphitadatokat találni. Az interjúalanyok főként elemi iskolát végzett, földműves, állattartó parasztok közé tartoztak. Az adatgyűjtést az ezredfordulón végezte, adatai zöme azonban a 20. század első felének gyakorlatát idézi, mára már főként csak az idős emberek emlékezetében élő passzív tudást reprezentálja. Mielőtt részletesen bemutatná a kiskunsági város hiedelemanyagát, áttekinti a témára vonatkozó irodalmi előzményeket és az olykor értékes szórványadatokat is tartalmazó kéziratos munkákat. Ezután tematikusán ismerteti a népi hiedelmeket: a természetre vonatkozó hiedelmek után az emberi világ hiedelmei következnek. Itt kerül sor a népi gyógyításra, az emberi élet fordulóira és a termelés hiedelmeire, valamint jeles napok hiedelmeinek bemutatására. Az írás az emberfeletti erejű személyek (boszorkány, garabonciás, tudós, hetedik gyerek, halottlátó), valamint a természetfeletti lények (kísértet, lidérc, lele) hiedelemalakjainak felsorolásával zárul. Kunkovács László: Kunbabák, kőemberek Kiad.: Thorma János Múzeum, Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 16 p. ill. (Thorma János Múzeum Füzetei 13.) Kmkovács László Magyar Művészetért-díjas fotóművész. Volt pedagógus, újságíró-tudósító, könyvillusztrátor és szerkesztő. Mai mestersége ezek összessége és valami más: vizuális antropológiának nevezik. Néprajzi, szociográfiai és kultúrtörténeti vizsgálódásait el sem tudja képzelni fényképezés nélkül. Kezdetben a magyar népi műveltség mélyrétegei foglalkoztatták, azután a szomszéd országokba és a Balkánra járt, az utóbbi évtizedekben a sztyeppe és a tajga népei közé. Képeiből 1983 óta rendeznek tematikus fotókiállításokat, amelyek eddig 15 országban fordultak meg. Ebben a kötetben „egykorvolt nomádok szobrai Eurázsia füves pusztáin” láthatók. Nem egyszerű sírkövek, mert többnyire nem az elhunytak csontjai fölött emelkednek. Magyarázatukkal több ágon próbálkoztak a régészek. Legvalószínűbbnek látszik, hogy a jeles személyek kőképét az áldozathelyen állították fel, és a szobor állandó motívuma, a kézben tartott csésze jelzi, hogy „Ő" is ivott a halotti toron a többiekkel. Feltérképezésük kézenfekvő módszere a fényképezés. Kunkovács László előbb a belső-ázsiai térségek, majd Ukrajna és a Kelet-Európábán lévő kőszobrokat örökítette meg az útókor számára, melyek részben még az eredeti 390
