Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-09-01 / 9. szám
©i^íÚZEUMI VÚRLEVÉL^© Árpád vizsgálódásait. Az addigi kutatások többnyire a Balatonnal foglalkoztak, Virág Árpád térben kiterjesztette tanulmányának tárgyát a Sió medencéjére is, hiszen a folyó az 1860-as évek óta meglehetős mértékben részt vesz a Balaton vízforgalmának alakulásában. A régebbi kutatók arról számoltak be, hogy a Sió balatoni kitorkollása még a rómaiak idejében mesterséges úton, egy zsilippel vezette le a tó magas vizeit. Virág Árpád minden lehetséges történeti forrásmunkát, régészeti eredményt újra mérlegre téve cáfolta a római zsilip létét, bizonyítván, hogy a Sió az elmúlt évezredben, a siófoki zsilip megépítéséig csak természetes módon vett részt a balatoni vízforgalomban. A Balaton vízállás-változásai a történelem folyamán elég tág határok között mozogtak. A 18. század második felében kezdődtek az első lépések a tó és környékének mezőgazdasági, hajózási (víziszállítási) hasznosítása érdekében. Mária Terézia uralkodása alatt Krieger Sámuel kamarai mérnök, akinek a Balaton első, igen pontos térképét köszönhetjük, -javaslatot tett a tó és mocsarai részleges lecsapolására. Terve nem csupán a tavat érintette, hanem összefüggést teremtett a Sárvíz-, Sió-, Kapos-szabályozás munkálatai között. Virág Árpád gondos kutatómunkával számbavette a 18-19. század Balaton térképeit, s térképtörténeti kutatásai eredményeképpen rendet teremtett az eredeti mappák és különféle célú egykorú, vagy későbbi másolataik tekintetében. A magyar reformkorban már más elképzelések születtek a Balaton hasznosítására. A mezőgazdaság extenzív fejlesztésével kapcsolatos földbirtokosi érdekek a Sárvíz, Kapos és legfőképp a Sió szabályozását eredményezték. Kimagasló szerepet játszott a sárvízi tervek megvalósításában Beszédes József, a Sárvízi Csatorna Társulat igazgató főmérnöke, aki az 1827. évi XXXIII. te. alapján vetett papírra elképzeléseket az érintett folyók és a Balaton vízviszonyainak rendezésére. A19. század közepétől ismét új, addig számításba sem vett előnyöket kínált a tó a partjait felkereső utazóknak és kikapcsolódni vágyó helybéli társaiknak. Széchenyi - a Balaton víztükrére tekintve - már a „munkafáradt ember új életkedvé”-t emlegette. Lassan megindult a tavon a gőzhajó forgalom, s a déli parton az 1860-as években megjelent a Déli Vasút sínpárja is. A két erős érdekérvényesítő csoportosulás, a vasúttársaság és a birtokosok ekkor összefogtak: a Balaton vízállásának szabályozása számukra létkérdéssé vált. Az első siófoki zsilip megépültével állandósult a vita is. Mikor és mennyi vizet kell ereszteni, s vajon a zsilip (és ezzel összefüggésben a Sió-csatorna) méretei megfelelnek-e az igényeknek. A mezőgazdasági és közlekedési érdekek mellett az elmúlt évszázadban megjelentek az idegenforgalom igényei is, méghozzá súlyukban egyre növekvő mértékben. Ne higgyük tehát azt, hogy csak napjainkban kísérik csatározások a Sió-zsilip működtetését. Virág Árpád könyve részletesen bemutatja a mindenkori szakmai és társadalmi vitákat, amelyek főleg akkor lángoltak fel, amikor a tó vízjárása eltért a számunkra kívánatostól. Mint minden más hasonló esetben, itt is a tények, az évtizedeken át szorgalmasan gyűjtött adatok és az azokra épülő pontos számítások azok, melyek segítenek eligazodni a történésekben. A Sió-zsilip megépítése, s egy évszázad alatti többszörös bővítése mutatja az igényekhez kapcsolódó érdekek változását, amelyek közel száz esztendőn belül a Balaton hasznosítását meghatározták. Nagyon tanulságos mellékszálat bont ki a Szerző a zsilip és a Siócsatorna 1944/45-ös háborús történetének feldolgozásával is. Az elmúlt években - a tó aggasztóan alacsony vízállását tekintve - gyakran felmerült a Balaton vízpótlásának kérdése. Érthető volt az idegenforgalomból élők aggodalma, mi lesz, ha a Balaton visszafordíthatatlanul sekélyebbé válik? Szerencsére a tó vízforgalma nem az idegenforgalmi idények szerint változik, hanem a természet egyéb erőinek engedelmeskedik. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel kell ülnünk, s mindent az anyatermészetre kell bíznunk. Ettől függetlenül 2006 tavaszán már a tó árvizéről szóltak egyes híradások. A balatoni régió mindennapos gondjainak csak egyik eleme a tó mindenkori vízállása. A többieknek feltárása már meghaladja a könyv kereteit. Virág Árpád mindenesetre fontos munkát végzett. Újravizsgálta a Sió és a Balaton vízi történetével kapcsolatos történeti dokumentumokat, s napjaink tudományos eredményeit is igénybe véve vonta meg kutatásainak mérlegét. Bizonyos, hogy könyvének adatai és megállapításai a továbbiakban megkerülhetetlenek lesznek minden olyan esetben, amikor a Balaton jövőjéről érdemi vita folyik. A gazdagon illusztrált vaskos kötet német és angol nyelvű összefoglalóval, valamint a témában legfontosabb három történelmijelentőségű tanulmány függeléki közreadásával zárul. Első alkalommal itt olvasható magyarul Krieger Sámuelnek a Balaton szabályozásáról 1776-ban írt latin nyelvű terve, amelyet Márton József 1857-ben keltezett Sió-szabályozási tervezete követ, s végül ugyancsak e könyvben jelenik meg először magyarul D. M. Meissnernek, a Déli Vasút Társaság felügyelő mérnökének 1867-es dolgozata a Balaton szabályozásáról. Kapható a KvVM Zöld Boltjában, Bp. Fő u. 44/50. Fejér László Kézmüvesipar Északkelet-Magyarországon. Szerk.: Veres László és Viga Gyula. Kiad.: Herman Ottó Múzeum, Miskolc 2006. 268 oldal Újabb, küllemében reprezentatív, tartalmában pedig úttörő vállalkozásnak számító, az egész északkelet-magyarországi régiót vizsgáló, szakmailag megalapozott ipartörténeti munkával rukkolt elő a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság. A kötet megjelentetését és a 3 éven át tartó kutatómunkát (2003 és 2006 között) az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) támogatta. A projekt vezetője dr. Veres László történész volt, a megyei múzeum igazgatója. Munka- és kutatótársai a miskolci Herman Ottó Múzeum Történeti Osztályának történészmuzeológusai voltak, mellettük egy-egy tanulmány megírására 269
